Kérdőjelek Cleveland és Philadelphia előtt

2016. 05. 13. 23:03

Végéhez közeledik az előválasztási folyamat az Egyesült Államokban: Trump már teljesítette az induláshoz szükséges feltételeket, de érhetik meglepetések, Hillary Clinton szinte biztosan összegyűjti a kellő számú támogatót a rokonszenves Bernie Sanders-szel szemben, de ez még távolról sem elég ahhoz, hogy visszaköltözzön a Fehér Házba. A talpon maradt jelöltek kínálatát Ady András írása értékeli.

A Demokrata Párt négy évvel ezelőtti - Obama újrázása miatt tét nélküli - konvenciójának helyszíne Észak-Karolina államban

 

Látszólag egyszerű eset: mind a republikánusok, mind a demokraták februárban nekigyürkőztek lehetséges elnökjelöltjeikkel, s a folyamat ettől kezdve egy jól szervezett lóversenyként vágtat vagy öt hónapot: míg kiderül, ki marad egyik, ki a másik oldalon. A látszólagos egyszerűséghez tartozik, hogy a jelöltek már jó egy évvel korábban nekikezdenek kampányt alapozni. Amint mindenik pártnak megvan az embere, jön a nyári, őszi kampányhajrá, amely végén ott a mágikus november 8., a választás. Sokba kerül? Persze, hisz irgalmatlanul hosszú a folyamat, elméletileg nincsen semmi határa annak, ki mikor kezd, s mondjuk egy 20 hónapos periódus (pl. Trump ideje) sem ritka. Aztán ott a jelölőgyűlések (caucus) és az előválasztások (primary) végnélkülisége, és még szerencse, ha a caucus bonyolultsága (amolyan vitaestes elő-előválasztás, szemben a szövetségi állami előválasztásokkal) nem hozza a próba-jelöltállítások (moucus, a mock-caucus, azaz nem igazi, főpróba jellegű előkészítő) rendezésének kényszerét, szóval minden rém egyszerű, Továbbá: ott van még a delegátusi struktúra, amely a republikánus vagy demokrata konvención fog szavazni az elnökjelölt személyéről. Így kell majd figyelni a Clevelandre (R) július közepén, és Philadelphiára (D) július végén. Szabályozott mindkét pártban, hogy a versengőknek hány delegátust kell „meghódítaniuk” ahhoz, hogy a konvención biztosra menjenek, és innen pár zavaró számbeli eltolódás: demokrata oldalon 2382 delegátus kell a matematikailag biztos jelöltséghez, republikánus oldalon 1237. Donald Trumpnak egy május 4-i kimutatás szerint még 190 delegátusra, Hillary Clintonnak 181-re van szüksége. Ráadásul ezek felett ott van a szuperdelegátusok „kasztja”, akik a pártokhoz tartozva fontos állami vagy szövetségi tisztségeket viselnek, s rendszerint az egész folyamat elején már eldöntik, kit fognak a nemzeti konvención támogatni.

Hillary Clinton egy newyorki kampánygyűlésen. Kikért harcol?

 

Minden biztos, de semmi sem száz százalékos

Az indianai megmérettetés előtt mindkét párt esetében ketten-ketten voltak versenyben: Donald Trump és Ted Cruz, illetve Hillary Clinton és Bernie Sanders. Indiana után egyértelműnek tűnik, versenyben csak Trump, valamint Hillary és Sanders maradt. Ám Trump végső maradása függ attól is, mennyire finomítja üzeneteit, mennyire farag le mentális-világnézeti-politikai be- és kiszámíthatatlanságából, mennyire tudja semlegesíteni a puccsista szelet, amely továbbra is ellene fúj a saját pártja vezetésén belül, s ami okozhat még meglepetéseket. Mert minden biztos, de semmi sem száz százalékos a nyári pártkongresszusig, amikor a hivatalos jelölés megtörténik. Amennyiben addig Trumpnak sikerül megoldania, hogy ne ő számítson a leginkább mérgező jelölt-termésnek a modern Amerika történelmében, úgy megelőzheti, hogy vállalva mindenféle szétesési, meghasonlási és nevetségességi veszélyt, a trumpizmussal elégedetlenek, a Republikánus Pártot féltők megfúrják egy újabb jelölttel. Trump bizony több, mint egy erőszakos pénzember, akinek sikerült közvetve „megvásárolnia” az amerikai választók döbbenetes hányadát. Trump szerves része Amerikának, nem egy testidegen, de szerencsés futóbolond. Így veszélyes, ráadásul a támogatottsága meghaladja a Hillary Clintonét. Reális az a félelem is, hogy Clinton lejjebb, ellenfele meg feljebb mozdul, hisz van még idő. Ám Trump gyengén szerepel Floridában és Ohióban, még a republikánus-barát Arizonában is vesztésre állhat, a nyugati mormon vidékekről (Colorado és Utah) nem is beszélve.

