Állampolgári újszövetség

2016. 06. 22. 13:37

Hat éve már, hogy a kettős állampolgárság intézménye működik, s bár számtalan gyakorlati kérdés, probléma felmerült ezzel kapcsolatban, ugyanazok az érvek és ellenérvek ismétlődnek. Parászka Boróka jegyzete.

 

Hat éve már, hogy a kettős állampolgárság intézménye működik, s bár számtalan gyakorlati kérdés, probléma felmerült ezzel kapcsolatban, ugyanazok az érvek és ellenérvek ismétlődnek. Ki-ki aszerint vélekedik, hogy a frontvonal melyik oldalán áll. Vannak, akik úgy gondolják, kőbe van vésve a kettős állampolgárság, és vannak, akik úgy vélik, idő és kormányváltás kérdése, és mindent vissza lehet, vissza kell csinálni. Egyik sem igaz. Adott jogi környezet hibáival és lehetőségeivel, el kellene kezdeni együtt élni.

Ma még ott tartunk, hogy akár a hibákat, akár a lehetőségeket veti fel valaki, falakba ütközik. Azok, akik a kettős állampolgárság bevezetését helyesnek gondolták, általában sértésnek, szentségtörésnek vélik, ha a joghézagokra, ellentmondásokra hívja fel a figyelmet valaki. Pedig a népszavazási kezdeményezések kapcsán újra és újra felmerül: a szavazati jog érvényesítése indokolható-e akkor, ha valaki olyasmiről szavaz, amely döntés következményeivel nem kell számolnia. Ilyen dilemma volt a vasárnapi boltbezárás ügye.

Az sem megkerülhető, miért szavazhatnak másképp az Erdélyben élő magyar állampolgárok, és miért szenved el hátrányos megkülönböztetést a Nyugaton dolgozó magyar közösség? El lehet hallgatni, bagatellizálni, de ettől még érvényes a kérdés: a kettős állampolgársággal járó szavazati jog mennyiben járul hozzá a magyarországi belpolitikai viszonyok torzításához, különböző aránytalanságok kialakulásához? Azért fontos ez a kérdés, mert a magyarországi döntéshozatal átláthatósága, demokratizmusa a tét. Az sem elhanyagolható, hogy a Magyarország határain kívül élő közösségek mennyiben használhatóak fel-ki politikailag. Mindezeket a problémákat már sokféleképpen tematizálták, semmilyen érdemi előrelépés nem történt. Mint ahogy abban sem, hogy a magyarországi letelepedést, a magyar állampolgárságot lehet üzleti alapon „árulni”, lehet állampolgárságot kérni csak azért, mert az bizonyos helyzetekben kifizetődő – és ezért cserében nem kell a magyar állampolgári közösség felelős, közügyekben résztvevő tagjává válni.

Hat éve, az állampolgársági intézmény bevezetésekor ezek a gondok, dilemmák körvonalazódtak, új helyzetek adódtak: mégsem moccan semmi. Magára hagyta a magyar politika a kettős állampolgárság intézményét? Hagyja kiüresedni? Vagy fel sem töltötte tartalommal? Esetleg profitál a joghézagokból?

A kormányzat következetesen kerüli erre a választ. De kerüli a magyar ellenzék is, ahogy azt sem vállalja fel: alternatívákat, megoldási javaslatokat keressen, kiépítse a megnövekedett magyar állampolgári közösséggel a maga kapcsolatait. Csak akkor merülnek fel az érintett kérdések rendszerint, amikor már „élesben” mennek a viták, amikor megint a küszöbön egy-egy népszavazás, választás. Olyankor születik egy-egy dühös „ne szóljatok bele” vitairat, és egyre többször találkozni azzal a jelenséggel, hogy az ellenzék a kisebbségi magyar közösségek elleni izgatással, ezek elutasításával keresi a maga támogatottságát.

Uszítással mindig könnyű a magyar politikában érvényesülni, így ebben az esetben bízvást elmondhatjuk: a magyar ellenzéknek ma nem érdeke alternatív állampolgári politika kidolgozása. Ha a saját, magyarországi szavazóihoz nem találja az utat, miért is keresné Magyarország határain túl? A magyar jobboldal számára kéznél vannak a menekültek, a cigányok, a zsidók és Soros György. Miért ne hadakozna a magyar ellenzék mondjuk az erdélyiek ellen?

Az „elmúlt hat évben” az volt a gyakorlat, hogy választások előtt a kertek alatt, álbajuszban ellopakodott Erdélybe néhány magyar ellenzéki politikus. Egy nagyon zárt, szűk kis körben, riadtan pislogva körülnézett, és reszketeg halk hangon megkérdezte: tessék mondani, mit tehetnénk azért, hogy ne szavazzatok ellenünk, lehetőleg ne szavazzatok? Olyan bátor hang egy sem volt, amely arról beszélt volna: ha már van szavazati jogotok, ha már amúgy is szétszálazhatatlan a határ két oldalán működő gazdaság, közélet (részint természetes is ez, az Unió szövedéke ez is), akkor próbáljunk meg új, és az eddigiektől eltérő szövetségeket kötni.

Ehhez az állampolgársági „újszövetséghez” persze követni kéne, hogy mi történik Magyarország határain kívül. Látni kellene, hogyan változik az ide települő magyar állampolgárok helyzete, hány magyar állampolgár érkezik ide tanulni, befektetni, gyógyulni, hétvégi házat venni, nyugdíjas éveket élni. Látni kéne pontosan, hogyan működik a Nagyvárad-Debrecen tengely, a Temesvár-Szeged, és kitalálni, hogy a Kolozsvár-Budapest híddal mit lehetne kezdeni. Nem elég négyévente, választások előtt három-négy hónappal haknizni egy rövidet. Nem lehet elválasztani a nyugati és az ún. határon túli közösségekkel történő kapcsolattartást, nem lehet megspórolni a magyar diaszpóra-program kialakítását.

És ha a nem létező magyar ellenzéknek nincs halványlila miniszteri segédfogalma, hogyan kell ezt csinálni, akkor felírnánk vényre egy középhosszú romániai tanulmányutat. A románok ugyanis profin csinálják a diaszpóra-kampányt.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!