Stúdión kívül tágasabb

2016. 06. 16. 12:13

Mi történik, ha egy politikus élő adásban sérteget és nyomdafestéket alig tűrő szavakkal illet egy újságírót? A Digi24 stúdiójából kitették a szűrét. Simon Judit írása.

 

Az elfajult vita főszereplői, balra Nicolicea, jobbra Guran a képernyőn

 

Az egyik csatornán, a műsorvezető kitessékelt a stúdióból egy politikust. Azt mondta, ilyen hangnemben nem lehet beszélni. A politikus nem értette, hiszen ő ehhez szokott hozzá. Leszólni, elhallgattatni mindenkit, aki bírálni merészeli. Az újságírót is, aki nem ért vele egyet, aki nem pártja feltétlen híve. Aki betölti a szerepét: figyeli és bírálja a közéleti figurákat.

Történt, hogy parázs vita, személyeskedés, nem éppen képernyőre való szavak hangzottak el élő adásban a Digi24 adón. Moise Guran gazdasági újságíró, elemző jelentkezett be a stúdióba, hogy kommentálja Liviu Dragnea épületes kijelentését, miszerint a nép választhat: jobb kenyeret akar vagy bilincset, azaz éljen a korrupció, mert másként az ország megáll a növekedésben. A téma az összeférhetetlenségi törvény és a munkahelyi visszaélésről szóló jogszabály módosítása. Guran ujjal mutogatott a stúdióban helyet foglaló Eugen Nicolicea szocdem képviselőre, aki a jogi bizottságban folyamatosan leszavazta a képviselők kiadatását a nyomozószerveknek, illetve a bíróságnak.

Nicolicea minimum szemtelennek és hazugnak nevezte az újságírót, a többi jelzőt ildomosabb nem idézni.

A műsorvezető ezek után egész egyszerűen kitessékelte a stúdióból a politikust. A moderátor neve Cosmin Prelipceanu. Érdemes megjegyezni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!