Netes vitákról – mosolyjellel

2015. 12. 18. 17:59

A törvényhozók és a többi választott tisztségviselő nyugdíjemelése éppen azért nem indokolt, amiért indokolt lehetne: a felelősségtudat és a -vállalás hiányzik a munkájukból. Nem az a baj, hogy egyesek néha alusznak a törvényhozásban, az a baj, hogy ritkán ébrednek rá a valóságra. Simon Judit jegyzete.

 

Az internet népe, legalábbis az a fele, akiket szerencsém van naponta olvasni, küzdőszellemű társaság. Ha rajtuk múlna, gyönyörű világban élnénk: sem háborúk, se önkénykedvelő kormányok, sem szegénység, sem környezetszennyezés, sem megkülönböztetés nem lenne közel s távol a bolygónkon. Ha rajtuk múlna, a kultúrát kiemelt támogatás illetné, mindenkinek volna lakása, munkahelye, az egészségügy tökéletesen működne és még sorolhatnám, mi minden jót tennének, amennyiben hatalmukban állna. Nem áll hatalmukban, de nem is kívánkoznak aktív szerepre a politikai és gazdasági életben. Ők írók, művészek, újságírók és egyéb álmodozók, akiknek az a dolga, hogy bírálják a hatalmasokat.

Figyelnek és posztolnak.

Ez rendben is lenne, csak nem mindig arra figyelnek, ami a legfontosabb. Ez az okos nép is bevihető néhány húzással az erdőbe. Legutóbb a dohányzást drákói szigorral tiltó törvény terelte el a figyelmüket. Persze rossz hír, hogy minket, dohányosokat ki lehet mindenhonnan tiltani, noha éppen olyan adófizető polgárok vagyunk, mint a füstmentes életet élők, de a román törvényhozásban megszavazott jogszabályok közül messze nem ez volt a legfontosabb. Az internet népe hosszú ideig két táborra oszlott, ki a megdohányzók, ki a cigarettázók jogaiért küzdött. Nagyon lehetett röhögni azon, hogy a pásztoroknak meg akarták szabni, hány kutya terelheti a nyájat, meg felháborodni azon, mennyire erős a vadászlobbi. Ez meg is történt, az internet népe ezúttal is kitett magáért, a bár a tévécsatornákkal ellentétben nem tartotta az év legszebb megmozdulásának a pásztorok demonstrációját, amit egy csendőr kitört hüvelykujja bánt, de senkit nem lepett meg, hogy a törvény életbeléptetését elhalasztották. Lám, a juhászok is vannak olyan erősek, mint a vadászok. Végül mindkét csoport terel, ha mást nem, figyelmet.

Barátaim alig foglalkoztak azzal, hogy a kötelező járműbiztosítás az egekbe szökik. Igaz, ez elsősorban a szállítókat érinti, de közvetlenül valamennyiünket: a szállítási költségek megjelennek a termékek árában, az élelmiszertől kezdve a könyvig és a számítógépes kütyükig. Tovább emelkedhet a taxi tarifa és a buszjegy ára. A szállítók is demonstráltak, az még a tévék szerint sem volt szép dolog, ráadásul semmire sem mentek vele. A biztosítási lobbi jobban teljesít, mint a szállítók szakszervezete. Most a különböző érdekekről, horribile dictu megvesztegetésről ne essék szó. A neten sem esett.

Kevesen kommentálták azt is, hogy a törvényhozóink egyhangúlag megszavazták maguknak az innen lentről nézve hatalmas összegű nyugdíjat, és hogy a pártok a választási évben is biztosítsák maguknak a vidéki befolyásosak támogatását, a helyi elöljáróknak is megszavazták a nyugdíj-kiegészítést. Mindössze pár ezer lejjel kapnak majd többet, mint eddig. Erről volt pár felháborodott komment, de a helyzetelemzés elmaradt. Holott érdemes lenne elgondolkodni, és nem lesöpörni az asztalról néhány, a munkahelyén alvó honatya fényképének közzétételével. A kérdés, amit meg kellene fogalmazni: mihez képest nagyok a frissen megszavazott nyugdíjak? A szomszédban lakó néni hatszáz lejéhez viszonyítva csillagászati összegek. A felelősségükhöz képest viszont reális. Nem a törvényhozók és egyéb nagy felelősséget igénylő munkát végzőké sok, hanem a szomszéd nénié irreálisan kevés. S itt jön a csavar: ha az illetékesek valóban felelősen végeznék munkájukat, akkor a szomszéd néni, negyven év munka után, annyi nyugdíjat kaphatna, hogy tisztességesen megéljen. Decensen – ahogy mostanság divat mondani. A törvényhozók és a többi választott tisztségviselő nyugdíjemelése éppen azért nem indokolt, amiért indokolt lehetne: a felelősségtudat és a felelősségvállalás hiányzik a munkájukból. Nem az a baj, hogy néha alusznak a törvényhozásban, az a baj, hogy

ritkán ébrednek a valóságra.

Az internet népének egyetlen tagja tartotta szóra érdemesnek megemlíteni, hogy Romániának gyakorlatilag nincs kormánya. A Dacian Ciolos vezette kabinet csont nélkül vette át a végrehajtást. Az államfő megnevezte, a törvényhozás többségi szavazattal elfogadta. Pillanatok alatt munkába állt a szakértőnek kinevezett csapat. Valójában az történt, hogy a ritkán megszólaló, halk szavú Iohannis szép csendben átvette a teljes hatalmat. Megalakította, kinevezte a saját kormányát. Szinte minden politikai szereplőt magához édesgetett vagy megvezetett. Ciolos az ő embere, Vasile Dâncu a PSD-hez áll közel – valamikor oszlopos tagja volt a jelenlegi legnagyobb alakulatnak, néhány tárcával leszerelte az újra egybegyűlt liberálisokat, és kisebb alakulatok is kaptak valamit, hogy meg ne haragudjanak. Végül is, minden pártban akadt egy-két szakértő. (A kommentben itt mosolyjel következne.) Választási év vár ránk, ismét listára kell szavazni, a választásokat szakértői kormányunk szervezi és bonyolítja le, mialatt az államfő a jövő évet az intelligens ország évének akarja. Gonoszkodás: okosan kell lebonyolítani a választásokat, okosan kell választani. Iohannis népszerűsége töretlen, tud ő valamit, jó volna, ha az ország lakossága is tudná, mire számíthat a közeljövőben.

Újabban az internet népe még a bagótörvényről is „megfeledkezett”, a történt botrány tartja lázban az énekessel, akivel szakított a szponzora, mert butaságokat mondott a nők szerepéről a társadalomban. Ezen is lehet röhögni és bosszankodni, de én jobban szeretném, ha arról beszélgetnénk, ami a mi országunkban történik. Mert az érint minket közvetlenül. Románia fővárosa Bukarest, és mi annyi nyugdíjat, fizetést vehetünk fel, annyi adót és illetéket fizetünk, amennyit megszavaz az a törvényhozás, melynek a mi képviselőink is tagjai. Mosolyjel, hogy ne haragudjatok.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!