A Iohannis-csapda

2014. 11. 05. 17:23

Ma sokan a romániai államelnök-választásra készülve a „nyugatos”, „európai”, „Erdély-barát”, „modernizáció párti” politikus eljöttét remélik. Olyan ez az erős politikai vágy, hogy sokan abban bíznak, akit várnak, már meg is érkezett. Iohannis az. Tévednek. Ma, a romániai elnökválasztási kampányban nincs semmilyen pontos értelme sem a „nyugatosságnak”, sem az „európaiságnak”. Erdélynek aztán különösen nincs nyoma. Választási kijózanító. Parászka Boróka írása.


Victor Ponta ma Erdélyben a fekete bárány, olyan jelöltje az államelnöki kampánynak, akit a vele szemben felhozott vádakkal megvédeni aligha lehet. Pártjának korrupciós ügyei, kormányának társadalmi felelőtlensége, skrupulusokat és akadémiai szabályokat nem ismerő karrierizmusa miatt méltán háborodik fel az, aki még fel tud háborodni politikai ügyeken Romániában. Az, ahogyan a nacionalizmust visszacsempészte a közéletbe, elfogadhatatlan. Mégsem Victor Ponta az idei államelnöki kampány nagy mumusa, nem az ő jelölése az igazi csapda. Hanem a Iohannisé, akit most nagyon sokan alternatívaként ünnepelnek és támogatnak. Pontával kapcsolatban nincsenek illúziók, Iohannissal kapcsolatban vannak.
Klaus Iohannis a szebeni „sikerpolgármester”, a „német”, aki Pontával szemben elhozhatja nekünk az erdélyi (romániai) Kánaánt – ez a közvélekedés. Ő az, aki mögött nem áll ott a korrupt párt, akinek politikai-közösségi sikerei vannak, aki hiteles, aki erdélyi, aki német.
Nem fogja elhozni a Kánaánt, mert mindaz, amit remélünk tőle, nem létezik, vagy hamis. Nem áll Klaus Iohannis mögött olyan párt-monstrum, mint Victor Ponta mögött. Mert nem áll senki. Áttekinthetetlen, hogy milyen szervezeti támogatás, milyen lobbierő, milyen politikai felhajtóerő és fenntartóerő viszi. Hogy ki nyújtja majd be neki a számlát, és miért. Nem magányos hős, nem az a független politikai szereplő, aki megcsinálja önmagát, aki egyedül kitaposta az utat – bárcsak az lenne. Ha az lenne, már rég ott volna a helye az országos politikában, már rég nem csak a Szeben-mítoszra támaszkodna.
Sokszor nekifutott már annak, hogy országos szerephez jusson, sosem sikerült. Ha lenne jól szervezett román ellenzék (mint ahogy nincs), esélye sem lenne az államelnöki jelölésre. Véletlen és szerencsétlen egybeesések nyertese.  Jó volna hinni neki, hogy ennek ellenére van a tarsolyában elég ötlet-erő arra, hogy valódi nyertessé váljon, ellenzék nőjön köréje. Ha azonban figyelmesen végigolvassuk államelnöki programját, egyértelművé válik: ebben nincs semmi újdonság. Amit ajánl, azt már ajánlotta más is. Victor Ponta. És ez az ajánlat riasztó.
Klaus Iohannis a „nemzeti büszkeség” újrafelfedezését, megerősítését ígéri. Egy olyan nemzetállamban, amelyben a „nemzeti büszkeség” nem járt és nem jár ki mindenkinek. Ahol a „nemzeti büszkeség” konfliktust, aránytalanságot, diszkriminációt jelent.
 

Klaus Iohannis „militáns” fellépést ígér a korrupcióellenes „harcban”, és nem veszi észre: az állami transzparenciát, jogszerűséget épp a „militarizmus”, a politikai taktikázás, a jogérvényesítést helyettesítő erőszak akadályozta. 


