Döglött ügyek az obamai finis előtt
2016. 11. 14. 20:26Az utóbbi időben kevesebb figyelmet kapó izraeli-palesztin helyzet előtérbe kerülhet a leköszönő Obama elnök utolsó, hivatalban töltött heteiben. A helyzetet, annak lehetséges kimeneteleivel Ady András elemzi.
Az amerikai és a palesztin elnök találkozása. Megmutatnák, hogy tesznek is valamit
Mondják, most már tényleg semmi tétje nincs Barack Obama tetteinek, ha eddigi periódusa a bénuló kacsáé volt, mostantól az új elnök beiktatásáig a kacsa paralízise teljes. Mondják és tán elhamarkodottan, ugyanis ha Obama belenyugodna a szokásos másodmandátum-végi elemzésekbe, amelyek simogatják sikereiért, sikergyanús próbálkozásaiért, vagy taslizzák bukásaiért, akkor tényleg a „döglött ügyek osztályának” lehetne nyilvánítani az egész országot. A január 20-ig államelnök Obama ellenben nem az a politikai játékos, aki az utolsó pillanatban is ne akarna sikert aratni: s ez egy dicséretes vanitás.
Nem valószínű, hogy döglötten hagyja minden részletét annak a külpolitikai ügyvitelnek, amelyet legaktívabb külügyese John Kerry és csapata kifejtett, s ha ennek a masszív utazásos-tárgyalásos vándordiplomáciai munkának egyes részeit (mint az ukrajnai harci zónák) hagyni lehet most, ott egy kérdés, amelyhez USA-szempontból nagy lelki nyugalommal hozzá lehet nyúlni: nem robban, vagy nem most. A legalább egy éve levegőben hagyott izraeli-palesztin békéről van szó.
Az Obama adminisztrációnak ezt a „merész hazárdírozhatnékját” sejtheti a két érintett fél is, és mindkettőben különböző érzéseket kelt. A palesztin területek vezetése, élükön Abbász elnökkel, lehetőséget láthat egy amerikai hajlandóságban, elsősorban maga Abbász, aki bár néha már terhesnek érzi fura, hatalom nélküli „egyeduralkodását”, tudja, hogy ez a hatalomgyakorlás tetszik neki, s azt is észrevette, hogy a ciszjordánok közül kevesen írtak szándéknyilatkozatot arra, hogy átvennék a szerepkörét. Abbásznak néha meg kell mutatnia a sajátjai felé is, azért tesz is valamit a palesztin-izraeli kibékülés érdekében, a palesztinok érdekvetületeit tartva szem előtt. Izrael, a maga részéről még sosem volt ennyire kevéssé érdekelt a békülési folyamatban, igaz, az eszkalációban sem (látszik ez abból is, hogy a késelési-miniintifáda alatt – és főleg az előző, az igazi Intifáda tükrében – elég önmérsékletről tett tanúbizonyságot), Tel-Aviv ezt a kérdéskört most csak addendumnak tartja egy következő amerikai adminisztrációnak a hozzá való viszonyulásában, és vice versa. Ne feledjük, egyik elnökjelölttől sem kaptak negatív visszajelzést, mindkettő azt mondta, a stratégia támogatás ezentúl is meglesz, a régió izraeli technikai túlsúlya ezentúl is amerikai prioritás, mivel ezzel tartja az USA is ottani régiós primátusát. Mi több, Netanyahutól az azóta megválasztott republikánus jelölt behatóan érdeklődött a biztonsági falrendszer működését illetően, hangsúlyozva, hogy valami ilyesmit vizionál a mexikói határra. Ugyanakkor Tel-Avivot is érdekli, mit tehetne Obama elnök, ha úgy dönt: mandátuma utolsó padlógáz-lehetőségével nekimegy ennek a problémahegynek.
