Alku Iránnal – rózsás helyzet tövisekkel

2015. 07. 29. 11:38

Július közepén került a tárgyaló felek szignója Svájcban a nemzetközi tárgyalók és Irán közötti egyezményre, melynek célja az iráni katonai atomprogram visszafejlesztése. A fellélegzések és aggodalmak közötti realitásokat ADY ANDRÁS elemzése rajzolja meg.

 

Kevesen hitték, hogy az iráni nukleáris program pacifikálásáról még az idén megszületik az alku

 

Kevesen hitték, hogy áprilisban létrejöhet egy Iránnal kötendő nukleáris keretszerződés, valami konkrétum sül ki abból, amiből, ha Teheránt nézzük, az ördögi Amerikával, ha Washingtont nézzük, meg a sátáni perzsákkal kellett tárgyalni arról, hogy mi is a felek olvasatában a civil nukleáris és a hadra fogható atomfejlesztés. Amikor a keretet megszavazták a P5+1 tárgyalók (USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország és Németország) és az iráni tárgyalófél, akkor már elérhetőbbnek tűnt a végleges egyezmény. A tulajdonképpeni tárgyalássorozat Rohani iráni elnök megválasztása után kapott erőre, így amikor több mint húsz hónapnyi majdnem egymás mellett élés után a felek július 14-én aláírták, amit egyesek az iráni atomprogram leépítési ütemtervének is neveznek: Amerika jubilált, Európa sietve kipipált egy energetikai problémát, Oroszország összevont szemmel konstatált, Kína legális olajüzleteket vizionált, Teherán „hazament” elfogadtatni klerikális mindenesével és keménymag-köreivel az egyezményt. Mi is rejtőzik a cselekvési tervben (Joint Comprehensive Plan of Action – JCPOA)? Ha Izraelt és Szaúd-Arábiát nézzük, úgy káros tartalom, ami csak pár évre odázza el azt a kitörési pontot, amelyet évek óta már csak hónapokban számolnak. Ha a teheráni keményvonalasokat nézzük, úgy az egyezmény botrányos, hisz tizenöt évig nem dúsíthatnak uránt fegyverre fogható tisztítottságig (kilencven százalék, vagy fölötti). A 3,67% viszont bőven elég a civil felhasználásra. Khamenei ajatollahot és köreit az is zavarja, hogy Irán csak az első generációs (IR-1) finomító-centrifugákat használhatja, s azokból is keveset (tizenkilencezer helyett mintegy hatezret), az IR-2-3-4-5, vagy újabb, kísérleti, gyorsabban és nagyobb mennyiségű uránt finomító centrifugák leszerelendőek. A raktáron levő magasabb dúsítottságú uránról (HEU) is le kell mondaniuk, nem maradhat az országban csak mintegy háromszáz kiló alacsony dúsítású (LEU) anyag. Az előző forgatókönyvek egyike még azt tartalmazta, hogy a fölös HEU uránt ki kell vinni az országból (képben volt itt Oroszország is), de mivel már ezek egyike sem számít biztonságpolitikailag beszámíthatónak, úgy döntöttek, az anyag marad az országban (ahogy a centrifugák is), s mindez nemzetközi – a szakhatóság Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) mellett – felügyeletet kap. Kitétel, hogy az eddig ide-oda rángatott, és csak adott létesítményekben píárosan körbevezetett IAEA-nak minden nukleáris létesítményben ellenőrzési joga van, és ezt nem játszhatja ki Irán, mert azonnal visszakapcsolják a szankciókat. Ilyenekkel revolverezik az esetleges, eddig nem példa nélküli cselezéseket/kihágásokat, s mert az egyezményért cserébe Irán megszabadul gazdasági, diplomáciai, banki szankcióinak zömétől, kivéve a fegyverembargót.

