Stabil káosz Kadhafi után

2015. 09. 09. 22:38

Szeptember huszadikán lesz a végsőnek mondott, az ENSZ égisze alatt tárgyalás a Líbia egyes vidékeit uraló erők között. Valamiféle kiegyezés előnyös lenne nem csupán az ISIS elleni küzdelemre gondolva, hanem az európai menekültválság helyi kezelésére. Ady András elemzése.

 

Líbia tengerparti részei a nagyobb városokkal. A kormány Tobrukba menekült

 

Moammer Kadhafi trónfosztása, megölése után lankadt kissé a figyelem Líbia iránt, illetve az ENSZ által engedélyezett EU-NATO beavatkozások után sokan azt várták, az ország egyfajta öngyógyításba kezd. Valójában sem a szomszédok, sem a felmentő erők nem akartak „belekölteni” ebbe a zavaros-zavargó országba, elhitették magukkal, hogy ez egy nyugati utánégetős formája az eredeti arab tavasznak, s mivel az ottaniaknak „mindenük” megvan a demokrácia sugárútjára téréshez – tiszta példák, diktátormentesítés – előbb-utóbb meg is teszik ezt. Az ország aztán vissza-visszakerült a figyelem központjába: óvatos elemzők a felszabadulás után azonnal elsuttogták, hogy sürgősen kellene kezdeni valamit a diktátori pretoriánus gárda vérprofi részével. Ennek ellenére ezeket a tuaregeket fegyverestől, de kevesebb pénzzel, mint amihez hozzá voltak szokva, szélnek eresztették. Szélnek is mentek, de inkább neki Malinak, ahol összeálltak egy iszlamista csoporttal, hogy megdöntsék az amúgy is ingadozó államvezetést, és mindenki megalapítsa a saját kis országát. A duó később egymásnak esett, s egyre alaposabban szedte darabokra az egykori francia gyarmatot. Ez átlépte Párizs érzékenységi érdekküszöbét, s beavatkozva normalizálták a helyzetet, mondván: a rövid kiszállás után mennek is haza. A franciák azóta is mind csak jönnek-mennek, Mali pedig nem nyugvó, csak elfeledett pont. Elég, ha a malibeli többmilliós üldözött kisebbségre, és a nyugat-, meg közép-afrikai húszmilliónyi szétszórt fulanikra gondolunk, akik most az iszlamista MLF-et (Massina Liberation Front) támogatják, s ne akarjunk arra gondolni, hogy a Front komolyabb patrónusok után nézhet. Ahogy most is csak kezd újra fontosnak látszani, az amerikai elnökválasztás egyik indulója, Hillary Clinton miatt, hogy miként történhetett meg külügyminisztersége idején, hogy a líbiai amerikai külképviseletet lerohanták, misszióvezető-gyilkosságot követtek el. Amerika alig volt képes reagálni, s az alig reagálás, a felkészületlenség végén Clinton állhat. 2012 Bengázija után Líbia ismét visszavonult a szalagcímekről, nem csoda, hiszen Szíriában elkezdte felütni a fejét az al-Kaida közeli, Aszad-ellenes csoportosulások mellett egy bonyolultabb és mindmáig „ki is védte, melegházazta, táplálta kezdetben ezt a gyilkos gyomot” jellegű kérdéseket felvető csoportosulás: az ISIS. Szíria sosem volt egyszerű képlet, de ezzel az új terror-szervezettel a vérgőz csak besűrűsödött, s a kalifátus térnyerése minden figyelmet magára rántott.

Líbiai lázadók vidám lövöldözése. A káosz a diktatúra megdöntésének mellékhaása?

