Bocsánatkérés, villanyoltás

2016. 05. 08. 08:36

Egy évvel ezelőtt ostromállapot volt Magyarországon, folyt a kerítésépítés, menekültellenes kampány zajlott, és a magyar kormány mindent megtett azért, hogy a menedékkérőket távol tartsa az országtól. Most negyedmillió embert várnak Európa határain túlról, adókedvezményt, munkásszállókat ígérnek a „kulturálisan beilleszkedő” vendégmunkásoknak. Parászka Boróka vissza- és előretekintése.

 

Egy évvel ezelőtt persze nem vendégmunkások érkeztek tömegesen Dél- és Közép-Európába, hanem menekültek. Háborús területekről, vagy azok közvetlen közeléből útra kelők. Családok, gyerekek, nők, fiatal férfiak, fiúk. Ha akkor valaki ellátogatott Röszkére, vagy a Keleti pályaudvarra, nem az jutott az eszébe, hogy ezek a derék emberek fogják ellensúlyozni a Magyarországról évek óta elvándorló munkaerő hiányát. Nem csak azért, mert a kaotikus körülmények közé kényszerültek aligha tűnhettek éhesen, fáradtan, hetek óta lehetetlen körülmények között hányódva hasznos munkaerőnek. Azért sem merült fel, hogy az embermasszának a magyar gazdaságot lényegileg érintő „haszna” lehet, mert ezt a lehetőséget a magyar kormány óriásplakátokon, rádiós és televíziós reklámokban, propaganda cikkek sorozatával cáfolta.

A kormányzati üzenet akkor az volt: az érkezők a „magyar emberek” munkáját vehetik el, és ezt a keménykezű országvezetés nem engedi. A „magyar emberek” a menekültektől függetlenül már régóta megélhetési gondokkal küzdöttek, és nagyon sokan, egyre többen vágtak neki – gazdasági menekültként – az országhatároknak. Úgy, hogy közben a kormány azt ismételgette: a „valódi” menekülteknek kész segítséget nyújtani, a gazdasági menekülteknek viszont – a magyar emberek érdekei érdekében – kívül tágasabb. Végül sem a „valódi”, sem a „gazdasági” menekültek nem kaptak érdemi segítséget, és ha a magyar migrációs statisztikákat tekintjük, akkor azt látjuk: a „magyar emberek” is magukra maradtak.

A kormány viszont őrizte pozícióit, a rémhírkeltés, a szervezett, irányított káosz most is hatásosnak bizonyult. Az országvezetés a tavalyi csatákat rendre megnyerte, de nagyon úgy tűnik, a sok győzelem egy nagy, és egyre nehezebben kiheverhető veszteséggé válik. Magyarországon, ahol még „emberminiszter” is regnál – munkaerőhiány van, elnéptelenedő vidékek figyelmeztetnek arra, hogy hiába az óriásplakátok, a siker látszata, látszatintézkedésekkel a strukturális bajok nem kezelhetők, nem kivédhetőek, nem enyhíthetőek. Ennek beismeréséhez jutott most el Varga Mihály is, amikor a bevándorlás kormányzati támogatásának szándékát jelenti be.

Most 250 ezer, uniós határokon kívülről érkező ember foglalkoztatásáról van szó, de konkrét terveket még nem látni. Csak azt, hogy „kulturálisan beilleszkedők” érkezését várják. Mit jelenthet ez? Ha a migráns kampány üzeneteinek nyelvén szeretnénk fogalmazni, akkor valószínűleg arra utal a döntéshozó: ne jöjjenek Magyarországra terroristák, erőszakoskodók, többnejűek, kutyahúsevők, vízbepisilők… hamar elszalad az ember fantáziája, és egyre keserűbb a humora. Fogjuk vissza.

A „kulturális”, „civilizációs” kitételek biankó csekkek: bármivel kitölthetők, attól függően, hogy épp befogadás- vagy elutasításpárti a döntéshozó. Bárki lehet barát, és bárki lehet ellenség. Egyszer a keresztény Európát védi a hatalom, másszor mecseteket épít a török-magyar kormányközi egyezkedéseknek megfelelően.

