Ötventől ötszázig: tüntettek Kolozsváron

Fél tizenkettőkor már egy tucat férfi csoportosult a főtéren, a jégpálya mellett, és sokáig úgy tűnt, hogy nem lesznek ennél többen, a déli harangszó is csak őket, meg a készülődő újságírókat találta a helyszínen. Legalább egy negyedóra kellett ahhoz, hogy a tüntetéshez csatlakozók megérkezzenek, de így is mindössze körülbelül ötven-hatvan lelket számláltak. A tömegben a Verespatak mellett kiálló fiatalok, ugyanakkor Mircea Bârsan, a Kolozsvári Orvosi Kollégium elnöke és Ioan Figan orvos, a kolozsvári gyerekkorház volt igazgatója is megjelentek.

Halkan kezdték, időnként a román himnusz néhány szakaszát is elénekelték, vagy hangosbemondón arra bíztatták a kolozsváriakat, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez, hangsúlyozták, hogy békés tüntetést akarnak. Több elhangzott rímet lejegyeztünk: „Nu plecãm acasã, morþii nu ne lasã” („Nem megyünk haza, a holtak nem engedik”), „Cluj, Timișoara, si mâine toatã þara” („Kolozsvár, Temesvár, holnap az egész ország”), „Jos mafia, sus patria” („Le a maffiával, éljen az haza”), „Solidaritate pentru sãnãtate” (Szolidaritás az egészségért), stb.

A főtéri megmozdulás végefelé, amikor a tömeg egy része már láthatóan nem dacolt tovább a kíméletlen hófúvással, felolvasták azokat a pontokat, amelyek teljesítését várják: az államelnök és a kormány lemondását, egy megfizethető egészségügyi rendszer létrehozását, az oktatásra fordított pénzösszegek megnövelését, a nyugdíjak emelését. A pontokat felolvasó fiatalember következő követelése már nem mindenkinek tetszett: azt kérte, az állami alkalmazottak bérének elvett 25 százalékát adják vissza, a zsandárokét szintén (a jelen tüntetésen ugyanis a bukaresti rendfenntartókat szidták, a helyieket ellenben dicsérték). A verespataki projekt leállítását, a település monoindusztriális zónává nyilvánítását is követelték, és azon törvény visszavonását, amely értelmében a választások egy időpontban történnek.

A tüntetés körülbelül délután két óra körül az Avram Iancu téren folytatódott, a tömeg folyamatosan nőtt, olyannyira, hogy néhány órán belül mintegy ötszázan lehettek. Előbb visszatértek a főtérre, majd végigmeneteltek a városon: előbb az Eroilor (Deák Ferenc) úton, majd a főúthoz feltérve, a prefektúra épülete előtt megálltak. Itt már a zsandárok is felsorakoztak, akik aztán végig meneteltek a demonstrálók mellett – egészen a polgármesteri hivatalig, majd az egyetemisták bentlakásaihoz. Útközben több alkalmi szolidarizálóval találkoztak, autósok tekerték le ablakaikat, és skandáltak együtt a tömeggel, a bentlakásoknál több fiatal a trikolórt lobogtatott. Az emberek panaszkodtak, ki a kevés nyugdíjat, ki a rossz orvosi ellátást, ki a verespataki bányát emlegette; mások lelkesen skandáltak, bíztatták a járókelőket, hogy csatlakozzanak a menethez. Egy idősebb férfi piros-sárga-kék kokárdát viselt, egy adott pillanatban pedig egy miniatűr Iorga-szobrot húzott elő a zsebéből. Erőszakos megmozdulásra nem került sor, egyetlen alkalommal hallottunk összeszólalkozást, de a felek hamar megnyugodtak.

Este hét órakor a tömeg visszatért a főtérre, és az ottmaradt televíziósok elé állt, hogy folytassa a skandálást. Időközben többen lemorzsolódtak, nem csoda, hiszen a hideg és a havazás nem bátorította őket. Akik maradtak, azt kiáltották, hogy hétfőn délután, hét órakor ismét találkoznak.

Nézze meg a helyszínen készült képeinket!