Korridorról nem gondoskodnak?

2011. 07. 29. 13:07Bevallom férfiasan, ha úgy tetszik: férfiatlanul, hogy nem igazán foglalkoztatnak a hazai labdarúgás dolgai. Tájékozatlan vagyok a focipályákon, még inkább a kulisszák mögött, a fociberkekben, a labdarúgó-szövetségben dúló összecsapásokat illetően. Arról ugyan van tudomásom, hogy – rendezetlen tartozások ürügyével – három Kárpátokon inneni klubcsapat, a Temesvári Politechnika, a Nagyváradi Bihar FC és a Besztercei Glória kiszorul a labdarúgás élvonalából, arról is, hogy az érintettek a nemzetközi Sportdöntőbíróságon fellebbeztek, s mire e soraim napvilágot látnak, megszületik a lausanne-i ítészek döntése, de nem emiatt kaptam fel a fejem. Nem emiatt, hanem egy minapi hír hallatán, mely szerint öt-hatezer Poli-szurkoló tüntetett Temesvár legendás főterén a csapat igaza érdekében, a labdarúgó-szövetség vezéreinek leváltását követelve. Nemcsak tüntettek, nemcsak a nagyváros jeles személyiségei hallatták a szavukat, hanem egy népdalénekes a Bánság himnuszaként aposztrofált Iorgovan frumoasã floare (Iorgovan szép virág) című nótának azt a szakaszát is előadta, melyben a Þara mea-i Banatul meu (Az én hazám az én Bánátom) regionális tudatról árulkodó kitétel szerepel. Nem csoda, hogy az akár szeparatistának is minősíthető dal elhangzása után a tüntetők kórusban üvölteni kezdték az „Ole, ola, graniþa la Orºova!”, azaz „Olé, olá, Orsovára a határt!” rigmust. (A félreértés elkerülése végett jegyzem meg: az „olá” szócskát csupán az Orsovára való rímelés érdekében rögtönözték a főtéri alkotók.) Ha komolyan vesszük a népakarat irányultságát az „orsovai határ” ügyében – miért ne vehetnők komolyan, hiszen a stadiontól ezren indultak el, s az Opera előtt már vagy hatezren tüntettek –, a mozgalom tovább terebélyesedhet. Temesvár szolgáltatott már példát ilyesmire…
A Duna-parti település újbóli határvárossá minősítését illetően kétféle értelmezést lehet(ne) megkockáztatni. A szelídebb változat szerint a Bánság elszakadna Romániától, és független kisállamként keresné a maga és focicsapata boldogulásának útját. Erre (mármint az önálló államiságra) létezik történelmi precedens, hiszen 1918. november elsején bizonyos forrófejű – nem, nem focidrukkerek – helyi politikusok kikiáltották a tiszavirág-életű, 24 napig tartó Bánáti Köztársaságot. A merészebb változat – írjam, ne írjam? – az lenne, ha… a derék bánsági szurkolók Magyarországhoz kívánnák csatlakoztatni szűkebb pátriájukat.
Nos, játsszunk el a képtelen gondolattal: ez esetben Románia veszítene, Magyarország nyerne egyebek mellett egy kitűnő labdarúgócsapatot, mellesleg vagy 670 ezer lakost, köztük 560 ezer románt, 50 ezer magyart. Igen ám, de mitévők legyenek, legyünk, ha „Temesvár példája” ragályos, s a Bihar FC szurkolói is az utcára tódulnak, s rigmusba foglalják csapatuk érdekében a „király-hágói határt”? Egy újabb focicsapat meg a csapattal együtt kb. 600 ezer lakos (köztük 400 ezer román, 150 ezer magyar) kerül(ne) a gránic másik oldalára? A Besztercei Glória esete már nehezebb ügy volna, hiszen a keleten Kolozs megyével határos, mintegy 300 ezer lakosú – 280 ezer román, 18 ezer magyar – Beszterce-Naszód megyének meg kellene elégednie az enklávé/exklávé státusával.
Viszont minden labdarúgással kapcsolatos tájékozatlanságom ellenére arról is tudomásom van, hogy a kolozsvári vasutascsapat, teljes hivatalos nevén a Fotbal Club 1907 CFR – az 1907-es évszám „Románia legrégibb klubjának” az alapítási évét jelöli –, szóval a vasutasok kétszeres bajnokcsapata sem igazán közkedvelt a bukaresti szövetségi körökben. Ha netalántán Mircea Sanduék kifundálnának valamit a Pászkány Árpádék csapata ellen, ha netalán még egy Kárpátokon inneni csapatot sikerülne kiakolbólítaniuk a román első ligából, akkor megoldódhatna Beszterce-Naszód megye gondja is: kialakulhatna egy Kolozs megyényi korridor…
Ha már ennyire nekivadultam (eléggé el nem ítélhető módon!), hadd vaduljak tovább. Nemde, Lausanne-ban hozzák meg a végső döntést a három focicsapat ügyében. Lausanne városa viszont a különböző nemzetközi döntőbíráskodások színtereként sajátos történelmi-politikai patinával bír: például 1923. július 24-én ott írták alá az első világháborúban győztes hatalmak Törökországgal az 1920-as sevres-i békeszerződés revízióját… Mielőtt teljesen magamhoz térnék dőre ábrándjaimból, háromszoros olét kiáltok a három csapat tiszteletére.


Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!