Magyar tragédia

Valaki megkérdezte, ha mégis megtámadnának minket, akkor mi lesz. Na vajon mi lesz, töprengtem én is. A mikrofon mögött álló férfi gondolkodás nélkül rávágta, hát akkor azok szégyelljék magukat. Valaki azt mondta félhangosan: „te tiszta hülye vagy!” Tessék kitalálni, ki akarta szélnek ereszteni a magyar katonákat. Havas Henrik jegyzete.

Az egyik magyar internetes portál szilveszter után hírül adta, hogy Magyar Krónika címmel új folyóirat indul, méghozzá Orbán Viktor miniszterelnök akaratából. Azokkal értek egyet, akik szerint a száz potenciális szerzőhöz eljuttatott felkérő levélnél döbbenetesebb olvasmány évek óta nem került forgalomba. A szerző Kerényi Imre, egykori színházi rendező, jelenleg – szó szerint idézem – „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott.”
Apró közbevetés: december 23-án a falunkban, Kisorosziban, az önkormányzat karácsonyi ünnepséget rendezett. Felléptek az óvodások és az iskolások, beszédet mondott a polgármesterünk, a református lelkész, meg a katolikus plébános. Volt forralt bor, meg tea, rántott hal majonézes krumplival, volt Betlehem, és volt akkora tűz is, amit nyugodtan nevezhetnénk máglyának. Spanyolországból megjöttek az unokák, természetesen együtt ünnepeltünk a falu népével. Az ember előbb-utóbb megérzi, hogy ha valaki figyel. Engem egy köpcös, hetven körüli férfi nézett. Amikor összeakadt a tekintetünk, mosolyogva biccentett. Elfordult, és figyelmesen hallgatta a polgármestert, aki a biztató jövőről beszélt. Eltelt egy-két perc, mire rájöttem, maga Lakatos Ernő áll tőlem néhány lépésnyire. Lakatos elvtárs a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Agitációs és Propaganda Osztályának volt a vezetője a 80-as évek derekán. Õ felügyelt minket, újságírókat, ő dolgozta ki a legfontosabb sajtóra vonatkozó irányelveket, például azt, amely szerint a rádióban és a televízióban csökkenteni kell a karácsony egyházi jellegét. Egy főszerkesztői értekezlet után a főnököm arról számolt be, hogy Lakatos elvtárs azt mondta, hogy ő tulajdonképpen jól megvolna, de fáj neki, hogy őt nem szereti az értelmiség. Istenem! Hogy vártuk, hogy megszabaduljunk Lakatos elvtárstól! Hogy ne legyen cenzúra, s ne kényszerüljünk öncenzúrára. És most, a rendszerváltás után több mint húsz évvel Kerényi Imre a következőket írja a felkérő levélben: „A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. (…) Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. (...)A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be.”
Még hogy az állam támogatja! Maga a miniszterelnök! Mert Kerényi úr levelét ezzel indítja: „Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.”

Természetesen meg van jelölve a konkrét cél is: „Híveink sorvezetőre vágynak. Követendő mintára. Szerzőink felvállalják e szerepet. Vezetik az olvasót. És egymást is.”

Az is egyértelmű, kik publikálhatnak a folyóiratban: „A legjobb szerzők, kik számlaképesek.” Azt én is tudom, hogy írni öröm. De az se rossz, ha keres vele az ember: a számlaképes szerzők 50-200.000 Ft plusz ÁFÁ-t fognak kapni. Nem rossz pénz. És még azon sem kell különösképp gondolkodni, hogy kiről-miről írjon az ember. A miniszterelnöki biztos példákkal is szolgál: „Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom.”
A maga idejében Lakatos elvtárs nagyon ritkán ajánlott konkrét személyeket a figyelmünkbe. Azt megmondta, kivel ne foglalkozzunk, de többre nem futotta tőle. A Magyar Krónika tisztelettel és szeretettel ajánlott vendég névsora: „A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, (…), a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is.” A szövegen kívül képeket, fotókat is vár Kerényi úr, feltéve, hogy „a szorgalmas méhecskéről készített szép és jogtiszta.”
1993-ban a Soros Alapítvány által pénzelt első szárszói találkozón én vezettem a vitát, amely nem nagyon akart elindulni. Végre előjött a sátorból egy férfi, aki azt mondta: „a szovjet csapatok távoztával Magyarország visszanyerte függetlenségét, ezért javaslom, oszlassuk fel a honvédséget.” Nagy volt a csend. Valaki megkérdezte, hogy ha mégis megtámadnának minket, akkor mi lesz. Na vajon mi lesz, töprengtem én is. A mikrofon mögött álló férfi gondolkodás nélkül rávágta, hát akkor azok szégyelljék magukat. Valaki azt mondta félhangosan: „te tiszta hülye vagy!” Tessék kitalálni, ki akarta szélnek ereszteni a magyar katonákat.