Bérgyilkosok, papok, korrupció: káosz Romániában

2015. 05. 03. 10:17

Rettegnek a fehérgallérosok, az ortodox és a katolikus egyház egymással verseng a korrupciós ügyek isteni elrendezéséért. Nagyon közel állunk a korrupcióellenes intézkedések hitelvesztéséhez.

 

„Nem normális” – nyilatkozta a hétvégén Victor Ponta miniszterelnök, úgy is mint egykori ügyész, hogy az előzetes letartóztatás általánossá, szinte automatikussá vált korrupciós ügyekben. Az esetek többségében az lenne indokolt, hogy a gyanúsítottak szabadlábon védekezhessenek - fejezte ki aggodalmát a politikus az ügyészségi eljárásokkal kapcsolatban. Nyilván sok mindent lát és ért a hazai jogrend működéséből. Ám személyesen is érintett: sógora ilyen ügyben került előzetes letartóztatásba. Nem ő az egyetlen aggódó. Traian Băsescu Facebook-posztban figyelmeztetett arra,: „olyan országban kellene élnünk, ahol az emberek inkább tisztelik, mintsem félik az ország intézményeit”. Ma – posztolta az egykori államfő – „maszkos fegyveres embereket küld bevetésre a DNA kamerás-mikrofonos újságíró különítmény kíséretében”. A maszkosok-fegyveresek jelenlétét nem az indokolja, hogy fehérgalléros tisztségviselők, politikusok előállítása a feladatuk, hanem az, hogy ott vannak, rögzítik az eseményeket a kamerák. Ez ma a politikai színház Traian Băsescu szerint Romániában, aki maga is profin alakított sokáig főszerepet ezen a színpadon. És aki körül szintén sokasodnak a korrupciós ügyek-eljárások.

Miközben a közélet első vonala pártállástól függetlenül felsorakozni látszik a korrupciós eljárásokkal szemben, aközben a másod-harmad és sokadik vonalban az abszurd, a groteszk szabadul el, a félelem és a reszketés diktál. Elena Udrea börtönben lévő exminiszter ellen állítólag 15 ezer euró fejében béreltek fel bérgyilkost: AIDS-szel fertőzött tűvel kellett volna megszúrni a pártfinanszírozási ügy miatt letartóztatott politikust. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterért, befolyással való űzérkedéssel megyanúsított politikusért szentmisén imádkoztak  a katolikus hívek és RMDSZ szavazók. (Ugyanő egy évvel ezelőtt Borboly Csabát kritizálta. „Szabadsága érdekében mindenkivel mindenféle kompromisszumot köt” - olvasta politikustársa fejére Ráduly akkor, és utalt arra, hogy Borboly az ortodox egyházzal keresi az együttműködést, az ortodox egyháztól reméli a segítséget). 

Maszkosok, fehérgallérosok, bérgyilkosok és szentmisék: itt tart ma a korrupcióellenes harc. Több a cirkusz, mint a társadalmi haszon és konszenzus. Ha így halad,

lassan már csak annak lesz becsülete, akit egyszer legalább rabosítottak.

Pedig minden ellenkező híreszteléssel ellentétben korrupció márpedig van. Ha az ügyészség elveszíti hitelét, csak abban lehet bízni, hogy a polgármester mellett misézők legalább egy tizedet elmondanak az áfacsalás ellen is. Hátha megszán valaki bennünket fent, ha mi magunk, itt lent, erre képtelenek vagyunk.

pb



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!