A bolgár válság és a Hezbollah

Szinte egy időben készült el a tavaly nyári burgaszi véres merénylet kapcsán készült bolgár hivatalos jelentés az ország kormányának bukásával, s ugyan a kettő között nincs ok-okozati összefüggés, a lehetséges következmények közvetve összekapcsolják e két mozzanatot. Ady András elemzése.

2012. július 12-én bomba robbant egy autóbusz csomagterében, amely a bulgáriai Burgasz repülőtérről szállított utasokat. A járművön lévő 42 izraeli állampolgár közül öt meghalt, harminckettő megsebesült, a merényletben életét vesztette a muszlim buszsofőr is. A merénylet után megindult a találgatás, hogy kik is lehetnek a merénylők. Jelzésértékű volt – bár akkor kissé figyelmen kívül hagyott –, hogy Netanyahu izraeli miniszterelnök, és a kormányköröktől fülest kapott New York Times azonnal Hezbollahot és Iránt kiáltott, ám a „persze ismét a zsidó és amerikai kettősfogat monomániája mindez” típusú reakciók az al-Kaida felé vitték el a nyomozást. Ez a helyzet megfelelt a bolgár kormánynak is, amely rájött, bármelyik lehetőség is legyen igaz, hajmeresztő a helyzet a politikai dzsihád véres európai színrelépése miatt, de ha már választani kell, terelődjön a gyanú a nemzetközileg gyengébbnek (?) tartott al-Kaidára, mint a Hezbollahra, amelynek regionális és világméretű szervezete sokkal inkább félelmet kelt. A vizsgálatok eredményéről csak az idén, február 5-én született hivatalos bolgár jelentés, s a belügyminiszter akkor is óvatosan fogalmazott: „a tettes valószínűleg a Hezbollah katonai részlege”. Ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a szervezet nem összességében kerül az európai bűnüldözés látókörébe. Az EU hosszú ideje szándékozik a saját terrorszervezet-listájára felvenni a libanoni Hezbollahot, de a majdnem közös elhatározást nem követte érdemi lépés: Anglia odáig ment szelektíven elítélő magatartásában, hogy a Hezbollah terror-leányvállalatát (IJO – Islamic Jihad Organisation) és a katonai-szárnyat is szétválasztotta, nem beszélve arról, hogy ezzel „tehermentesítette” a politikait. Az IJO-t 2000-ben tették „tiltólistára”, s nyolc évig érlelték a döntést, amíg eljutottak a katonai oldal 2008-as elítéléséig, s az „Isten Pártja” irányító és eszmei ernyőszervezetéről szó sem esik. Hollandia egyszerűsített: 2004-ben mindenestől terroristának nyilvánította a libanoni szervezetet, nem töprengett azon, hogy annak politikai vagy katonai oldala a komolyabban veendő. A dán szemlélet szintén holisztikusnak nevezhető, szerintük is egyetlen vezérlőszervhez szorosan kapcsolható ideológiai és harci/terror egységekről van szó, a részeket nem érdemes külön-külön vizsgálni. Az EU két erős országa, Németország és főleg Franciaország viszont ellenzi a listára vételt, mondván nem akarnak azzal játszani, hogy politikailag (is) destabilizálják Libanont a fortyogó régió közepén. Mindennek megfelelően a burgaszi merénylet vizsgálatait letisztázó, sok európai állam által várt, túlságosan is analitikus nyilatkozat visszalépés a libanoni szervezet kontinentális elítélését illetően, akkor is, ha Bulgáriához mérten – minden él nélkül mondom – merész vállalkozás, hisz a Hezbollahhal ujjat húzni nem életbiztosítás, ha állam méretű szereplőről van szó, akkor sem.

