Elutazunk ketten Angliába

„A doktori dolgozatot koppintó kormányfőnek annyi esze sincs, hogy az elnökleváltást szabályozó kormányhatározat úgy legyen megfogalmazva, hogy tényleg hatékony lehessen alkalomadtán. Brüsszelbe rohant, ahol az európai uniós nagytestvérek megnevelték, pikk, pakk.” Kinde Annamária jegyzete..

A Magashegyi Underground nevű együttes igaziból az Anglia című dal előadásáról készült felvételével lopta be magát a szívembe. Persze, ez sem manapság történt, hanem még akkor, amikor egy Tãriceanu nevű, állítólag autókkal kereskedő ember volt a miniszterelnök, és úgy megnőtt Romániában az átlagfizetés, hogy az emberek elkezdtek merni hitelt felvenni a bankokból. Azokban a régi szép időkben ismertem meg ezt a dalt, amit a nagyon kedvenc székely lány is énekelt ebben az együttesben, amikor még nem volt krízis, amit ugyan magyaráznak már, de még mindig nem értem. Mint ahogy akkor sem értettem, hogy lehet ilyen szemét valaki, amikor Bãsescu elnök úr megjelent a tévében és közölte, hogy Romániában is kríza van, és ezt úgy fogja túlélni az ország, hogy azonnal csökkenteni fogják 25 százalékkal a közalkalmazottak fizetését. Hát igaziból már akkor sem értettem, hogy egy közalkalmazottként százmilliónál több lejnyi fizetést kapó vezető funkcionáriusnak miért ugyanannyi arányban csökkentik a fizuját, mint a kezdő tanároknak, de hát ez, ugye, az én csekély képességeimnek köszönhető. Hogy már akkor sem értettem, ha az államelnök kaphat 60 milliónyi fizut, akkor miért kell más állami kasszából fizetett embereknek ennek a sokszorosát kifizetni. És továbbra is érdekes maradt nekem, hogy Bãsescu nevezetű felfüggesztett elnökünk és az általa mozgatott akkori román kormány a jól fizetett uralkodóréteget a közalkalmazottak közül nem akarta magára haragítani azzal, hogy jobban csökkenti a fizetésüket. És hát végül is a szegények sokkal többen voltak. Kicsi fizetéseikből valószínűleg több folyt be az államkasszába, ahol azok a politikusok ültek, akik ugyebár nem értettek már akkor sem a gazdasághoz és ezért semmi más módszerük nem volt a később újra (saját zsebeikbe) osztandó pénz beszerzésére, mint az, hogy levonják a közalkalmazottak fizetésecskéiből. Akik közül éppen az amúgy is nagyon gyengén fizetett kezdő tanárok jártak úgy főleg, hogy mindenféle járulékos jövedelmi lehetőségüket is nyissz, levágta a Bãsescu bábszínész úr által mozgatott kormány. Meg aztán orvosok nélkül is maradt az ország, minek az ide, mikor a kórházakat úgyis bezárták, mert azok is pénzbe kerültek? Az okos közgazdászok meg titokban már csavargatták a fejüket, hogy hát mit képzelnek ezek a kelet-európaiak, hogy nekik is jár az, ami az embereknek? Hát már hogyisne! Úgyhogy a szabadság illúziójával megszerzett piac, ez a szegény Románia sem fogalmazhatott végül másképpen, mint ahogyan az említett Anglia című szám szövege jelöli itt a zárójelben a következő mondatban. (Látod, megint nem lett könnyebb, a fíling itt maradt és a könnyed.)
A fíling, ami itt maradt, mostanában alakult át valami olyasmivé, amihez az igazság is közelebb került némileg, miután elszállt a köd. Az a köd, amivel szabadságot hazudtak itt azoknak az embereknek, akikre igaziból vásárló piac gyanánt volt szüksége a „szabad világnak”. Úgyhogy az életkörülmények javítása nem volt benne a csomagban, sőt, munka sem járt már mindenkinek. De az időtöltés lehetőségei közül is gyorsan kiiktatták a kultúrát, mert a szabad világban a tömegek legmegfelelőbb szabadidős tevékenysége a bevásárlóközpontokban elkölteni a megkeresett pénzt. A romániai magyarok átalakítására, akikben azért volt valami összetartozási és egymásra figyelési kényszer, a magyar kormány segítségét is igénybe vették az utóbbi évben. Úgy aztán a magyarok fogynak, aki nem mer messzebb menni, az Magyarország dolgozó rétegét szaporítja, a többi meg szerteszét szalad a szabad világba. Merthogy azt látja, hogy itthon nem lesz jobb élete sohasem, mert a demokráciát és a szabadság elvét támogató nyugatnak valójában csak piac a fontos. Úgyhogy elmegy, a könnyei meg előbb-utóbb elpárolognak, mint ahogyan az Anglia című szám szövege jelöli itt a következő zárójelben. (Hideg pára már csak az égen. London felett azt nézem.)
Amitől még inkább erősödik az esetleges mehetnékünk, azok a legutóbbi események, melyeknek következményeként beigazolódott, hogy a doktori dolgozatot koppintó kormányfőnek annyi esze sincs, hogy az elnökleváltást szabályozó kormányhatározat úgy legyen megfogalmazva, hogy tényleg hatékony lehessen alkalomadtán. Brüsszelbe rohant, ahol az európai uniós nagytestvérek megnevelték, pikk, pakk, és már mondta is mosolyogva, mint egy bohóc, hogy persze-persze, az alkotmánybíróság, és a 2002-ben összerakott szavazólistákon szereplők felének kell szavazni ahhoz, hogy érvényes legyen az elnökleváltó népszavazás. Úgyhogy az USL is csak a hatalom illúzióját kapta meg, valóságosan vélhetően úgy jár majd a történtek után, mint ahogyan az Anglia című szám szövege jelöli itt a szöveg végén található legutolsó zárójelben. (Ráírhatnánk a képeslapokra, hogy szétszóródtunk morzsa módra, mielőtt még összejöttünk volna.)