A medve és a politika nem játék

Huszonnegyedszer népesült be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Zenei, politikai és egyéb ízlés kérdése, ki hogyan viszonyul a rendszerváltás óta minden évben zajló találkozóról, ahol a hangulat mindig kissé ugyanaz, s mindig kissé más. Az ötnapos idei Tusványost Kustán Magyari Attila összegzi.

Rokonszenves fiatalok, nyakkendős vagy trikós politikusok és szakértők, bikinis lánykák árasztják el a hegyekkel övezett, politikai, nemzeti, vallási hovatartozástól függetlenül álomszép Tusnádfürdőt, hogy öt napon át eleget tegyenek a vágyaiknak, legyen ez tombolás egy koncert alatt, sok sör, zászlólobogtatás, jegyzetelés a sátorban, vagy céltalan séta.

Táborlakó robotképek Egészen pontosan sosem lehet körvonalazni, hogy milyen embereket vonz egy találkozó. Amikor a programfüzet térképét böngészem, értem meg, hogy egy rövid ideig létező kisváros születik ilyenkor, a maga változatosságával. Jean Baudrillard francia filozófus amerikai benyomásai közt olvashatók a pezsgő városról írt mondatai: „A száguldás az amnézia látványos formája. Mindent észrevenni, mindent kitörölni.” Kissé ilyen Tusványos is: az embertömeg, az esti, alkoholmámoros barátkozások, a tusolók előtti várakozás során kialakult párbeszédek, a kacsintások mind-mind a pillanathoz tartoznak, a szavatosságuk általában egy héten belül lejár.

A látogatók magja természetesen a fiatalság. Közeli panziókban, soványabb pénztárca esetén udvarokban, sátorral száll meg. Csoportosan érkezik, a vonatról úgy száll le, hogy rikkant egyet, előre készül a felszabadult percekre. A lazaság egyébként kötelező itt, már-már görcsösen ragaszkodni kell hozzá. A sört rejtegetik, időnként sikerrel, a tábor bejáratánál találomra ellenőriznek ugyanis, az ásványvizet is kint kell hagyni, de akit átenged a gépezet, egy hordónyi itallal a táskájában, zsebében, cipőjében, az örvendhet.

A többséget persze nem érdeklik az előadások, az aktuálpolitikai kérdéseket, a magyarországi témákat, a regionalizáció unalomig ismételt problémáit messze elkerülik – apropó, táborban született vicc, hogy ennyi kerekasztal-beszélgetés után az ember már valóban azt kívánja, hogy legyünk végre túl a regionalizáción. A táborlakók magyarországi humoristára vevők, a koncertek igazán nagy meglepetések nélkül is sikert aratnak, az elsőrendű cél végül is a szórakozás, talán ezért érezni a szakadékot a többnyire konzervatív előadások és az ezekre inkább fittyet hányó táborlakók között.

Kuruc, labanc, egészségtelen labanc Politikai érzékenység kérdése, hogy mennyire érezzük jól magunkat egy-egy sátorban. Kollégákkal beszélgetve elhangzik néha, hogy Tusványos laposabb, mert a politika terén egyszínűbb. Amikor egy magyarországi jobboldali laptól érkezett kolléga a közmédia munkatársaival cseveg el a szólásszabadságról, kihagyva azokat a kellemetlen meghívottakat, akiknek talán ellenvetésük lehetne, vagy amikor a tábortól hivatalosan távol maradnak a háromszéki RMDSZ-esek, mert Tamás Sándor nevét törlik a meghívottak listájáról – állítólag Toró T. Tibor javaslatára –, akkor bizony leplezetlenül szűkül a paletta. Mindezzel talán nem volna probléma, ha a sátrakban nem éppen a permanens magyar összefogásról szólnának. Pénteki előadásában Borboly Csaba például a nemzeti kérdéseket lehozná az átlagemberek szintjére, és békítene a Fidesz-KDNP „pozitív nemzetpolitikai fordulata” után, Toró látszólag ugyanezt teszi, a politikai aktorokat végül mégis kategóriákra osztja. Itt van rögtön például a kuruc, erdélyi nevén autonomista, aki azt vallja, szövetségese a közösség. Szemben a labanccal, aki a parlamentben ül, és alkukat köt a magyarságért, vagy az egészségtelen labanc, akit nem érdekel a magyarság, csak megszerette a bukaresti levegőt. A magyar főváros is szóba kerül, Toró szerint a határon túliak szavazatai nem igazán befolyásolják a magyarországi választások eredményeit, ennek ellenére két mondattal később felszólítja a magyarságot, tegyen eleget történelmi feladatának, azaz voksoljon. Így igazoljuk vissza a kormánypártok ajándékát, a magyar állampolgárságot, – fejti ki.