 

Lazán diskuráló külügyminiszterek, Javad Zarif az iráni, John Kerry, az amerikai diplomácia vezetője, testőreik körében

 

Zavaró kiskapuk

Az európai és ázsiai befektetők máris készülnek a nagy ugrásra, a külföldi bankokban olvadoznak a befagyasztott számlák (160 milliárd eddig elérhetetlen dollárról van szó), s Pekinget leginkább az olaj érdekli. Ahhoz, hogy az egyezmény ne csak köhögjön, de dübörögjön is, át kell még kapaszkodnia két emelkedőn: az amerikai külügyes Kerry a Szenátus szkeptikus tagjait győzködi, a háznak hatvan napja van az egyezmény elfogadására-visszadobására. Az iráni külügyes Javad Zarif pedig saját parlamentjét kapacitálja, hogy az IAEA ügynökeinek nincs joga katonai létesítményekben kutatni. Obama elnöknek elméletileg vétójoga van minden felső- és alsóházi egyezményvétózás ellen, ki is jelentette, hogy hajlandó élni vele, ha sok az akadékoskodás. Pár kérdés azonban mindenen átüt. Minden IAEA inspekciót 24 nappal előtte be kell jelenteni, s bár nehezen elképzelhető, hogy egy egész illegális létesítményt eltűntetnek ez alatt, azért zavaró ez a kiskapu. Bármely kihágás azonnali szankcióvisszavezetést jelent, s ez elméletben a jobb szigorfajta, valójában elnéző viszonyulást rejthet: mégsem lehet bármi kis vétségért ismét mozgásba hozni a szankciógyárat, s akkor mi minősül kis kihágásnak? A nehézkés jogi reagálás fényében mi is az azonnali szankció-visszakapcs? Kötve hiszem, hogy felülírhatják a kihágásig megkötött, újrakötött üzleteket, azaz nem lehet retroaktív, akkor meg mi értelme?

Az egyezmény leginkább Izraelt zavarja: azon kívül, hogy visszaemeli Iránt a világdiplomácia frontjára és az onnan lesz Izrael-ellenes (csak a „dikció” módosul), még azt is bizonyítja, hogyan alakult viccessé az, hogy Tel-Aviv évek óta hónapokban szabja meg a fegyver megszületését. Izraelre érdemes figyelni, s nem csak azért, mert Amerika karja, kézfeje a Közel-Keleten, hanem mert kritikus veszélyérzetükben nem szoktak viccelni, olyankor bombáznak. Bagdadba már 81-ben berepültek, Szíriába 2007-ben látogattak el az F16-ok, egyszerűen rosszul tolerálják közelükben a nukleáris létesítményeket. Márpedig a megelőző csapásmérés most öngól lenne, hisz Teherán éppen szociális mosolyát mutatja, a palesztin-zsidó tárgyalások meg hant alatt lélekharang nélkül. Izrael nemzetközi megítélése egyre romlik, s bár a viccnek is rossz Fatah-Hamász egységkormány működésképtelen, azért egy még nem létező Palesztinát egyre több állam elismer az öreg kontinensen.

 

Khamenei ajatollahnak is rá kell még bólintania a megállapodásra

 

