Háború vagy háború?

2015. 12. 01. 13:57

Ha a menekültválságot nem sikerül kezelni, a terrorfenyegetést csökkenteni, beköszönthet a harmadik világháború. A harmadik világháború nem csak közeledik, már itt is van. Ilyen figyelmeztetésekkel van tele a nemzetközi sajtó, magas rangú politikusok nyilatkoznak erről. Mi következik a háborús fenyegetettségből, a háborús bejelentésekből, a háború gondolatához való módszeres hozzászoktatásból? Mi a jelentése, és mi a mozgástere ma a pacifizmusnak? PARÁSZKA BORÓKA összefoglalója.

 

Francois Hollande elnök háborúról beszél. Önbeteljesítő minősítés?

 

A háborús retorika erősödését jól jelzi, hogy Ferenc pápa is többször nyilatkozott arról az utóbbi hónapokban, hogy a harmadik világháború napjait éljük. Idén szeptemberben egy olaszországi első világháborús temetőben tett látogatása során említette ezt, párhuzamot vonva a korábbi világégések és a mai fenyegetettség között. A párizsi támadás után pedig nem csak átvitt értelemben, de nagyon konkrétan is háborúról beszélt. – A francia fővárosban történtek a világ különböző részein folyamatban levő harmadik világháború részei – fogalmazott november közepén Ferenc pápa.

Hozzá hasonlóan Francois Hollande francia államfő a tragédia után tartott elnöki beszédében bejelentette: Franciaország háborúban áll. A párizsi gyilkosságokat „háborús cselekménynek” minősítette, ezt az „ellenség”, a „terrorista hadsereg” követett el Franciaország ellen. Hollande leszögezte: ezt a támadást Franciaország határain kívül tervezték meg, készítették elő és szervezték meg a tettesek.

Segíti-e a biztonság növelését, erősíti-e a békés rendezés esélyét a háborús állapot bejelentése, elismerése és fenntartása? Az utóbbi időben erősödő pacifista megszólalások ezekre a kérdésekre keresik a választ.

 

Hollande: háborús beszéd

A pánik napjaiban felerősödtek a francia kormánnyal szembeni kritikák. Az év a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni merénylettel kezdődött, hónapok álltak az illetékes hatóságok rendelkezésére, hogy felkészüljenek egy hasonló támadásra, voltak is erre vonatkozó előrejelzések (néhány héttel a Bataclanban végrehajtott vérfürdő előtt). Mégsem használták a hatóságok a rendelkezésükre álló információkat. A tragédia után Hollande kényszerhelyzetbe került, a vele szemben azonnal megfogalmazott vádakra, kifogásokra a fent idézett rendkívül határozott, „háborús” beszéddel válaszolt. Egyrészt azért, hogy megnyugtassa a párizsiakat, másrészt hárítsa a történtek miatti felelősségeit. Kritikusai szerint nyilatkozatával azonban nemcsak hogy nem pótolta a korábbi évek, hónapok mulasztásait, hanem tetőzte a problémákat.

David Van Reybrouck író, történész (A járvány, valamint A populizmus védelmében című könyvei magyarul is olvashatóak) nyílt levélben fordult Francois Hollande-hoz. „Elnök úr, Ön csapdába esett” – figyelmezteti Reybrouck az államfőt, akit azzal vádol: reflektálatlan és ellentmondásos retorikát használ. Ez az üzenet ugyanaz, emlékeztet Reybrouck, mint amit George W. Bush mondott a 2001. szeptember 11-i támadás után. „A szabadság ellenségei megtámadták Amerikát” – fogalmazott tizennégy évvel korábban akkor az amerikai elnök. New York és Párizs tragédiája közé ékelődik az iraki háború, az arab tavasz, a szíriai polgárháború: és a reakciókon mindennek semmi nyoma.

Márpedig annak a következményei – figyelmeztet a flamand szerző –, hogy egy államfő „háborús cselekménynek” minősít egy konfliktust, ismertek, a hasonló megszólalás hatásai beláthatóak. A háború bejelentése háborúzó feleket, háborús eszközök bevetését, az államközi viszonyok átrendeződését, a békeidőkben érvényes jogi környezet fölülírását feltételezi. Háborús bejelentés vezetett Afganisztán lerohanásához (az ENSZ jóváhagyásával) és az iraki háborúhoz (ENSZ jóváhagyás nélkül) – idézi fel Reybrouck. Mi lett mindennek az eredménye? Az iraki invázió destabilizálta a térséget. Hatásait, Bush háborús politikájának a következményeit szenvedi a világ több, mint tíz éve. Nem függetleníthető ettől a szír polgárháború, és az Iszlám Állam létrejötte sem. Az iraki háború kezdetekor, – emlékeztet a Le Monde szerzője – tömegek tiltakoztak az amerikai háborús szerepvállalás ellen.

Francia katonák az Eiffel-torony lábainál. Rendkívüli állapotok

 

Kivel néz szembe Franciaország?

„Mindazt, ami Párizsban történt, indirekt módon kollégája, Bush idézte elő. Az általa alkalmazott háborús retorika nagyon sok mindenért felelős” – összegzi vádjait Reybrouck, aki szerint Hollande nem tanult semmit a korábbi hibákból, sőt szó szerint ismétli azokat.

„Csapdába esett, elnök úr” – teszi hozzá a belgiumi kritikus, aki úgy véli, Hollande nem a francia állampolgárok biztonságáért, hanem politikai riválisai ellen, Nikolas Sarkozy és Marine Le Pen ellen mondta el november 14-i beszédét. Tulajdonképpen a következő választás kortesbeszédeként hadüzenetet kaptak a franciák, az államelnök pedig „lelkesen” vetette bele magát abba a dzsihádba, amelyre a terroristáktól kapott meghívót. Ez – szól a pacifista aktivista és alkotó figyelmeztetése – az erőszakspirál gyorsulásához vezet, amelyet nem lehet majd igazolni, és amely nem hozhat mást, mint veszteségeket.

