Tőkés nem prostituálódott

2015. 07. 30. 16:23

Soha nem tudjuk meg, ha nem tájékoztat arról Tőkés László EP-képviselő (Fidesz-KDNP) Sajtóirodája, hogy uszkve négy héttel ezelőtt a szlovák közrádió nemzetiségi adójának egyik műsorában egy Zászlós Gábor nevű politikus, jogász, vállalkozó (rövid tőkési olvasatban: az újgazdag posztkommunista nómenklatúra prominense) a vele készített interjúban egyebek közt úgy fogalmazott: „az urambocsá’ prostituálódott püspök úr is hozott létre ugye egy pártot.” (Kiemelés: Sajtóiroda.)

Megnyugvásunkra szolgál, hogy Tőkés László, sajtóirodáján keresztül valamennyi korábbi és jelenlegi tisztségét gondosan felsorolva megállapítja, a gusztustalan kifejezés valójában nem az ő személyét illeti, hanem azt, aki mondta, valamint azt a rádiós kollégát – Miklósi Pétert, a Pátria Rádió Délidőben című adásának munkatársát –, aki elmulasztotta rendreutasítani interjúalanyát.

A fogalmak tisztázása után folytatjuk adásunkat, nincs itt semmi látnivaló, mindenki haladjon tovább.

-cs -ó



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!