Szaúdi szempontok

A szaúdiak üdvözölték a megállapodást, de óvatosan, és jobbára amerikai hatásra. Az USA-val szemben kibontakozó ellenérzés – mert Washington tárgyal Teheránnal –, egyelőre félretett, de nem feledett. Al-Szaud háza kissé unja is már a fővazallusi munkakört, s bár az amerikai hadi segítségre szüksége van, a diktálásra egyre kevesebb. A regionális nagyhatalmiság álma nem idegen tőlük, látnak némi fantáziát a jemeni beavatkozásban (egyelőre csak ők), ott viszont belebotlottak a szintén nagyhatalmi Iránba. Ez már nem csak szunnita-síita szembenállás, ez szentebb gazdasági érdek is: a szunnita királyságnak van olaja és azzal szabadon manőverez, Teheránnak volt olaja (gáza is) s nemsokára lesz is, azzal meg versengeni fog Rijáddal, s ha nem az amerikai, úgy egyelőre az európai piacon, amely keresi az orosz gáztól és olajtól való függetlenedést. Ugyanakkor az iráni nuklearizmus ipi-apacsának már van szaúdi hatása: régi hír, hogy a királyság civil programba fog, de nem tartja kizártnak a tárgyalást a militáns verzió érdekében se, inkább kész fegyvereket vásárolna Pakisztántól. Amolyan hosszú lejáratú kölcsönt kérnének vissza: ha a hetvenes években pénzelték a pakisztáni programot, úgy most termék kellene, s mondani sem kell, hogy a régiónak mennyire hiányozna, hogy a vazirisztáni Törzsi Terület-láncon keresztül az afgán-tálib problémakört is magával rántó Pakisztán-hajóágyú végigcsússzon a Közel-Keleten. Ugyanakkor a térségben a szaúdiak a leginkább barátiak Izraellel, s annak ellenére, hogy féltékenyek a régióhatalom keresésére. Ezzel a parányi skízissel összefér közös Teherán-ellenességük, amelyben az Öböl-országok Irán-ellenes összefogásának promotor-fővédnöke Rijád, és joviális rábólintója Tel-Aviv. Ha az Amerika iránti bizalom együtt csökken az Irán irántival, lehet arról szó, hogy a szaúdiakkal együtt Törökörszág és Egyiptom régióúr-versenytársak is nukleáris biztosítékok után néznek.

 

Mindenáron kell Teherán?

Ameddig az Öböl-államokban fenntartható az Irán iránti ellenszenv, akár csak szektáriánusan is, addig a képlet nem fog nagyot változni, s hiába Bahrein hivatalos paranoiája, nem itt van az egyik fő térségbejutó pontja Iránnak, hanem Libanonban, ahol a nem létező államfő és hatalomnélküli miniszterelnök mellett az egyetlen erő a Szíriában harcoló, Irán pénzelte Hezbollah. De a Hezbollah vérzik Szíriában, rá is kihatott Irán elzártsága, pénzszűke, így egy telibb pénztárcával rendelkező Teherán többet áldozhat már Aszad mentésére, azaz a Hezbollah támogatására Szíriában. De Libanonban is, amit jó ideig el fog nézni neki az ingatag állam belső egyensúlyát minden áron fenntartani akaró honi politikum. A Hezbollah így tán visszatérhеt eredeti Izrael-ellenes munkaköréhez is, amit hanyagolt, vagy lehet, hogy többfrontosan szétforgácsolódik egy ISIS ellenes hadjáratban. Emellett, a már Libanonban is bosszút álló szíriai szunnita, Hezbollah-ellenes csoportosulások vérbe boríthatják a cédrusok országát.

Vissza Amerikára: épp innen eredhetnek a repedések, amelyek a „tradicionális” régiós Irán-ellenességen változtatnak, ugyanis az Államoknak kell Teherán. Tán a mostani majdnem azonnali áttörés a nukleáris egyezményben ennek az egymásrautaltságnak is betudható, az viszont tény, hogy Amerika legalább egy éve minden nap rájön Bagdadban, hogy az ISIS-ellenes Iránra szüksége van. Ott, és nem Damaszkuszban, ahol Irán nem csak antikalifátus, de pro-Aszad, azaz Amerika-ellenes. Egyszerű, nem? Főleg, ha Irán jemeni szereplését nézzük, ahol bár nem bizonyított a húszi pártolásuk, sokan hitbéli egyenlőségjelet látnak a zaidita húszik és a síita perzsák között. Pedig a síita zaidizmus inkább hasonlít a hitbéli ellentáborhoz, mint a perzsa síitizmushoz, ennek ellenére Irán itt éli ki régiós nagyhatalmi álmait. Iránt illetően nem a csak jegelt katonai nukleáris lehetőségek, a kontúrtalan ellenőrzési kritériumok aggasztóak, hanem az időmilliomosság, amit az egyezmény életbe tartása miatti óvatoskodás nyújt neki, s amelyet regionális hatása terjesztésére fog fordítani: minden vele való konfliktus, vagy miatta elnapolt, de felgyülemlő ellentét ebből merít majd erőt.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!