A retorikai elemek, a szóhasználat nem a „politikai korrektség” alapján tévesek Raybrouck szerint, hanem azért, mert jogilag nem értelmezhetőek. Hollande „terrorista hadseregről” beszél. A valóságban azonban, ha egy politikai közösség, csoport nem képes hadsereget szervezni, és haderőt alkalmazni, akkor folyamodik terrorsejtek, terrorszervezetek létrehozásához. A terrorizmus a jogilag szabályozott háborús viszonyokon túli erőszak. El kell dönteni tehát, hogy egy legitim ország legitim hadseregével néz szembe Franciaország meg az Európai Unió, vagy egy nemzetközi jogon kívül lévő illegitim csoport bűncselekményeivel. Háborúzik, kockáztatva a veszteségeket, károkat, vagy felszámolja a terrorizmust anélkül, hogy állampolgárait, szövetségeseit hadba vinné.

Az elnöki beszéd úgy hangzott el a gyilkosságsorozat után, hogy a körülmények feltáratlanok voltak. Nem tisztázott még, hogy a terroristákat „kívülről” küldték Franciaországba, vagy annak állampolgáraiként – maguktól, jogszerűen – visszatértek oda. Nem tudni, kik ellen vonulnának harcba. Ami látszik, az az, hogy totalitárius ideológiák által vezérelt, „kriptoteologikus” cselekményekről, szörnyűségekről, megakadályozandó és felszámolandó erőszakról van szó. De nem mindegy, hogy milyen jogi, hadászati eszközökkel, az állam által irányítható erőszakszervekkel. Nem mindegy, hogyan alakulnak az államközi viszonyok, az állam és állampolgárai viszonya.

Amíg így legitim ellenségként határozza meg az Iszlám Államot Franciaország elnöke, amíg így demonstrál erőt, addig csak saját gyengeségét bizonyítja – mutat rá a belgiumi kritikus. Egy olyan politikus gyengeségét, aki világméretű konfliktus árán nyugtatja népét. Ez az út pedig nem járható, nem vállalható sem Franciaország, sem Európa, sem a globálisan érintett országok számára. Az az irány, amin Hollande november 13. után elindult, nem tartható. Nincs mát út, mint lezárni ezt a háborús retorikát – teszi hozzá a cikkíró, és ellenpéldaként Jens Stoltenberget idézi. A norvég miniszterelnök 2011-ben, az Anders Breivik által elkövetett gyilkosságok után azt mondta: „még több demokráciára, nyitottságra és részvételre van szükség”. Hollande csak a szabadságot nevezte meg a francia társadalom védendő alapértékeként. Pedig a köztársaság a „szabadás, egyenlőség, testvériség” hármas alapelvére épült – állítja Reybrouck.

Párizs látványos válasza: a Charles de Gaulle anyahajóról indulnak az ISIS-t támadó francia bombázók

 

Súlyosbítják az amerikai hibát
A Bush–Hollande beszédek párhuzamait elemzi William Audureu ugyancsak a Le Monde hasábjain, ám ő arra hívja fel a figyelmet: két teljesen különböző jogi, államszervezési környezetben hangzanak el a fogalmi, retorikai szempontból hasonló üzenetek. Ha a rosszabbik forgatókönyv válik valóra, a franciák nem csak megismétlik az amerikaiak hibáit, hanem tovább súlyosbítják azokat.

Franciaországban a párizsi események idején már érvényben vannak azok a jogszabályok, amelyek a terrorizmus elleni harcot meghatározzák. Amerikában a támadás, és az elnöki beszéd után 2001. október 26-án lép érvénybe a Patriot Act, a terrorizmus elleni jogszabály. Ez a republikánusok és demokraták által egyaránt megszavazott törvény tette lehetővé tette az emailek, telefonbeszélgetések, magánokiratok bírói végzések nélküli követését, megfigyelését. Kiterjesztette a pénzügyminisztérium hatáskörét a pénzügyi tranzakciók ellenőrzésére, szigorította a bevándorlás feltételeit, és a terrorizmus meghatározását is. Az emberjogi kritikák alapján, mint amilyeneket a Human Rights Watch fogalmazott meg, a jogszabály több ponton lehetővé teszi a szabadságjogok korlátozását, megsértését. Az alkotmányt azonban a Patriot Act nem írta fölül. A Guantanamóhoz hasonló súlyos visszaélések ellenére van mód a jogorvoslatra, jogkorrekcióra, kárpótlásra.

Franciaországban a terrorellenes törvények, intézmények már adottak, amikor a párizsi mészárlás bekövetkezik. A hatékonyságot éri ugyan kritika, de ezt mindeddig az elemzők működési zavarként, nem jogalkotási hibaként, vagy intézményes elégtelenségként határozzák meg. A terrorizmus elleni gyógymód jó, csak épp áldozatokat szedett Párizsban. Ez a meggyőződés vezet oda, hogy a háborús beszéddel korterskedő Hollande immár nem új védelmi rendszerre, intézkedésekre, hanem az egész államberendezkedést érintő alkotmánymódosításra tesz javaslatot – és előkészíti a háborút. Ez az alkotmánymódosítás például érintené az elnöki jogkörök kiszélesítését, a szükségállapot bevezetésének feltételeit, időtartamát, vagy azt, hogy kitől vonható meg az állampolgárság. Ez pedig már a jogállamról, a demokráciáról, jogbiztonságról alkotott európai elképzeléseket érinti. Azokat az intézményeket, amelyeknek – a terrorizmussal szemben – a háborús retorika védelmet ígér.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!