Az értelem alkonya

A külhoni magyar eliteknek a felelőssége egyre nő: valakinek csak meg kéne őriznie a szellem lángját arra az esetre, ha a Sors adna még egy lehetőséget ennek a szerencsétlen népnek, hogy elinduljon felfelé a középkori homályból. Tasnádi-Sáhy Péter jegyzete.

A Sonda Ipsos adatai szerint márciusban aktivizálódtak a magyar választópolgárok: a választásra jogosultak körében az MSZP januári támogatottságát visszaszerezve 16 százalékon áll, a kormánypárt pedig 18-ról 24 százalékra tornázta fel a népszerűségét egy hónap alatt.
Romániából nézve ezeken az adatokon alapesetben nem is kéne sokáig merengenünk, szomszédéknál a kormány jól végzi a dolgát, a nép szereti, milyen szép is ez így. Viszont ez esetben úgy vélem, érdemes pár sor erejéig a statisztikák mélyére pillantani, mivel az adatok mögött rejlő események bizonyos szinten minket is érintő vészjósló folyamatok indikátorai.
Rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélve a világot, feltételezhetnénk azt is, hogy a polgárokban az elmúlt három év összteljesítményének tükrében duzzadt fel hirtelen a szimpátia a nemzeti együttműködés rendszere iránt, de itt mifelénk, a kelet-európai demokráciában nem igazán jellemző a néhány hónapnál hosszabb távra visszatekintő politikai emlékezet. Főleg, hogy a véleménykutatók szerint a népszerűség-növekményt a harminc év alatti, illetve ötven év feletti, jellemzően maximum általános iskolai végzetséggel rendelkező néprétegek hirtelen jött lelkesedése okozza, akikről előítéletmentesen is kijelenthető, hogy viszonylag kevés tudatos választópolgár kerül ki soraikból.
Tehát – fentiek fényében – azt kell feltételezzük, hogy a februári felmérés óta tett valami olyat a Fidesz, ami heveny viktoránus buzgalmat váltott ki a nép egyszerű gyermekeinél. Ha az elmúlt hónap híreit visszapörgetjük, két nagy visszhangú lépés vonhatja magára a figyelmünket. Az egyik ugye az Alaptörvény szám szerint negyedik módosítása, amely több, az Alkotmánybíróság által korábban nem csak formai alapon alkotmányellenesnek vélt passzust emelt az alaptörvénybe, ez által bebetonozva néhány kifejezetten antidemokratikus intézkedést. Ilyen például, hogy kampányidőszakban kizárólag a függetlennek éppen nem mondható közmédiában lehet politikai hirdetést közzétenni, vagy mint a Sólyom László által láthatatlan alkotmánynak nevezett, 2012. január 1. előtt született alkotmánybírósági határozatok hatályon kívül helyezése. Bár ez az akció (a gaz nyugaton kívül) láthatóan csak egy szűk, romkocsmában merengő csoportnál veri ki a biztosítékot, azt mégsem feltételezném, hogy a huszonhárom évnyi demokrácia-kísérlet kínálta szabadság megnyirbálása endorfinbombát robbantana hat százaléknyi magyar választópolgár agyában. Tehát a megoldás máshol keresendő, azt is sejteni vélem, hol.
Történt ugyanis, hogy a kormány a Magyar Energia Hivatalon keresztül a külföldi kézben lévő energiaszolgáltatókat a rezsiköltségek 10 százalékos csökkentésére kötelezte. Sőt, akkor sem hátrált meg, amikor ezek a dolgozó nép vérén hízó vadkapitalista kullancsok a határozatot bíróságon megtámadták, és azok a velejükig romlott bíróságok első fokon még helyt is adtak. Nem, a kormány áll a vártán, és az elnyomott magyar népet aláírásgyűjtéssel harcba hívva kesztyűt dob a rezsicsökkentés ellenségeinek pénzéhtől veres képébe. Hát hogy ne szeretnék őket az igazságszerető magyar polgárok? Még egy kis szabadságharc, és többen fognak 2014-ben a Fideszre szavazni, mint ahány ember a Földön él (főleg, ha a külhoni szavazópolgárok számát továbbra is államtitokként kezelik). Már most van majd kétmillió ember, aki ezt a maszlagot beveszi, és nem üvölt, hogy ne merészeljék pofátlanul ostobának nézni. Nem gondolnak bele, hogy például az áramot nem a félmillió kivándorolt honpolgár rabszolgamunkájával termelik nyugati ültetvényeken, hanem a külföldi kézben lévő úgynevezett egyetemes szolgáltatók a Magyar Villamos Művektől (tehát közvetve a Magyar Államtól) veszik szabott áron, és tetemes adót is fizetnek utána, így a lakossági ár majd fele az államnál landol, tehát igazából a kormány saját magával árnyékbokszol a nép legnagyobb örömére. Nem hogy nem gondolnak bele, még teli torokkal csujogatnak is a cirkuszhoz, a végletekig kivéreztetett magyarországi értelmiségnek pedig messze nincs már annyi ereje, hogy erre az agyrémre artikulált, a narancslázban kritikus hőfokra hevült elméket lehűteni képes választ adjon. Ez ténykérdés, ezt zokogja ez a szégyenteljes hat százalék.
A külhoni magyar eliteknek ezzel sajnos közvetlenül sok kezdenivalójuk nincsen, viszont a felelősségük mégis egyre nő: valakinek csak meg kéne őriznie a szellem lángját arra az esetre, ha a Sors adna még egy lehetőséget ennek a szerencsétlen népnek, hogy elinduljon felfelé a középkori homályból.