A politikustól, akitől sokan az „európaiságot”, a „felzárkózást”, az „integrációt” várják külpolitikai téren „nemzeti” programot kínál: minden egyéb szempont csak a „nemzeti érdek” után sorolódik. Nemzetállamban kié a nemzeti érdek? És mi lesz azokkal, akik – nemzeti alapon – nem osztozhatnak ezen? És mi van akkor, ha az uniós közösségi integráció nem összeegyeztethető ezzel, ha nem sorolható hátra?
A militáns hangvétel ebben a programban nem véletlen, nem költői kép: ez az elnöki terv növelné a román (nemzeti, nemzetállami) honvédelmi kiadásokat, hogy az elérhesse a GDP 2 százalékát. Victor Ponta idén ősszel a „nemzetközi helyzetre” való hivatkozással már növelte a hadügy finanszírozását 700 millió lejes költségvetés-kiegészítéssel. És mit ígért? További támogatást, addig, amíg a honvédelmi keret el nem éri a GDP 2 százalékát. Érthetőek a különbségek Klaus Iohannis és Victor Ponta között, ugye?
Azt várnánk Klaus Iohannistól, a némettől, hogy külön garanciákat kínáljon a kisebbségvédelemben (különösen a roma jogi kérdésekben) súlyos lemaradásokkal küzdő Romániában. Ilyen garanciák ebben az elnöki programban nincsenek. A kisebbségi jogok nem jelennek meg. Viszont konzultációs testületet ígér a Románia határain kívül élő román diaszpórának – nagyon helyesen. Ha e megfontolás mögött az állna, hogy Iohannis felméri a társadalomszerkezet változását, akkor nem csak új diaszpóra-politikát, hanem az eddigiektől eltérő kisebbségpolitikát is ígérne – hiteles és indokolható lenne. Nem teszi. A diaszpórának – látjuk a külföldi szavazatarányt – megéri ígérni, a kisebbségeknek nem, mert a kisebbségi szavazatok Romániában államelnöki választásban eddig inkább kényelmetlenek voltak, mint hasznosak. Akire a romániai magyarok szavaznak, arra a romániai román nacionalisták nem szavaznak.
Iohannis tehát nem foglalkozik a magyarokkal, cigányokkal. Könnyebb megfelelni a nacionalizmusnak, mint változtatni rajta, megszüntetni azt. Pedig tudja, hogy a kisközösségeknek mire van szükségük. A külföldön élő románoknak e szerint a program szerint jár szavazati jog, oktatási hálózat, ellátórendszer. A belföldi kisebbségekkel mi lesz? A magyar érdekvédelem megszervezi magát, ez igaz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükségtelen az államelnöki felelősségvállalás.
A roma érdekvédelem, a roma oktatási rendszer hol van? És hol van a szász érdekvédelem? Azokról, akik kevesen vannak, nem beszél Iohannis. Még akkor sem, ha történetesen hozzájuk tartozik. Nem fér bele ebbe a politikai kalkulusba.
„Európa tigrise leszünk” – áll az oktatási fejezetben. Mit tehetnénk ehhez hozzá? Hogy láttunk már ilyen ígéretet, mondjuk magyar pumát? Ilyen-olyan nemzeti állatságot? Látjuk, láttuk azt is, mire vitte a magyar puma. Ilyen ez, így adódnak át a tartalmatlan klisék. Meg lehetne tölteni tartalommal ezeket a hangzatos képeket, ehhez viszont bátran beszélni kéne a román közoktatás legégetőbb problémáiról: gyermekszegénységről, a családon és az iskolán belüli agresszióról, az oktatási rendszeren belüli korrupcióról, a gyermek- és fiatalkorúak sérelmére elkövetett abúzusokról. Egyetlen szó sem esik erről ebben a dokumentumban. Fájdalmas csalódás.
Ugyanez a mélyrepülés az egészségügyi programpontoknál. „Versenyképesség”, „szakmaiság” – ismételgeti a vonzó hívószavakat. Csakhogy a tény az, hogy romániai közegészségügy alig létezik. Rablóprivatizáció, korrupció áldozata. A társadalom jelentős hányadának nincs esélye az ellátásra. Egyszerű szerkezetváltás, piacosítás, egy-két külföldi modellből átemelt minta – vagyis az, amit Iohannis ígér – itt már nem elég. A közegészségügy magánérdekek hálózata: nagyon bátor embernek kell lennie annak, aki ezt kimondja, ezzel szembemegy. És Klaus Iohannis nem az.
A gazdasági program a „liberális gazdasági” modell sajátos vázlatában merül ki. (Iohannis támogatóinak zöme olyan jobboldali szavazó, akik számára a „liberális” szitokszó, a jelölt nagy szerencséjére eddig a programpontig a támogatók nem jutnak el. Ha eljutnak, nem értik. Ha ők értik, akkor Iohannis nem érti, mert ez a modell nagyjából az adócsökkentés és a nemlétező középosztály megerősítésének kliséiben merül ki.) Vonzó ígéretek, kár, hogy a hogyanok nem körvonalazódnak. Mint ahogy az sem, mi lesz a leszakadókkal, a nem-középosztálybeliekkel, a román társadalom 90 százalékával? Azokkal, akiket az ígért, még meg sem született középosztály biztosan nem tud fenntartani egyelőre.
Az „erdélyi” jelölt programjában a legdöbbenetesebb a regionális reform fejezete, amely a 76 oldalas dolgozatból nem egészen 2 oldalt foglal magába. És amelynek az a lényege, hogy a gazdasági decentralizáció a regionális különbségek növeléséhez vezetne, és – figyelmeztet Iohannis - „nemzeti szinten” nem hangolhtó össze. Naná, hogy nem. Ha összehangolásra törekednének a reform hívei, akkor az egységes (nemzet)államot nem akarnák lecserélni az együttműködő régiók államára. Klaus Iohannis eltolja magától a régiós reformot, és „nemzeti reflexiót”, újragondolást sürget.

Az erdélyi jelölt egyetlen egyszer sem írja le azt a szót programjában, hogy Erdély.


Nem bánik ilyen mostohán Moldáviával, amelynek ugyan nem Romániával való egyesülést, de európai integrációt és kiemelt romániai támogatást ígér. Nagy-Románia híveit ezzel valószínűleg nem elégíti ki, de némiképp megnyugtatja.
Ez hát a Iohannis-program. Azok, akik túllátnak a sokszor használt hívószavakon, az „európaiságon”, a „Nyugaton”, megértik: amit kínál, az anakronisztikus, militáns, nacionalista, szociálisan érzéketlen, nemzetállami, központosító.
Hogy ez nem alternatíva Pontával szemben? Hát nem. Ez az államelnök-választás nem az alternatívákról szól.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!