„Nem fog Európa lángokba borulni”

Az RMDSZ nem lesz könnyű helyzetben az év végi államfőválasztáson, ha a jobboldal közös jelöltet állít – jelentette ki az Erdélyi Riportnak SZÉKELY ISTVÁN. Cseke Péter Tamás a május 25-i választás eredményeinek értékelésére kérte a politológust.

Az RMDSZ 6,3 százalékos eredményt ért el. Több ez vagy kevesebb, mint amennyire számított?

A közvélemény-kutatások alapján ehhez közeli eredményre számítottam. Ha visszatekintünk az elmúlt huszonnégy év választásaira, megállapíthatjuk, hogy a magyar részvétel – kisebb kilengésekkel – együtt mozgott a románnal. A kilencvenes években valamivel nagyobb volt a magyarok szavazási hajlandósága, a kétezres évek közepétől pedig valamivel kisebb, de összességében együtt mozogtak ezek az arányok. Két kiugró kivétellel: az egyik a 2007-es, a másik a 2009-es EP-választás. Mindkét alkalommal 40 százalékkal volt nagyobb a magyar választók részvétele a románokénál. Ezt 2007-ben a versennyel magyarázta a sajtó, akkor ugyanis Tőkés László és az RMDSZ külön indult, és az akkori értelmezések szerint a két politikai szereplő mozgósította saját szavazótáborát. Két évvel később, 2009-ben hajszálpontosan ugyanannyival haladta meg a magyarok részvételi hajlandósága a románokét, akkor az volt a magyarázat, hogy az összefogás felhajtó ereje adta ezt a pluszt. A közvélemény-kutatásokból azonban világosan látszik, nem az összefogásról, vagy a versenyről volt szó, hanem arról, hogy a magyarok szemében az Európai Unió többet jelent, mint a románok esetében, tehát nagyobb számukra a tét. A magyarok jövőképe inkább az EU irányába mutat, másrészt az Uniótól egyféle védelmet, a sajátos etnikai törekvéseik támogatását várták. Minderre valamennyi újonnan csatlakozott ország esetében rátevődött az életszínvonal gyors javulásával kapcsolatos elvárás. A trauma Románia és Bulgária számára az volt, hogy a csatlakozásuk utáni első évek egybeestek a nemzetközi gazdasági válsággal, az életszínvonal javulása helyett megszorítások jöttek. Az RMDSZ felméréseiben mindig rákérdez az Európai Unióra is. Ezek alapján egyértelmű volt, hogy a 2007-es csatlakozást követően az EU intézményeibe vetett bizalom évről-évre csökkent a magyarok körében. Egyrészt nem a várakozásuk szerint javult az életszínvonal, másrészt a sajátosan magyar célok kevésbé teljesültek. Világossá vált, hogy mostani felállásában az EU nem arra rendezkedett be, hogy etnikai kisebbségeket védjen a többség nemzetállamától – például a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés fennakadt a brüsszeli szűrőn. Az elmúlt évek felméréseiből az is látszik, hogy az erdélyi magyarok, köztük a székelyföldiek rákapcsolódtak a magyarországi médiára, információikat elsősorban a budapesti televíziókból szerzik be. Innen pedig az jött át az utóbbi években, hogy az EU-val szemben szabadságharcot kell vívni.

Mennyire volt reális az a remény, hogy az RMDSZ megszerzi a harmadik mandátumot is?

Ha a küszöböt átlépő pártokra és a független jelöltre leadott érvényes szavazatokat nézzük, akkor három teljes mandátum 9,375 százalékot, két mandátum 6,25 százalékot jelent. Illúziónk az etnikai aránynak megfelelő szavazataránnyal nem igen lehetett. Közvetlenül a választások után a Mircea Diaconu független jelöltre leadott nagyarányú szavazatszám egy időre visszahozott némi reményt, de a választások előtt a harmadik mandátum emlegetésének inkább mobilizáló szerepe volt. Ennek eléréséhez végül 57.824 szavazat hiányzott.

Mit lehet megállapítani az RMDSZ-re leadott szavazatok megyénkénti bontásából?

