Isten a bírája

2016. 04. 28. 12:29

Szilágyi Aladár jegyzete egy doktori címeket és szentek ereklyéit halmozó főpapról.

 

Nem én, a vastagnyakú kálvinista mondom! Őboldogsága, a román ortodox egyház pátriárkája választotta maga-magának a Daniel (héber jelentése szerint: Isten a bírám) nevet, amidőn 1987-ben egyetlen esztendő erejéig kolostorba vonult, szerzetesnek. Magas személyére amiatt terelődött sokadszorra a média figyelme a minap, mert a Bukaresti Politechnikai Egyetem nagy derendóciával bejelentette: doctor honoris causa címet – más univerzitások után a hatodikat – kíván adományozni a görögkeleti egyház fejének. A díszdoktorrá avatási ceremónia viszont – az egyetem és az érseki hivatal egymástól eltérő indoklásával – valami miatt elmaradt.

Meglehetősen ellentmondásos, mondhatni: különös szerzet ez a Daniel atya… Nagyszebenben, illetve Bukarestben folytatott teológiai tanulmányait a protestáns Strasbourgi, majd a római katolikus Freiburgi Egyetemen egészítette ki, végül a svájci Bossey-ben az Ökumenikus Intézet tanára lett. 1988-ban tért véglegesen vissza Romániába, ahol hamarvást fényes egyházi karrier várt rá, hiszen már 1990-ben Moldva érsekének szentelték fel. Bár látványos pályafutásának ellenzői váltig hajtogatják, hogy a Ceauşescu-érában nem akárki tanulhatott Nyugat-Európában, hogy a több mint egy évtizedes nyugati forgolódás lehetőségét meg kellett ám hálálni imilyen-amolyan, a titkosrendőrségnek tett szívességekkel, ráadásul, hogy ő az egyetlen ortodox főpap, akinek a szekus dossziéi kézen-közön elhamvadtak –, ennek ellenére, a bizalom nem csökkent iránta. Annyira nem, hogy 2007 szeptemberében egyetlen ellenszavazattal választották meg Románia pátriárkájának.

Legfőbb érdemének azt tartják, hogy mindent megmozgatott, megmozgat a Nemzet Megváltása Katedrálisának felépítése érdekében. Igaz, belső egyházi körökben is vannak bírálói a tervnek, számosan, akik szerint ez a megalomániás, az ortodox erényekhez méltatlan, „fáraói méretű épületszörnyeteg” túl sok pénzt emészt fel, túl nagy terhet ró az országra, a hívekre. Ugyanezek a jámbor körök azon is háborognak, hogy a főatya a pénzszerzés érdekében nem átall akár a politikummal is lepaktálni, és „szabadkőműves” közéleti személyiségekkel – például Mugur Isărescuval, a Román Nemzeti Bank kormányzójával – közeli kapcsolatot tartani. Ami végképpen felháborodást keltett: külhoni nexusai révén egyre-másra igyekszik különböző, főleg bizánci szentek ereklyemaradványait „beszerezni”, s legutóbb lépéseket tett annak érdekben, hogy az egyszerű hívek körében oly nagy tisztelettel övezett Arsenie Boca – profán kifejezéssel élve: a kommunista börtönöket túlélt „sztárszent” – csodatevő földi maradványait Bukarestbe, éppen az épülő katedrálisba temessék újra. Mert hát

a sok tízezer zarándok miért adakozzon egy isten háta mögötti kolostor javára, amikor a bukaresti nemzetmegváltó székesegyház hasznára is megteheti?

Lucian Mândruţă tévés személyiség, a magyarbarátságáról is elhíresült publicista, egyik legkövetkezetesebb bírálója a pátriárka egyházpolitikájának, viselt vagy nem viselt dolgainak. Amikor a Colectiv klubban történt, oly sok áldozattal járó tűzeset után az ortodox egyház és annak feje felháborítóan távolságtartó módon viszonyult a tragédiához, a vitriolos tollú kolléga így fejezte be Daniel pátriárkához intézett nyílt levelét: „A kereszténység értelme a kevés szóval és sok tettel kifejezett szeretet, ebben viszont maga egy nulla. Oly sok zéróval, amennyi a katedrális felépítéséhez kelletik. Éppen emiatt Romániának és az Egyháznak egy Luther Mártonra van szüksége. Nem egy – a Hatalom áldásával – a népcsillapító masinéria tetejére felkapaszkodott Danielre.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!