Előre, a tervezett úton

2015. 01. 22. 14:05

hir24.hu – Az írja az újság, hogy Orbán Viktor veje és üzlettársai érdekeltségébe került a keszthelyi kikötőt üzemeltető cég és több kikötői ingatlan. Tiborcz István a városi közvilágítás fejlesztésére kiírt tendert is megnyerte korábban. A kikötős ügyletet decemberben ütötték nyélbe, a 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötőt korábban tulajdonló állami cégnek, a Balatoni Hajózási Zrt-nek. Mindezt az atlatszo.hu derítette ki.

A Keszthelyi Yachtkikötő Kft. az önkormányzat 100 százalékos tulajdona volt, 2012-ben a bezárástól mentették meg azzal, hogy az amúgy önkormányzati földterületen működő létesítmény üzemeltetését a városi cég átvette a Balatoni Hajózási Zrt.-től. Keszthelynek ugyanis turisztikai szempontból fontos érdeke, hogy az ingatlanon vitorláskikötő működjön. Az akkori megállapodásban szerepelt egy vételi opció is: a városnak 2014 végéig volt ideje eldönteni, meg akarja-e vásárolni az egyébként a korábbi üzemeltető tulajdonában lévő épületeket, amelyeket 2012-től csak bérelt. Mivel azonban a város közleménye szerint „sem a humán, sem a pénzügyi erőforrások nem állnak tartósan rendelkezésre a kikötő-üzemeltetéshez”, új befektetőt akartak keresni. Az önkormányzati közlemény szerint a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. „kedvező vételi ajánlatot tett”, sőt a korábban említett vételi opciónak végül eleget téve, az üzemeltető tulajdonába kerültek a kikötői felépítmények, ingóságok is, így „a működtetés költségei a jövőben már a cég új tulajdonosát terhelik”. A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek jelenleg összesen hat tulajdonosa van: a Tiborcz-féle Green Investments Kft., valamint a Phoenix Charter Kft., a Toga Plusz Kft., a Dunántúli Vidékfejlesztési Kft., az Aquaplus Kft., és az XY10 Kft. Az oknyomozó portál felsorolja, milyen ingatlanok és egyéb szerzemények tartoznak a kikötőhöz: többek között egy 221 négyzetméteres fürdőház, egy 192 négyzetméteres recepció és egy 102 négyzetméteres snack bár.

 Ez a hosszúnevű és jeles tulajdonossal is rendelkező kft megmentette a kikötőt. Ilyen jó híreket várnak az emberek, hogy megnyugodjanak: révbe ér az ország.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!