A megyénkénti teljesítmény több szempont szerint is értékelhető. Az egyik a magyarok lakta megyék részvételi arányának viszonyulása az országos átlaghoz, a 32,16 százalékhoz, ez önmagában inkább a nagy magyar megyékre releváns adat. Négy olyan megye van, ahol a részvétel meghaladta az országos átlagot: Hargita, Szilágy, Bihar és Szatmár (lásd táblázatunkat), tehát e megközelítés szerint ezek a megyék teljesítettek jobban. Ezt a szempontot azonban ki kell egészíteni egy olyannal, amely azt nézi, hogy egy megyén belül az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya elérte-e az utolsó népszámlálás szerinti magyarok számarányát, mert ha nem, akkor a magas részvétel inkább a román szavazóknak köszönhető. Ez a szám mutatja, hogy az adott megyén belül milyen volt a magyar mobilizáció a románhoz képest. Itt azt látjuk, a nagyobb számban magyarok lakta megyék közül egyedül Bihar az, ahol az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya a magyarok etnikai aránya alatt van. Van egy harmadik számítási módja is a teljesítmény mérésének. Azt lehet megnézni a legutóbbi népszámlálás adatait alapul véve, hogy száz magyarból hány szavazott az RMDSZ-re. Ehhez tudni kell, hogy a magyarok 83,5 százaléka nagykorú. E szempont szerint messze Szilágy megye teljesített a legjobban, a második helyen Hargita és Szatmár megye áll. (Szatmár megyében az adatok kicsit torzítanak, mert ott az RMDSZ törzsszavazóinak egy része a népszámláláson magát németnek vallotta, ugyanakkor egy körzetben időközi parlamenti választás is volt, amely emelte a részvételt.) Hargita és Szatmár megye után következik a meglepetés: Hunyad a negyedik, Beszterce-Naszód megye az ötödik ebben a rangsorban, csak ezután következik Kolozs, Maros, illetve Kovászna megye. Ez azért érdekes, mert eddig axiómaként kezeltük, hogy minél nagyobb a magyarok aránya egy adott megyében, annál nagyobb a választásokon való részvétel is a megyében élő magyar közösség szintjén. Ehhez képest Kovászna és Bihar megye az országos átlag alá került.

Említette, hogy a harmadik mandátum eléréséhez végül 57 ezer szavazat hiányzott. Körülbelül ekkora volt a támogatottsága az EMNP-nek a 2012-es parlamenti választásokon. Tőkés Lászlóék ezért ma azt állítják, ha lett volna az összefogás, akkor meglett volna a harmadik mandátum is. Erről mi a véleménye?

Ezzel kapcsolatban két észrevételem van. A 2012-es választásokon az EMNP a jelenleginél lényegesen nagyobb részvétel mellett kapta azt az 50 ezer szavazatot. Másrészt az összefogástól még nem nő a választók Európai Unióba vetett bizalma. Lehet, hogy az eredményhez valamennyit hozzáadott volna az összefogás, de a részvételt dominánsan az EU-hoz való viszonyulás határozta meg.

Hogyan lehet értelmezni a román pártok eredményeit?

Saját elvárásaihoz képest valamennyi rosszul szerepelt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) toronymagasan nyert, de 40 százalék fölötti eredményt tűzött ki célul, és csak 37 százalékot ért el. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) húsz százalék fölötti eredményre készült, és 15 százalékot kapott. A Demokrata Liberális Párt (PDL) éppen egy pártszakadás után van, gyengén is teljesített, a Traian Bãsescu védnökségével alakult Népi Mozgalom Pártjának (PMP) eredménye pedig messze elmarad attól a tíz százalék fölötti aránytól, amit célul tűzött ki. Ezen a választáson az volt a legnagyobb belpolitikai kérdés, hogy az év végi államfőválasztás perspektívájában melyik a jobboldal legerősebb pártja, ki tudja megteremteni a jobboldali egységet. Erre a kérdésre végül az EP-választás nem adott választ. Az eredmények alapján nincs olyan markáns támogatottságú párt a jobboldalon, amely vezetője lehetne a jobboldali összefogásnak. Erre adott némileg váratlan megoldást a PNL és a PDL fúziójának bejelentése. A formálódó konstrukció kétségtelen esélyt jelenthet a jobboldalnak az államfőválasztáson, mert a PSD 37 százaléka azért messze van az 50-től. Ugyanakkor azt is kell látni, hogy a PNL és a PDL szövetsége egyszerre határolja el magát Victor Pontától és Traian Bãsescutól. Tehát még nem lehet teljes jobboldali egységről beszélni, annak ellenére, hogy Bãsescu pártja várhatóan nem Pontáékat fogja támogatni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az elnökválasztáson nem a pártelvű logika érvényesül, sok függ a jelöltek személyétől. Ne feledjük azt sem, hogy jelentősen befolyásolja a választások eredményét a részvétel is. Az EP-választásokon ez mindössze 32 százalék volt, az elnökválasztáson vélhetően ennél nagyobb lesz – 2009-ben a részvétel az első fordulóban 54 százalék volt, a másodikban 58.

Pártja ugyan gyenge eredmény ért el az EP-választásokon, de ettől még Traian Bãsescu az ellenzék vezéregyénisége maradt. Elképzelhető-e egy ütőképes jobboldali politikai konstrukció az államfő nélkül?