 

Hatalmi harc, hatalmi űr

Közben Líbiában az alighogy megválasztott al-Thani miniszterelnök és szekularista sleppje parlamentestől elmenekült Tripoliból Tobrukba, mert az iszlamista ellenzék (valamint fegyveres águk, a Líbiai Hajnal – Libya Dawn) szó szerint kiűzte őket onnan. Így ha valaki beszélni akar Líbiával, kit is keressen: a nemzetközileg elfogadottabb Tobrukot, netán a régi fővárost, az iszlamista milíciák Omar al-Hassi, majd Khalifa al-Ghawi képviselte Tripoliját, netán Haftár tábornok Bengáziját? Al-Hassi hónapokon át szajkózta, hogy Líbiának új választásokra van szüksége, hisz az al-Thani kormány legitimitását vesztette, ám gátolja a béketárgyalásokat, mert azzal a saját tábora imidzsét gyengítené. Ghawi egyelőre hallgat ebben a témában, tárgyal az ellenféllel, kalifátus-ellenesnek mutatkozik és angolbarátnak. A Nyugat elképzelése az, hogy az iszlamista kormányt tárgyalásokra kell rábírni, a tripoliak azonban csapdahelyzetet szimatolnak, amelynek a végén az ő delegitimizálásuk állhat, már csak azáltal is, hogy keményvonalasságuk dacára egyáltalán szóba álltak a Nyugattal, vagy az eddig negligált kormányukkal. Pedig a Líbiai Hajnal még a legszendébb alakulat, amely legalább nyomokban tárgyalóképes. Az igazi problémákat azok a szervezetek kreálják, amelyek a harcos törzsekre széthullott, kettészakadt ország hatalmi űrjében kedvükre helyezkednek. Ilyen az Ansar al-Sharia (al-Kaida hajtás, Bengázi ura), a dernai al-Sharia (amely már az al-Kaidán is túllépve ISIS-társszervezet) vagy az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQIM), amely az ország dél-nyugatját uralja.

Ismét érdekessé vált Líbia, amikor az ISIS Dabiq portálján megjelent a videó, amelyet a januárban elrabolt 21 kopt keresztény tengerparti kivégzéséről készítettek. Meglepetés volt? Vitatható, hisz az ISIS első hivatalos líbiai bejelentkezése 2014 októberéből származik, amikor az észak-nyugati Derna milíciája hűségesküt tett a kalifátusnak. Az sem titok, hogy nyugati, valamint a szaúdi és jordániai hírszerzők már jó ideje foglalkoztak a líbiai ISIS-veszéllyel, a jelek szerint maguk az érintett egyiptomiak is tudtak a fogvatartókról, ugyanis szinte azonnal beálltak az ISIS ellenes koalícióba, mégpedig bombázva Líbiában mindent, ami az ISIS vezér al-Bagdadihoz tartozónak tűnt. Valójában Egyiptom nagyhatalomként akar szerepet játszani a térség nagy ISIS vadászatában, azaz rajta tartani kezét a történéseken. Nehogy a fejére nőjenek a Sínai-félsziget ISIS-csatlós szervezetei, ezért síkraszáll tizenhárom milliónyi koptja mellett, akiket egyébként alig vesz emberszámba. Most az a fontos, hogy a kalifátus gyilkos delegációja már ott van Líbiában.

ISIS menetoszlop a líbiai hegyekben. Hátország lehet?

 

Líbia, mint ISIS-hátország?

