Így neveljük az újnácikat

2015. 07. 31. 22:20

A mai tizen- és huszonéves generáció története rövid és sötét: róluk mesélhető el a politikai árvagyerekek balladája. Ők azok, akiket mindenki magára hagyott, és akiket könnyű bepalizni egy nagyobb tábortűzzel, és néhány pártlogós golyóstollal. Parászka Boróka jegyzete.

 

Néhány évvel ezelőtt Vona Gábor a Jobbik elnöke arról beszélt a Gyergyószentmiklós melletti EMI táborban, hogy fél. Tart attól, hogy a Fidesz-kormány titkosszolgálati eszközöket is bevetve tesz azért, hogy a Jobbikot lejárassa, háttérbe szorítsa.  Ezzel szemben – mondta akkor Vona – csak azt tudja tenni a Jobbik, hogy házról házra, ajtótól ajtóig haladva győzi meg az embereket, bízzanak a pártban, támogassák, szavazzanak rá. Erdélyben is ezt kívánjuk tenni – tette hozzá. Azóta botrány botrányt követett a Jobbik körül, de hiába pornós, köztörvényes múlt (hogy a politikai tartalmat már ne is firtassuk): hiába derültek ki politikusaikról sötét, és még sötétebb dolgok, a választói bizalom nem csökkent, hanem nőtt a magyar szélsőjobboldal iránt.

Erdélyben évente egyszer irányul nagyobb figyelem a Jobbik irányába, az EMI tábor ideje alatt. Néhány éve a sajtó még megkérdezte Borboly Csabát, a Hargita Megyei Önkormányzat elnökét arról, miért támogatja, miért megy el erre a rendezvényre, aki adott egy ide is, oda is kacsintó választ. Rutinos ő ebben, mint a hazai magyar politikusok, akik pontosan tudják, helyi értéküket nagyban meghatározza, milyen magyarországi szövetségest tudhatnak maguk mögött. Minél többet, minél többfélét, annál jobb. Borboly Csaba hajlandó volt már barátkozni, együttműködni az MSZP-vel és Újhelyi Istvánnal, amikor az MSZP volt kormányon, kötelezte el magát a Fidesz-kormány mellett, és most, hogy Vona Gábor ott liheg Orbán Viktor mögött, nyilván tudja, hogyan kell kezelni a Jobbik elnökét is. Talán születik egy-két ejnyebejnyéző elmarasztalás, halkabb fejcsóválás idén is – és ezzel le is zárul az évi rendes erdélyi antifa-felbuzdulás.

Mi történik két EMI tábor között? A Jobbik tulajdonképpen haza se megy a táborból, folyamatosan jelen van Erdélyben. Hol láthatóan, hol éppen csak sejthetően. Névjegykártyák, pártjelképes szóróanyagok bukkannak fel önkormányzatoknál, civil szervezeteknél, nyilvános helyeken, barátkoznak, szövik a kapcsolatokat. Csak finoman, a feltűnést kerülve, és lehetőleg olyan helyszíneken, olyan támogatókkal, helyi segítőkkel, amelyek, akik népszerűek, tekintélyesek. Szávay István Marosvásárhelyen, mint képviselőjelölt például a Maros Művészegyüttes otthonában mutatkozott be. Mondhatja valaki erre, hogy nem a mi fiúnk?

Az a botrányos helycsinálás, amellyel néhány éve Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben irodát nyitott a párt, már a múlté. Senki sem beszél arról, hova tűntek az akkori ígéretek, mi lett az akkor elindított terjeszkedéssel, Szegedi Csanád – korabeli EP-képviselő – tündöklésére és bukására sem emlékszik már senki.

Néhány éve még a Jobbik a „piszkos pártpolitika” részeként volt jelen, és csak azok támogatták, ismerték, vagy ellenezték, akik intenzíven érdeklődtek a napi politika iránt. Időközben az erdélyi magyar pártok sokasodásával erősödött a párt- és politikaellenesség. A Jobbik az egyetlen olyan sikeres politikai szervezet, amely hatékonyan álcázza magát: ma a Jobbik által támogatott rendezvények zöméről fogalma sincs az embereknek, hogy ez párt- vagy politikai rendezvény.

Az ifjúsági- és civil mozgalom mimikrijével olyanokat nyernek meg maguknak, akiknek fogalmuk sincs arról, éppen most rekrutálják a legkeményebb pártpolitikába. A Jobbik rendezvényeire középiskolás tanárok, közösségi aktivisták, lelkészek irányítják a résztvevőket.

Miért ne tennék? – csodálkoznak el, ha kérdezi az ember, miért teszik.

Van más ifjúsági mozgalom, civilkeret, fórum-felület? Nem nagyon. Ami van, az vagy alultámogatott, vagy fölülpolitizált, (leginkább is-is).

Kinek van kedve az Orbán Viktor-táborrá vált Tusványosra menni, ami drága, öregedő és unalmas? Hol van már a Félsziget, vagy bármilyen olyan rendezvény, ahol az RMDSZ-ről hallhatna a mai tizen-, huszonéves generáció? Most az EMI tábor van, meg a Székely Sziget – itt érdemes hosszabb időt eltölteni. Itt olcsó a sör, nagy a tábortűz, mindenki köréje fér. Senki sem akarja ellenőrizni – mint mondjuk Tusványoson – hogy nem csak a buli kedvéért ruccannak-e ki a látogatók, beülnek-e a politikai fejtágítóra? Ilyen engedékenység, barátságosság mellett kinek jutna eszébe, hogy az EMI táborban fellépő Janiczák Dávid – akit csak Magyarország „egyik legfiatalabb polgármestereként” harangoznak be – a Jobbik politikusa? Kit zavarna Vona Gábor fellépése, elfér ő is az anyaklub, a pályázati tanácsadás, meg a néprajzi bemutató, a zászlólobogtatás, és kürtőskalács sütés mellett.

A ma politikához felnövő nemzedékeket mindenki más cserbenhagyta, vagy nem érti, igazából nem is érdekli. Közéleti űrben, magukra maradva tengődnek, hát hogy ne lennének hálásak, ha valaki azzal kecsegteti őket: nekik is van egy tábor, és egy zászló, ami alatt össze lehet gyűlni, fel lehet vonulni. Fokozatosan, alaposan domesztikálja, neveli saját képére az újgenerációt a szélsőjobb. Kapnak pólót, golyóstollat, bárhova néznek, ott látják barátaikat, támogatóikat. És senki sem mondja azt, hogy itt valami nagy baj készül, gyerekek. Legfennebb évente egyszer van valami gyenge kis mormogás, ejnyebejnyézés, politikus mogyorózás, támogatók, vendéglátók finom vegzálása. Azzal meg ki törődik, egyék meg egymást, ilyen mocskos dolog a politika.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!