A beteg kódneve: kuss!

2016. 08. 29. 19:34

„De prof uraság, ismétlem, a rohadt életbe: a félre vagy nem informálás emberéletbe is kerülhet, s ez már nem a Bogi esete, ez olyas lehetőség, amely minden főúri linkséggel kezelt páciens feje felett ott lebeg. ” Ady András írása a lábbal tiport betegjogról.

 

Vegyünk egy ötéves kislányt egy veleszületett rendellenességgel, kongenitális makrodaktiliával, ami azt jelenti, hogy mondjuk egyik lábujja gyorsabb ütemben nő, mint a többi és a növést nem is hagyja abba. Magától, beavatkozás nélkül. A szülők, mivel lányról van szó, nem akarták a kérdés drasztikus megoldását: a lábujj teljes kimetszését. Csíkszeredában meghallgatják egy magyarországi professzor véleményét, aki kivágás-párti, meghallgatják egy marosvásárhelyi professzorét, ő plasztikai megoldást ajánlott, nem eltávolítást. Mivel a kislány nem műthető korú még, várnak egy évet, s visszatérnek, ám ekkorra elromlik a vásárhelyi sebészet gyermek-altató gépe, így a prof ajánlására felkeresik annak kolozsvári kollégáját. Ez is reparáció és nem lemetszés párti, a vizsgálás időpontjában megegyeznek. Szülők tesznek még egy kört Magyarországon, hátha kapnak még ötletet, szakembert: ott is levágáspártiak. Haza, Kolozsvár, újra a hírneves prof, aki elméletileg mindent kellene már tudjon a lánykáról, az édesanyja beszélt vele, az anyának az az érzése, minden rendben.

A műtét után egy nappal derül ki, hogy a lábujjat levágták, s az enyhén sokkos anyának a prof cirkuszmegelőzően magyaráz. Jobb hogy levágta, mert amit ígért az nem lett volna szép, a kislány megnő, nem fog látszani a hiány, a láb alakul, formája sem fog utalni az eltávolításra. Lehet, de nem ez volt az egyezség, nem ezért választották a kolozsvári hírességet. Minden lehet, de egy biztos: az édesanyát nem világosították fel a döntés megváltozásáról, nem volt tájékoztató beszélgetés az orvos és a páciensért felelő anya között. A műtéti beleegyezésbe pedig utólag, miután az anya aláírta (még az íróeszköz is más színű volt, amivel odavésték), vezették be, hogy levágásról és nem reparációról lesz szó. Mire megy ki ez az írás, amely Noémivel és Boglárkával történt meg? Ha olvassák, tudják: amikor önökről, vagy hozzátartozóikról van szó, semmit se engedélyezzenek, ameddig nem száz százalékosan biztosak, hogy az orvos is kötelezve érzi magát, hogy odafigyeljen és válaszoljon. Valamint bizonyosodjanak meg, hogy a páciens beleegyező nyilatkozatába részletesen leírták, hogy mit fognak tenni, és nem maradnak üres helyek, ahová utólag beírhatnak. A profot, a műtétet megelőzően lehetetlen volt elérni, műtét után egy „minden rendben” mondattal kifizette az édesanyát, az intenzív osztályi első vizit, a kötés levétele előtt, a kába kislányhoz intézett ce mai faci kérdésből állt. Profot csak rezidensfelhőbe burkoltan lehetett látni pillanatokra, amikor nem épp a cerberus-főnövér védte, akiről sejtem, hogy azért van ott, hogy emberbaráti, meleg, empatikus és szolgálatkész keresztényi viszonyulásával minél több kérdést és kérdezőt elmarjon a nyolcadik emeleti plasztikai sebészet tájáról. A prof attitűdjének hazugsága védelmében a főnővéri attitűd úgy általában, és a bőrüket féltő rezidensek összezárása a hazugság védelmében, csak egy jelenség csúcsa, egyik csúcsa. Tudjuk, hogy az élni-érvényesülni akaró orvostanoncok elhúznak: megértem. Tudott, hogy a hálapénz az továbbra is kisisten: ha az állami fizetések és felelősség arányát nézem. A malpraxis-per Dáciában egy istenkáromló ritkaság. Adni mi is akartunk, logikus naivitással: elvégzett munkát, és nem elvégzendőt akartunk honorálni. Komolyabb a dolog: senki, semmi nem tartatja be a félistenekkel, hogy a pácienst, a hozzátartozót informálni kell, ha tudja e jogát az illető, ha nem. Mert ez jog, törvény kéri, mert a nyavalyás életbe is emberi belső kényszer kellene legyen: tudatni azt, hogy ki, mit, miért, és hogyan csinál majd.

Igen, akik itt maradtak, azok patrióták, vagy befutottak már, van mit félteniük, akik maradtak, azok sokan profik, nem vitatom, és azt is tudom, hogy Isten után, a legtöbb isteni vonással korrumpáló meló az orvoslás. De

prof uraság, ismétlem, a rohadt életbe: a félre vagy nem informálás emberéletbe is kerülhet,

s ez már nem a Bogi esete, ez olyas lehetőség, amely minden főúri linkséggel kezelt páciens feje felett ott lebeg. Az olvasóknak pedig: kérdezzenek, akkor is kérdezzenek, ha elsietnek önök elől, ha elérhetetlenek az illetékesek, agresszívek az alárendeltek, ha visszaélnek kiszolgáltatottságukkal, kérdezzenek, mert az életük, vagy életek függhetnek ettől.

 

(Külpolitikai szakírónk írása a szerző kérésére jelent meg az Erdélyi Riportban és társlapunkban, a Maszol.ro hírportálon is.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!