Ahogy a történéseknek az egyre inkább kezeletlenebb menekültügy ad komor hátteret, érthető, miért indult be azonnal a váteszek globális szervezete, akik a menekültáradat mögött a kalifátus Európa-gyilkoló szándékát látják. Nem is lehet velük tárgyalni: minden migráns egy terrorista ketyegő humánbomba, csakis a gyenge-gazdag Európa szétdarabolására dobták át, aki ragaszkodik ahhoz, hogy kitegye magát annak, hogy előbb megfullad, lelövik, szomjan és/vagy éhenhal, szikláknak csapódik, otthagyják egy teherautó rakterében, kerítésen fennakad, mielőtt merényletekhez fogna a célországban. Mert ezek a merénylők már csak ilyen fanatikusak és kőhülyék. Egy biztos, az egyiptomi berepülések azonnal veszélybe sodortak egy másik, Líbia stabilitása szempontjából cseppet sem semleges folyamatot: a líbiai árnyékkormányokat külön-külön támogató régiós szürke eminenciások békülését. Két – amúgy Amerika-barát – szereplő folytat 2011 óta „kihelyezett kisháborút” egymással, a felszínen. Ebből inkább az nyilvánvaló, hogy az iszlamista tripoli kormányt és az ország nyugati részét Katar támogatja, míg a nemzetközileg inkább elismert tobruki kormányt és a keleti részeket az Egyesült Emírségek. Mindegyik blokk közös ellenségei a térségükben elszaporodó iszlamo-terrorista csoportosulások, köztük az ISIS, s a felek mindenike hallgat arra az Amerikára, amely végre rájött, hogy Katar és az Emírségek között is mediálnia kell, ha esélyt akar az ISIS elleni ottani küzdelemhez. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha Katarról és az Emírségekről beszélünk, akkor a térségben meghatározó két ellentétes politikai vonalról van szó, más-más hatalmak támogatásáról. Amelyek mindenike keresi saját gesztenyéjét az arab tavasz után bekövetkezett országos kisiklások közepette, s ilyes terveik szerint csak egy új tűzfészek minden ISIS hadműveleti terület. Így Katar kapcsán Törökország jön a képbe, az Emírségek kapcsán meg Egyiptom, amely lecsap bármiféle politikai olvasatú iszlám vonalra. Ezt a hálózatot kell összeegyeztetni azokkal a törekvésekkel, amelyekről Európa filozofál, s amelyek egyszerre kell szóljanak Líbia stabilizálásáról a vetélkedő kormányok egységgé alakításával, az ISIS-veszély megállításáról, és a menekültkérdés kezelésének elkezdéséről. Mivel az ISIS már Kadhafi szülővárosában, Szirtben gyilkol és ellenőrzés alatt tartja a Földközi-tenger kétszáz kilométernyi partszakaszát, a tobruki kormány arra kérte az arab világ líbiai mértékkel beszámítható országait, segítsenek a szirtieknek és bombázzák az ISIS-t. Amennyiben sikerül mozgásba hozni a máshol már működő kalifátus-elleni koalíciót, az amúgy is legitimebbnek tekintett kormány elfogadottsága megugrik. Másképp beszélhet országos riválisával, hathat rá, a felek esetleg végre úgy ülnek össze egy soros ENSZ mediálta tárgyalásra, hogy ne csak a legutóbbi genfi eredményeket produkálják. Apropó, a végsőnek kikiáltottra szeptember 20-án kerül sor. Ami az ISIS kérdést en bloc illeti: ha nem mozdulnak masszívan a fertőzött országok közeli-távoli szomszédai, a „helyiek”, a Nyugat addig vacillál, amíg nem lesz hova beavatkozni. A líbiai helyzet azért a figyelemért is aggasztó, amivel az ISIS vezérkara adózik az ottani terjeszkedésnek: amíg más területek esetében a szíriai és iraki vezérkar indirekt módon, itt közvetlenül tartja a kapcsolatot: odautaznak. Épül a bázis, ahova „vissza lehet hullani”, ha Szíriában, Irakban bajban lesznek? Végül is Szíriában kötődött nagy része az ISIS és a líbiai iszlamista csoportok kapcsolatainak, a vezérkar kéri is a líbiai ágat, hogy harcoljanak az ügyért inkább helyben, sőt, a máshonnan érkező csatlakozni akaró harcosokat is irányítják Líbia „megerősítéséhez”.

Ami pedig a menekültügyet illeti: nehéz nem látni, hogy van összefüggés a helyi diktátor és rezsimje halála, a tengerpart és a határvidék közötti zavartalan átjárhatóság, és a káosz között. Ahogy azt is nehéz nem látni, hogy ha itt az egyik fő pont, ahol a menekülő emberek emberi ügye embercsempész iparággá alakul, akkor a kérdés politikai, diplomáciai, katonai megoldását is itt, és nem csak a vén Európában kell erőltetni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!