Középen a sokat utazó John Kerry külügyminiszter a nemrég elhunyt Peresz államfő és Abbász társaságában
De mit tehet Obama most? Emlékeznek arra, mikor 2011-ben a palesztin oldal benyújtotta az ENSZ BT-nek azt a tervezetet, amely az izraeli telepek terjesztését blokkolta volna, ha megszavazzák? És hogy mekkorát vétózott Amerika akkor? Nos, mondjuk most nem vétózna egy hasonló helyzetben, s ebben természetesen benne lenne az az előre kiszámíthatatlan döntés is, amelyet egy távozó Obama, befolyásolandó politikai túlélését: meghozna, és aztán éljen, vagy ne éljen vele az utódja. Abbász elhatározottsága nem lankad, nincs is más lehetősége arra, hogy az egész ügyvitelt kimozdítsa a holtpontról, és úgy, hogy közben kevéssé figyeli a nem akart és nem is működő kormánypartnert, a gázai Hamászt, azon egyszerű okból, hogy rá soha nem lehetett/szabadott számítani, s ha mégis, akkor a hamászi ügyvitel igazi letéteményese az a Kairó, amely a palesztin-izraeli kérdés ENSZ-„postása” is. Ám Abbásznak kötve a keze, döntést kell hoznia: hogyan szövegezzenek meg egy BT határozatot? Az alaplehetőség az, hogy csak a zsidó telepes-terjeszkedést ítélje el, de ennek a megszövegezése túlságosan egyoldalú lenne. Ezért a megfogalmazás kell valami lenyelés-könnyítő, édesítő komponenst tartalmazzon, s ebben az esetben ez elítélő hanghasználat az eddigi és az ezen túli palesztin ellenállási formák iránt (tüntetések, verekedések, késelések, Molotov-koktél és kődobálás, barikádok stb.). Itt viszont az a legnagyobb kérdés, hogy egy ilyes elítélésnek, kormányzati állásfoglalásnak a hivatalosításába, a nemzetközi garantorok általi elfogadtatásába a sajátjai pszichés, politikai reakcióit ismerve nem mehet bele Abbász. Marad hát az öngólt kerülő eredeti megfogalmazás, amely viszont egy nem tetsző forma épp az ENSZ BT felé. Azt is rossz volt nézni, mennyire gyengítette a Közép-Kelet Kvartett (ENSZ, USA, EU és Oroszország) azt a lehetőséget, hogy ők összeállítanak egy kőkemény beszámolót a palesztin-izraeli-palesztin konfliktusról. Nagyon fontos, hogy egy, a BT-előtt előadott és tudomásul vett erős dokumentum határozza meg a felek attitűdjét, egy ilyen helyzetjelentés tartalmazhat mindkét fél felé megfogalmazott kritikákat, így se a palesztin oldalnak nem könnyű egy csőlátásos BT határozatot erőltetni, se Tel-Avivnak a szokott válaszbattériával hárítani. A sokat halogatott Kvartett-jelentésből júliusban lett valami, s bár a zárónyilatkozat keménynek látszik (Izrael álljon le a telepes-lakások építésével, a palesztinok meg a terrorcselekményekkel), mindez hatástalan: igaz, hogy a palesztin oldal nyugodtabb, Izrael azonban tovább épít minden lehető alkalommal.
Abbász sem használja saját BT-panaszához a már megadott kettős tartalmat, mert nem az „övé”. Május végén lett védelmi miniszter a sokat vitatott Avigdor Liberman, aki egyelőre jelképe az új kenyér-korbács taktikának: ha a Hamász leteszi a fegyvert, Gáza kap repülőteret és kikötőt. Október végi szivárogtatás szerint az izraeliek által felügyelt palesztin C-zónában (lásd Oszlói-egyezmény A, B, C területi felosztása) évek óta halogatott palesztin építkezési terveket hagytak jóvá. Lehet hogy mindez késői és kevés.
A nemzetközivé tágított folyamat maga franciás, jelezte ezt a június 3.-ai palesztin-izraeli ügyvitel párizsi csúcsa, s az azt előkészítő munka. A terv szép volt, de érdektelenségbe ütközött: bár rengeteg külügyminiszteri képviselet volt jelen, éppen az érintettek nem voltak ott, s bár ez kizárta a konfliktusokat, hozta azt is, hogy ásítozásba fulladt az esemény, márpedig ha egy célirányos eseményen az orosz, angol, német képviselet nem döntnöki szintű és még az is bealszik, Amerika szintén érdeklődést vesztve üldögél, a palesztinok és a zsidók nincsenek is ott, az nem ér egy petákot sem. Az egészből csak az látszott, hogy Párizsnak jó lenne, ha átvenné kissé Washingtontól ezt az „ódiumot”, ha másért nem, hát a 2017-es választások imázsjavítása miatt. Az nem baj, ha Párizs egy saját intézési vonalat indít most, legalábbis látszólag, Amerika kissé letette ezt a lantot, még jól is jöhet a téma ébrentartása, de az baj, ha a nagy útkeresésben nem veszik észre, hogy a felek felett tárgyalva azok már választottak utat.