Képzeljük el a munkaerő-toborzó irodákat, és azt, ahogy Európa ma egy uniós határokon kívül élő számára kinéz. Kelet-Közép-Európáról ma mit tudhat? Röszkéről egészen biztosan hallott, és a gyerekrugdosó magyarokról. (Hogy nem egy egész nemzet, ország, csak egy konkrét, néven nevezhető valaki került címlapra ilyen történettel, az messziről nem oszt, nem szoroz. Messziről most errefelé minden és mindenki nagyon fekete. Hallhat a szögesdrót kerítésekről, a rendőri brutalitásról, az alacsony bérekről, a rossz munkakörülményekről. Biztosan nem értékeli majd engedményként, nagyvonalú lehetőségként, hogy a „kulturális beilleszkedéséért” cserébe majd itt húzhatja meg magát, mint jogaiban korlátozott, meghatározott időre kötött szerződéssel bíró vendégmunkás. Ott, ahol kormányzati segédlettel már kapott lángra az idegenellenesség, és bármikor beizzítható egy újabb leszámolási hullám. Akkor már inkább jöjjön Nyugat-Európa.

Valamivel jobb bérekkel várja őket egy, a keletinél is jobban elöregedő, és ezért inkább a befogadásra kényszerülő társadalom. Az idegenellenesség mellett ott legalább van valami halvány, egyre erőtlenebb, de azért még létező emberjogi védőháló, van hagyománya a migráció intézményes kezelésének, vannak pozitív példái is a menekültek ellátásának és vannak már letelepült menekült-kolóniák. Barátok, rokonok, ismerősök.

A Brexit után a közép-kelet-európai munkaerő, migráció esélyei is romlanak. Éleződik a migráns-migráns rivalizálás az Unió szegényebb régióiból és az Unió határain kívül érkezők között. Aláaknázott terület ez, nem látni még, mely (valódi és szimbolikus) bombák robbannak, ki és milyen mértékű sérüléseket szerez. A brit népszavazás után egyértelműen nőtt a kelet-európai munkavállalókkal szembeni ellenszenv Nagy-Britanniában. Lehet, hogy ez fokozódik a továbbiakban. Lehet, hogy az uniós és az unión kívüli „migránsok” között nő majd a feszültség a még megszerezhető pozíciók, betölthető állások miatt. A potenciális vesztesek sora hosszú.

A munkaerő befogadás, képzés, letelepítés terén Németországnak behozhatatlan előnyei vannak. És hasonlóan előnyös a skandináv országok helyzete is. Kelet-Közép-Európában ma igazából egyetlen esélye van: valahogy az elmúlt évtizedben elvesztett, összeomlott munkaerőpiacát újra- és átépíteni, nem létező szociális ellátórendszereit kitalálni és a csatlakozás óta elvesztett embertömegeket visszanyerni. Az Unió határain kívülről érkezőket pedig méltányos menekültpolitikával fogadni. Nem csak azért, mert tartozik ezzel nemzetközi menekültjogi vállalásainak, mert emberileg, morálisan ez így tartható. Hanem azért is, hogy soha többé ne rontsa saját helyzetét, megítélését olyan végzetesen, mint ahogy tavaly ezt tette a menekültellenes propagandát folytató Magyarország. Annak a stratégiának a hosszú távú káros következményeit még nem látjuk. Nehéz felmérni, hogy az akkor erősödő előítéletek meddig lesznek aktívak, vagy könnyen aktivizálhatóak. Hogy az akkor keletkezett konfliktusok meddig élezhetőek. Hogy a már eleve meglévő szembenállások (nőellenes, gyermekellenes, cigányellenes agresszió) mivel társultak, hogyan torzultak tovább.

Most már csak a kármentésre van némi, halvány esély. A bocsánatkérésre, és az eddigivel teljességgel ellentétes utak, együttműködések keresésére. Már ha még van kivel ezen a vidéken, ahol visszatérően az a dilemma: ki oltja le utolsóként a villanyt?



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!