Hogy mennyire komoly a verseny, arra ő utalt, hirtelen elhallgatva azt, hogy ő az egyetlen jelölt, aki kizárólag saját zsebből finanszírozta a kampányát, mi több, legutóbb egy országos gyűjtési akcióba kezdett. Eddig 44 millió dollárt szórt el kampányra saját zsebből, és 12 milliót különböző támogatók pénzéből: Állítólag ingatlanbirodalmából is eladni kényszerül ezt-azt, fedezendő jövőbeni költségeit. Na már most,

Trump idegengyűlölő, iszlamofób, az abortusszal és a nemi erőszakkal botrányosan áll, de nem hülye,

cseppet sem az: mint pénzember sikeres. Ha ő úgy gyanítja, hogy nem éri el a kellő delegátusszámot, ha úgy érzi, valós a veszélye, hogy a konvención kifoghatnak rajta és helyette egy új (régi) kandidátust indítanak, akkor miért ez az egetverő energiapazarlás és miért a milliók szórása? Persze, ott van a súlyos ellenérzés, amelyet a Trump-jelenség épp a republikánus pártvezetésében váltott ki, s ha továbbra is úgy látja a párt, hogy a jelölt szét fogja rázni, akkor buktatják. Segíthet ebben az a jelenség is, amiről a kampánypíárja véletlenül se számol be: a republikánus választópolgárok részéről – ahogy a jelölt üzenetei, elszólásai durvultak – korábban tapasztalható lelkesedése iránta már csak takaréklángon pislákol.

Donald Trump Indianában már vetélytársak nélkül tarolt. Már nem elég a saját pénze

 

Mit kínál Clinton, mit akar Trunp?

Érdemes arról is szólnunk, miről beszél a leginkább esélyes két jelölt: Clinton elképzelése a diplomácia terén a meglévő partnerek megtartása és újak keresése, folytatni Obama Irán-politikáját, bár nukleáris, és tradicionális fegyverkezési kihágások esetén a keményebb reakció híve. A volt külügyminiszter számára Kína és Oroszország potenciális partnerek, ameddig jól viselkednek. Trump szerint a NATO mai formájában nagyrészt kukázható, ugyanakkor Európa leginkább védendő országai jóval többet kellene „fizessenek” a védernyőért. Az iráni egyezmény szerinte teljes csőd, de jól kijönne Putyinnal. Eredeti ígérete szerint 30000 amerikai talpas bevonulna az ISIS ellen rendet csinálni, később lemondott erről a programról és most bevonulás-ellenes. Hallani tőle a japán, és dél-koreai amerikai csapatok hagymázos visszavonási tervéről is, ami viszont a két ország nukleáris felfegyverzésével járna. Innen lehet aggódni: mit tenne Peking és Moszkva, Észak-Korea fél-lelkes fékezésével ilyes esetben, és mi lenne washingtoni együttműködésükkel? Hogyan háborogna egy nukleáris Japán és Dél-Korea esetén Peking? Hillary folytatná a terrorizmusellenes Obama-doktrínát: koalíciós légi csapások, baráti helyiek támogatása, az ISIS pénzforrások elmetszése. Mint Obama embere,

Mrs. Clinton nem folyatná a kínzásokkal való információszerzést, Trump szerint viszont minden megengedett,

hisz az ISIS embertelen, még az is, hogy a terrorizmusgyanús személyek családjával is leszámoljanak. A demokrata jelölt szerint a muszlimokat nem beengedni Amerikába árt az ország partneri kapcsolatainak, bűn az országot bezárni a háborúkba szédült Közel-Kelet árvái előtt. Trump szerint az iszlám gyűlöli Amerikát, mellesleg a menekültek szét fogják verni Európát. Mexikót fallal választaná el az Államoktól, a költségeket pedig a mexikói kormánnyal fizettetné ki.

Bernie Sanders Nyugat-Virginiában szépített. Rokonszenves, szocialista, esélytelen

 

Mindketten kevésbé adóztatnák a középréteget, de Hillary a minimálbér föderális emelését szorgalmazza, szeretne több eszközt a tagállamok rászorítására, hogy emeljék a minimálbért. Ezzel szemben Trump kezdetben arról beszélt, hogy a minimálbér így is botrányosan magas, s abból nem billenthető ki, hogy a több szegénynek egészséget adó „Obamacare” káros Amerikára nézve. A republikánusoknak nincs egy centrista jelöltjük sem, a kínkeservesen szegényes „felhozatalból” már Ted Cruz – aki európai szemmel szélsőjobbosnak minősülne – is kihátrált. A másik oldalon

egy potenciálisan első női elnök mérkőzik egy rettenetesen szimpatikus Sandersszel, aki amerikai standardok szerint mindenképpen túlságosan „szocialista”,

de hatalmas a fiatalok között a népszerűsége. Bárki is lesz Amerika elnöke, szembe kell nézzen egy országgal, amely még nem oldotta meg a 2008-as krízis bankproblémáit, de már majdnem úgy működik, mint 2007-ben. Akárki is lesz: szembenéz két tengerentúli idült háborúval, Kínával és Oroszországgal, és Európával, amely akkor is széttart, ha Anglia nem húzza. Anglia, amely az amerikai befolyás egyik fő horgonya Európában. Mondható, hogy ez már nagyjából így megy ifj. Bush második terminusától, de mondható az is, hogy inkább a globális események, a már kialakult rendszerek vagy a váratlan helyzetek fogják vezérelni az elnök működését és nem annyira fordítva.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!