Mesterségük címere

2016. 07. 09. 18:38

Ijedelmet okozó, de szerencsés kimenetelű volt a mérgezett magyarországi kukoricatáblában dolgozó erdélyi diákok esete. Ám a történet, a nyári diákmunka további kérdéseket vet fel. Szűcs László jegyzete.

 

Közepesen erős hullámokat keltett a médiában az az enyhe lefolyású hír, hogy a román-magyar határ közeli Battonyánál idegméreggel frissen kezelt kukoricatáblában dolgozott (címerezett) közel másfélszáz székelyföldi diák. Szerencsére az ijedtség nagyobb volt a bajnál, hiszen csak megfigyelésre kellett őket kórházba vinni néhányuk rosszulléte után. Illetve az is lényeges, hogy nem szándékosan dolgoztatták őket a rovarirtó szerrel kezelt ültetvényen, hanem ahogy egy agrárszakember elegánsan fogalmazott: technológiai hiba történt. Magyarul gondatlanság, ami miatt a rendőrség is vizsgálja a történteket.

Érdekes volt látni, hogy az első sajtóhírek még Magyarországon nyaraló székely fiatalokról szóltak, más táborozókként említette a frissen permetezett tengeriföldön dolgozó diákokat. Az, hogy itt valójában szervezett, több éves rutin alapján működő diákmunkáról van szó, arra csak az egyik megszólaltatott diáklány utalt, aki főnökként emlegette a ténykedésüket felügyelő felnőttet.

Feltételezem, nem kizárólag határon túli fiatalok címerezik a jobb termés érdekében a magyar kukoricát, erre utal az is, hogy a neten elég sok oldal kínálja ezt a diákmunka-lehetőséget, aminek most van a szezonja. A munka maga nem nehéz – állítják kommentjeikben maguk a címerező fiatalok, igaz a június végi, július eleji hőségben nem a legkellemesebb kint a mezőn dolgozni, akkor sem, ha nincs az a bizonyos technológiai hiba. Ahogy az sem titok, hogy az ott tartózkodás feltételei, lakhatási, tisztálkodási körülmények stb. meglehetősen spártaiak, feltehetően ezért is könnyebb erre a munkára határon túli fiatalokat találni. Tanuljanak ugye egy kis másodrendűséget.

Néhány dolgot érdemes lenne a nyilvánosság előtt tisztázni. Iskolai program-e ez a tevékenység, felel-e bármilyen mértékben is a tanintézmény a diákok biztonságáért, egészségéért? A felügyelő tanár, ha van ilyen, milyen minőségben vesz részt a kis heraldikusok munkájában? Amennyiben arról van szó, hogy agrárcégek szerződnek a diákmunkát vállaló fiatalokkal (esetleg diákmunkát közvetítő cég bevonásával), akkor kötnek-e erre az időszakra megfelelő biztosítást, tisztában vannak-e a kiskorú munkavállalók, hogy milyen körülményekre számíthatnak, milyen a bérezés, biztosítják-e a megfelelő védőfelszerelést stb. Hogy minden érintett biztos lehessen abban, a nyári diákmunka nem jár semmiféle kiszolgáltatottsággal. Persze, az ideális hozadék az lenne: érdemes tanulni, diplomát szerezni, keresett szakmát elsajátítani, hogy felnőttként a címerezésnél jobban fizető és jobb körülmények között végezhető hivatásuk legyen, jobban boldoguljanak, akár otthon, akár valahol a nagyvilágban.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!