Dózerkalugyer

A Fő utca (régente: Rákóczi út) tölcsértorkolatánál mindig történik valami. Ideális hely ez a Barátok Temploma környékén letanyázott kéregetők számára, hiszen az utcák hat irányból érkeznek ide, a bevásárlóközpont előtti térségbe, villamos- és buszmegállók utasai itt áramlanak fel az aluljáróból, járókelők érkeznek mindenfelől, turisták forgolódnak – megannyi reménybeli alamizsnaosztogató sürög errefelé.

A céhet pillanatnyilag hárman képviselik a placcon: egy szimpatikus utcazenész, csonkolt kezében pánsípot szorongat, az eléje helyezett fekete hangdobozból áradó diszkrét gitárkísérettel fülbemászó melódiákat csalogat elő a sokágú zeneszerszámból. Profi módon teszi, igényesen, mondhatni ihletettséggel. Kartonperselyébe szépen gyűlögetnek az egy és ötlejes papírpénzek. Szomszédja, a nagyszakállú oltyán kalugyer is régi utcabútornak számít errefelé. Őatyasága semmit sem produkál, csupán az épülő kolostoruk nyakába akasztott, pannóra rögzített fantáziaképét emelgeti időnként magasba. Úgy tűnik, kevesebb sikerrel ügyködik, mint csonkabonka szomszédja. Új riválisuk jelenik meg, egy cigányasszony képében, puttóforma, göndör hajú kisfiúval az átalvetőjében. Neki már csak a templomkerítés padkáján jut hely. A kétévesforma gyereket kirakja a járdára, a pöttöm hamar megunja a tenyérnyújtogatást, az anyját faképnél hagyva, egy jókora kiflivel a kezében, galambkergetésbe kezd. Baj csak akkor támad, amikor a szétmajszolt kifliből letört darabkákkal elkezdi csalogatni-etetni a madarakat. A morzsákat szerteszórva egyre közelebb kerül a nagyszakállúhoz, az eddig nyájasan szobrozó szemlátomást egyre nyűgösebb. Rá-rámordul a gyerekre, és amikor a morzsavetésből a papszoknyája alá is jut, s a galambok szemérmetlenül alája burukkolnak, türelmét veszítve maga elé tartja a pannóját – akár egy buldózer a tolólapját –, és megpróbálja arrébb dózerolni-toszigálni a felségterületére behatolót. Ekkor robban ki a konfliktus: a sokszoknyás asszonyság a batyujával kezdi csápolni a madarakhoz és a gyerekhez nem éppen Szent Ferencre emlékeztető indulatokkal közeledő szerzetest. Egyfelől válogatott-válogatatlan szitkok, másfelől talán valamiféle gonoszűző gajdolás töredékei röpködnek, a megtorpanó bámész váradi nép örömére.

Újabb fejlemény: egy skandináv kinézetű turistacsoport is fölfigyel a balhéra. Ők eddig az egyre romosabb pénzügyi palotát szaglászták-fotózták hüledezve-lázasan. Az egyik nyakigláb viking szamárlétrát tart a párjának, hogy a hirtelenszőke leányzó bevideózhasson egy ablaknyíláson az épület belvilágába. Egy fordulattal minden kamera a konfliktus szereplőire irányul. Fridtjof Nansenék nem igazán értik váradi expedíciójuk újabb fejleményét, de egy pillanatig sem engedik le a szemük elől válogatott masináikat. Végül csillapodni látszik a flaszterharc, a kalugyer visszafészkeli magát a vackába, a bőszoknyás ölbe kapja a puttóját, s gazdag mellét előbuggyantva szoptatni kezd. A beállott csöndben a pánsíp szomorkás fuvalma A felkelő nap házával áraszt békésebb hangulatot.

Szilágyi Aladár