Ramallah álláspontja az, hogy Palesztina teljes körű elfogadtatása azt jelenti, partner lesz minél több ország, nemzetközi jogi, gazdasági, kulturális intézmény számára. Tel-Aviv ellenzi ezt, de ennek nem tud csak ellen-lobbival gátat szabni, azt is gyengécskét. Izrael viszont már egy tényleges reménnyel kecsegtető úton tart. Tel-Avivnak úgy fontos a palesztin ügyvitel, hogy közben nem köti magát a palesztin nézőponthoz, de köti az arab szemlélethez, egyfajta, a kérdésben tapasztalható, arab vélemény és logika-konvergenciához. Kairó (a komolyabb mediátor) és arab véleménytársai kezdenek meggyőződni arról, hogy Tel-Aviv tényleg akarja őket, s ami még jobb: ők maguk meggyőződnek, hogy a jelenlegi többszörös belobbantságú régióban szükségük van Tel-Avivra, hallgatólagosan rábólintanak sok mindenre, csak a palesztinok (főleg a gázai szárny) maradjanak csendben. Érdekes a Moshe Yaalon-i (volt izraeli védelmi miniszter és vezérkari főnök) elképzelés, jelenleg a Közép-Kelet négy nagy táborra oszlik: Irán és siíta vazallusai az Aszad rezsimmel, a Hezbollahhal és a jemeni hutikkal együtt; a Muszlim Testvériség Ankara-támogatójával, a Hamásszal és maradék egyiptomi bázisával; a szent-harcpárti terroralakulatok DAESH-el, al-Kaidával, valamint a szunni arab tábor Arábiával, Egyiptommal, Jordániával, Katarral, Emirátusokkal. Izraelnek ez utóbbiakhoz kell tartoznia és ezeknek is érdekük egy erős Izrael beválasztása. De ez egy sokkal régebbi pragmatikus folyamat, kölcsönös egymásrautaltság, amelynek bár vannak kényszerű komponensei, az időbeni fennmaradása által tudna győzni a populista, hitbéli, nacionalista feszültségek felett. Ott a 1991-es madridi békekonferencia izraeli, szír, szaúdi, palesztin együttdöntéssel, az Oszlói-egyezmény (1993) a Rabin-Arafat kézfogással, vagy az 1996-os Sharm el-Sheikh-i külügyminiszteri csúcsig elvezető casablancai, ammani és dohai gazdasági csúcsok és a jordán-izraeli békeegyezmény (1994). Fontos mérföldkövek a 2007-es Annapolis, a 2010-es Netanyahu-Abbász találkozó, vagy a Kerry által 2013-2014-ben levezényelt találkozók, de a legfontosabb az, hogy a közös biztonságpolitikai érdekek egyre szorosabb közreműködésre veszik rá az izraeli, a palesztin, egyiptomi, jordániai hírszerző és kémelhárító szerveket. Lehet, hogy nem eléggé megnyugtató ez a felsorolás, de ez a trend nem csak Abbász hazakacsintgató akcióinak kell ellenálljon, hanem annak a folyamatnak is, amely a Hamász-Fatah kibékülés néven ismert. Tény, hogy a 2011-es kairói, a 2012-es dohai és a 2014-es egyezmények tartalmilag nullák, de ezek mindenikében az egyik legnagyobb botlasztó, hogy a gázai Iszlám Dzsihád szervezettel magának a politizáló Hamásznak is baja van, nemhogy a regionális, vagy a nemzetközösségnek. Most mégis ennek a harci szervezetnek a főtitkára erőlteti az együttműködést a Fatahhal, s bár szkeptikus vagyok a sikert illetően, ha egy ilyes egység összejönne/működne, a palesztin ügy kedvezőbb megítélést kaphatna. Ez viszont Tel-Aviv rémálma.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