Unortodoxia ránk is vár Anyaországiak és külhoni magyarok kapcsolatát ápolja Semjén Zsolt is. Miután a táborban elhangzik, a romániai régiósítást nemzetközi figyelő tekintetek előtt kellene levezényelni, Semjén kifejti, a magyar kisebbség problémái nem számítanak belügynek. Ahogy a szerbiai vlachokkal és a szomszédos románokkal törődik a román állam, úgy ő szem előtt tartja, hogy „a magyarság számára az első, második és harmadik szempont a magyar megmaradás”. Semjén úgy fogalmaz, a székelyföldi magyarság megtanácskozza a megmaradásához szükséges dolgokat, a táborban pedig meghallgatják a véleményüket. Bonyolult elképzelés ez akkor, amikor éppen hiányoznak a háromszéki magyarság megválasztott képviselői, az a tézis pedig, hogy a kisebbségi problémák nem számítanak belügynek, meglehetősen szimpatikusak, bár hiteltelenek a nemzetállami szuverenitást erősítő koalíció képviselője részéről. Németh Zsolt külügyi államtitkár is átívelne a határokon, ő azt fejti ki, a kelet-európai országok ugyan kicsik külön-külön, együtt azonban már „odaülhetnek az európai válságkezelés asztalához”. A messze földön híres magyar unortodox sikereket, reméli Németh, „szétteríthetik” az egész magyarság irányába, az anyaországi hátrányos helyzetűek, és a határon túliak számára.

Európáról diskurál többek között Schiffer András, az LMP frakcióvezetője és Semjén Zsolt is. Utóbbi nem szeretné, ha Magyarország Brüsszel provinciájává válna, majd feledve, hogy a Fidesz az európai vezetés többségét alkotó Néppárt tagja, arról beszél, a '68-as mentalitás uralja Európát, azaz a nemzet, a család, a vallás ellenében megfogalmazott haladás. Schiffer a túlburjánzott bürokráciáról, a lobbistákról beszél, pozitív Európa-képe a Földért, a társadalomért és a fogyasztóért felelős kontinensről szól.

Paradicsommal dobált narancs A szombat délelőtti főesemény – Orbán Viktor és Tőkés László beszéde – fontos családi esemény, továbbra is laza, bár egy nyakkendőt vagy bocskait megkövetel. A beszédeket is ehhez igazították. Orbán kampányol, kéri az erdélyi magyarok támogatását a magyarországi választásokhoz. Megdolgozik a bizalmunkért, hosszan ecseteli, mennyi jót tett a népével. Ott van rögtön a bankokat és telekommunikációs cégeket terhelő adó. Arról persze nem szól a fáma, hogy a bankok és telekom cégek az emberek zsebébe nyúlnak emiatt. Láthatóan hálás a közönség, főleg azért, mert nem is érzi a zsebén a kétharmad súlyát.

A beszéd gyakran félbe is szakad a fel-felcsattanó taps miatt, legyen szó arról, hogy Magyarország kipaterolja a Valutaalapot, vagy arról, hogy az uniós törekvésekkel szemben Magyarországon már nem csak a házasság, de a család fogalmát is a parlamentben fundálják ki.

Ahhoz, hogy az anyaország több anyagi támogatást biztosítson a határon túliaknak, az ún. nemzeti kormányt kell életben tartani. Szavazni kell, szűrődik ki a mondanivalóból.

Tőkés László az „ősi román földön” üdvözli hallgatóságát, majd a lelkesedés hevében rejtőzködő liberálisoknak és erdélyi MSZP-seknek nevezi az RMDSZ-t. A vele szemben ülő, Semjén Zsoltot körbefogó – szigorúan nem hivatalosan jelen lévő – Antal Árpádnak és Tamás Sándornak mondja el: nem szabadna bojkottálniuk Tusványost, mert a párbeszédre, ha nem is mindenkivel, de szükség van, s az autonómiatörekvéseknek sem szabadna keresztbe tenni a tüntetések elodázásával.

Orbánt korábban paradicsommal veszi célba sikertelenül két tizenéves, Tőkés beszéde alatt valaki azt kiabálja: „hazug!” Ezzel a délelőtt színfoltjaival is meglennénk. Németh Zsolt összegzi tusványosi élményeit, Hrabal szavait parafrazálva mondja, ez az a hely, ahol „nem érdemes kijózanodni”. Kijelenthető: nem is kísérelték meg, hát nem is sikerült.