Boriszov borsos számlái Bulgária túlságosan óvatos válasza szinte egybevágott azzal a kormányszéteséssel fenyegető folyamattal, amely február huszadikán tetőzött, amikor az országszerte majd két hete terjengő tömegtüntetésekkel kezdeni mit sem tudó volt Zsivkov-testőr, a későbbi putyinos hangvételű politikus, Bojko Boriszov miniszterelnök benyújtotta lemondását. Az országot hosszú napokig sakkban tartó tüntetéseket eredetileg az év elején megugrott összegű villanyszámlák váltották ki, azonban az okok más irányba is vezetnek. Az utca nyomására előzőleg lemondott Szimeon Gyankov pénzügyminiszter is, de a tüntetők csak kint maradtak az utcákon. A megmozdulások igazán a 2009-es választási ígéretek becsődölése, a változatlan korrupció, a továbbra is az EU legszegényebb országa (nem Románia lenne az inkább?) státus, a befagyasztott bérek és nyugdíjak, a gazdasági megszorítások ellen szerveződtek. Könnyen lehet, hogy a távlatilag olcsóbb energiaforrások (zöldebb megoldások) felkutatásában lassú Bulgáriában az energiaszektor visszaállamosítása a külföldi befektetők elriasztásával csak rontana a helyzeten, illetve továbbra is orosz függőségben tartja az országot. Bulgáriára cseppet sem jellemző kísérőjelensége is volt ezeknek a tüntetéseknek: az önégetések. Ez az extrém tiltakozási forma éppen azok számára lehet figyelemreméltó, akik a tunéziai jázminos forradalom után már a közel-keleti arab tavasz európai leképződésétől is tartanak, ilyen értelemben inkább a dél-európai vagy a keletebbre eső „kormányzatok”, mondjuk Oroszország, Kína érezhetik magukat veszélyeztetve. A Boriszov kormányra immár nem lehet számítani, az elképzelések szerint előrehozott választásokra kerül sor tavasszal. Bár Boriszov és a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért Párt félreállása nem nélkülözi a demagóg-színpadias elemeket – érdekes egy jobboldali pártvezér szájából hallani, amint a népnek adja vissza a néptől kapott hatalmat – az is érdekes, hogy a rendfenntartó (verőlegény legyen a talpán, aki nagy tüntetéseken teljesen ura a helyzetnek) szervek ellen fordul, átdobva kerítésén legalább is egy részét a macskahullának. A rendőrségi témánál maradva, illetve visszatérve rá: az mindenképpen aggasztó lenne bolgár szemmel, ha az ország most válna élharcosává a Hezbollah elleni küzdelemnek, amikor minden államvédelmi szerv inkább befelé figyel, s amikor az ország instabilitása, az állami intézmények iránti általános bizalmatlanság és gazdasági lerongyolódás miatt csökkenő hazafiasság könnyen alakíthatna nagyot a terrorizmusellenes figyelmetlenség terén is. Ennek ellenére az egyetlen lehetőség az, ha Szófia lassan magáévá teszi a gondolatot, hogy a Hezbollahot, amelynek felépítettsége még a CIA tudorain is kifog, nem érdemes feldarabolni. Érthetőbb nem lesz ezáltal, csak még jobban elrejtőzhet kiterjedt politikai és szociális segélyző-önsegélyző rendszerében, vagy az alvó sejtekkel „megszállt”, ez esetben európai ország mélyén.

Hatékony hálózat Az Isten Pártjának hivatalos doktrínája az 1979-es alkotmányban gyökerezik, amely változást hozott Irán földi-mennyei vezetését illetően: a Mahdi azaz messiásvárás helyett, sokkal tellúrikusabb uralmat, a wilayat al-faqihot rendszeresítette. Khomeini ajatollahhoz és utódjához Khameneihez illő politikai-törvényi-hitbéli helytartóság és kormányzás ez, aktuális formájában szellemi-adminisztratív-cselekvésszbadsági egyeduralkodás. Az igazából csakis az iráni klérusra hallgató Hezbollah ezen kívül az egyetlen párt, amelynek megengedett, hogy Libanon viszonylagos stabilitásának fejében legalább 3000 Katyusa rakétája, iráni Fajr3-as és Fajr5-ös közepesp-hatótávolságú és Zilzal2-es ballisztikus rakétái, több mint félszáz állandó sorköteles, legalább 4500 veterán és mintegy 30.000 tartalékos hadfia legyen. Persze mindezek Izrael revolverezésére, a fő ideológiai-létértelmi vonal biztosítására alkalmazva. A Majlis al-Shura (nem összetévesztendő a parlamenti testülettel) által képviselt legfelső konzultációs tanács minden más fióktestületet irányít, meghatározza a politikai, szociális és jogi irányvonalakat, jóváhagyja avagy elveti az akcióterveket. A Majlis al-Shura hatáskörébe tartozik a politikai és PR részleg, utóbbi valóságos médiabiodalommá nőtte ki magát (szatellit TV, nyomtatott és sugárzott média, kiadó- és web-rendszer), és erős feed-back kapcsolatban áll a Tanáccsal. Ugyancsak a központból irányított az a hatékonyan kiépített szociális hálózat, amely oktatási, nevelési, és egészségügyekkel foglalkozik, s amely hálára kötelezi választói harcosi bázisát. A központ leglátványosabb eredményekkel tevékenykedő szervezete természetesen a politizált dzsihádot végrehajtó harcos részleg, a katonai tömörülés. Ez önmagában is legalább két alképződményt foglal magába: egy elitgárdát a kiképzett legjobbakból és a Hezbollahhal informális kapcsolatban lévő, bármikor bevonható militánsokból, akiknek száma ismeretlen a kapcsolat titkossága és nagy kiterjedése miatt. Hogy miért ajánlott ennek a rendszernek az egybeni áttekintése, illetve EU-s terrorlistára való felvétele? Lehet, hogy erre a legjobb példák egyelőre nem az Unióból érkeznek, hanem Indiából, Grúziából vagy Azerbajdzsánból. Azon túl, hogy 2012 elején a Hezbollah ezekben az országokban éreztette csapásmérő képességét a delhi, tbiliszi, vagy bakui zsidó diplomáciai testületek ellen, és bemutatta hogy meddig, milyen könnyedén elér a keze, arra is fény derült, hogy az mindenképpen megelőzi a belbiztonsági szervek időpazarló kapkodását, ha egészében van képük a merényletek mögötti előkészületekről, előkészítőkről, s ha a fellépés is mélységi-harántmetszeti, tehát kellően „válogatás nélküli”.