Kórházi rémtörténet (fikció)

Állapodjunk meg, hogy amit most elmesélendő vagyok, kitalált történet. Véletlenül sem Romániában játszódik, semmiképpen sem Nagyváradon, tehát nem lehet belőle levonni következtetéseket kishazánk egészségügyi ellátásának fennálló állapotairól. Ha ezzel a rövidke szerződéssel megvagyunk; kezdődjék a mese. Tasnádi-Sáhy Péter írása.

Adott egy hatvan év körüli, kisvárosi asszony, aki takarítás közben leesik a lépcsőn. Lehetséges kimenetekhez képest szerencsésen, hiszen a nyakát is szeghette volna, de megúszta háromfelé tört bokával.
A család nem vár a mentőre, autóba pattannak, hogy mielőbb eljuttassák a közeli megyeközpont sürgősségi osztályára.
Ott viszonylag gyorsan (néhány percnyi várakozás után) kezelésbe veszik, és már második próbálkozásra sikerül alaphelyzetbe visszacsavarni a kiálló lábfejet. Nem rossz teljesítmény, bár fájdalomcsillapítóval talán humánusabb eljárás lenne.
Mindez történik szombaton, a műtétet hétfőre írják ki, addig befektetik az ortopédiára. A kórteremben három szobatárs és egy vetetlen kórházi ágy fogadja, a közepén hatalmas kopott kifekvés, de a nővérkék állítása szerint tiszta. Ami a legfontosabb, a pár évvel ezelőtti haláleset okán szerencsére most már automatikusan adják a trombózist megelőző injekciókat. Napi háromszori étkezés jár, a menü viszont pocsék, reggelire félkilós csomag olcsó kenyér, két szelet hitvány felvágottal, az ebéd híg leves, felteszem porból, szóval jobb vinni mindent, már akinek futja rá.
A szobatársak már tudják: az orvosok és nővérek lelkiismeretesek, a borítékot csak az operáció után fogadják el.
A műtét sikerül (két kis vágás a boka két oldalán, ott került be a csavar), a hölgyet néhány nappal később hazaengedik. A lábát félgipszbe teszik, azt bugyolálják körbe fáslival, hogy legyen hová dagadnia. Varratszedés két héttel később, hogy addig mit kell csinálni, hogyan kell ápolni, senki sem mondja el, csak annyit, hogy ne lógassa, ne lépjen rá.
Két nap múlva a hölgynek komoly fájdalmai vannak, a lábfeje dagad, a bebugyolált boka körül szúró fájdalmat érez, otthon a kisvárosban a nővérek viszont nem mernek hozzányúlni, hiszen az orvos nem mondta, szóval nem is kell. A családtagok visszarohannak a kórházba, az operáló főorvost nem találják, csak magyar kollégáját, őt kérdezik, mi a teendő. A válasz udvarias, ám határozott: a kolléga operálta, csak ő nyilatkozhat, még arról is, hogy a fellépő tünetek normálisak-e, illetve kell-e tenni valamit. Tiszta sor, hol lehet a főorvos urat elérni? Tessék bejelentkezni a kórházzal szembeni magánrendelőbe (ahol egyébként a doktor urak szintén kollégák, sőt üzlettársak is).
Család dühös lesz, egészségügyes ismerősök, rokonok tanácsát kéri, majd maga lát neki, lebontani a kötést. Mint kiderül, a hölgy kislábujját véletlenül gipszbe öntötték, már el is színeződött teljesen, a bokájánál pedig véresre törte a gipsz a sebtől centikre, az eleven hús fáj annyira. Újabb tanácskozások, kérdezősködés, a megfelelő krémek és kötszerek beszerzése után a család saját kezűleg köti át a törött lábat kétnaponta, láthatóan szép sikerrel, hiszen a sebek gyógyulnak, a kellemetlen tünetek megszűnnek.
Közeleg a varratszedés ideje, a hölgy már napokkal azelőtt igyekszik telefonon időpontot egyeztetni a főorvos úr heti egy órás rendelésére közellátás keretében, de lerázzák. A lánya kétszer is megjelenik személyesen a sokkal inkább elhagyott vágóhídra, mint egészségügyi intézményre emlékeztető rendelőben, először azt mondják neki, sorszámot kell majd tépni, másodszor pedig egy szakadt kockás füzetet dugnak az orra alá, olvashatatlan krikszkrakszokkal, mondván a rendelésre az előjegyzés betelt, tessék próbálkozni a főorvos úr magánrendelésén…
Így hát feladják a küzdelmet, hogy ellenszolgáltatást kapjanak a sok tíz évnyi tb-járulékért cserébe, felhívják a magánrendelőt, ahol – láss csodát – sikerrel járnak, azonnal kapnak időpontot, 15.40-re, amikor a doktornak még 20 percig a közrendelőben kéne ellátnia betegeket közgyógyellátás fejében.
A képzeletbeli ügyük jelenleg itt tart annak a kitalált országnak a kitalált városában, a rehabilitációra is bizonyára lesz lehetőség, csak némi kitartás, kapcsolat és készpénz kell hozzá.