A jelenlegi felmérések szerint Victor Ponta a második fordulóban bárkit legyőz. Ezért szerintem, ha a formálódó PNL-PDL jobboldali szövetség reális eséllyel akar indulni az elnökválasztáson, ki kell egyeznie Bãsescuval. A liberálisok egyébként ezzel a választási eredménnyel egy pártszakadás szélére sodródtak. Van a párton belül egy csoport, amely szívesen belemenne a Szociál-Liberális Szövetség (USL) újjáélesztésébe, ha így újra kormányra kerülhet. Ugyanakkor van egy világosan körvonalazódó tábor a PNL-ben, amely azt mondja, Bãsescuval menne tovább. Így, ha nem figyelnek oda, akár szakadhat is a PNL.

Elképzelhető, hogy az RMDSZ a mérleg nyelve lesz az államfőválasztáson?

Az RMDSZ nincs könnyű helyzetben. A baloldallal kormányoz, ugyanakkor szavazatóborának jelentős részét – elsősorban a székelyföldi megyékre gondolok –szinte lehetetlen meggyőzni arról, hogy a baloldal jelöltjére szavazzon. Ezért, ha az RMDSZ úgy dönt, hogy a baloldal jelöltjét támogatja, ezt a döntését választóinak egy része nem fogja követni (ez alól az eddig felmerült jelöltek esetében talán Tãriceanu lehet kivétel). Szerintem az RMDSZ akkor jár el a legokosabban, ha függetlenül az elérhető eredménytől államelnök-jelöltet állít, hiszen így nem kell az első körben máris állást foglalnia.

Milyen következtetéseket lehet levonni európai szinten az EP-választások eredményeiből?

Két kérdést emelnék ki: az egyik a részvételi arányok, a másik pedig az a jelenség, amelyet a sajtó a „szélsőséges pártok megerősödéseként” ír le. Az adatokból kitűnik, hogy az újonnan csatlakozott államokban a részvétel messze elmarad az uniós átlagtól. Ez elsősorban az adott ország politikai kultúrájával magyarázható. A választásokat fontosnak tartó citoyen-magatartás Kelet-Európára kevésbé jellemző. Nyilvánvaló, hogy egy olyan európai konstrukciónak, amely másodrangúként kezeli az újonnan csatlakozott államok polgárait, nincs felhajtóereje az adott országban. Érdekesség, hogy a részvételi rangsor utolsó helyein újonnan létrejött államok találhatók: Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Horvátország, Lettország. Ezek az országok most élik meg független nemzetállamiságukat. Ezt figyelembe véve egy brüsszeli, nemzetállamok feletti konstrukciónak nincs igazi felhajtóereje. Figyelembe kell venni a gazdasági válság hatását is. Románia esetében is látszott az, hogy az alacsony legitimitású uniós intézmények sok esetben költségvetési szigorra, gazdasági megszorításokra kényszerítik a tagállamokat. Ez is befolyásolta a részvételt. Ami a szélsőjobb térnyerését illeti, az eredményeket elemző sajtót olvasva felkiálthatunk: „úristen, az EU-ban beindult egy weimarosodási folyamat, minden szétesik körülöttünk, jönnek a nácik és lángba borul Európa”. Ez a hisztéria szerintem alaptalan. Az EP-választásokat az Európai Néppárt nyerte meg, a szocialisták lettek a második politikai erő, és összességében nem értek el áttörés értékű eredményeket azok a pártok, amelyeket szélsőségesnek tekint a sajtó. Emellett a populista, az euroszkeptikus, a nacionalista, vagy xenofób pártokat nem lehet egy kalap alá venni. Igen, Franciaországban a Le Pen-féle Nemzeti Front győzött, de tegyük hozzá, egy olyan folyamat eredményeképpen, amely során ez a párt az antiszemitáit, idegengyűlölőit kizárta a soraiból. Kizárta őket, és most a jelszava az, hogy Franciaország mindenekfölött, tessék az euró helyett visszaállítani a frankot, és elég legyen Brüsszel túlhatalmából. Németországból egy mandátumot kapott a náci párt, többek között azért, mert a német alkotmánybíróság eltörölte a választási küszöböt. A fajelméletre alapozó náci párt, a nacionalista Nemzeti Front és a Brüsszellel hadakozó, bevándorlás-ellenes brit Függetlenség Pártja között van különbség. Tehát a magyar szóhasználat szerinti „szélsőséges” jelzőt ezen pártok csak egy része érdemli ki, hiszen nálunk ez a kifejezés mást jelent. A valóban demokráciaellenes, idegengyűlölő, vagy náci pártok mellett a sajtó több olyan pártot is szélsőségesnek nevez, amelyek demokratikusak ugyan, de nem fogadják el az Európai Unió lisszaboni szerződésben meghatározott entitását, a „mélyítésben” érdekelt politikusok jövőképét. E pártok támogatottsága elsősorban azt jelenti, hogy az Európai Unió jövőjét újra kell gondolni, hisz egyre többen vannak, akik jelenlegi formájából sem kérnek.