Szatmári főborásznő a bakator reneszánszáról

2015. 05. 04. 11:29

Szatmár megye főborásza egy hölgy, nevezetesen SERLI CSILLA nagykárolyi kertészmérnök. Sike Lajos az avasújvárosi borversenyen találkozott vele, ahol a bírálóbizottság elnöki tisztét látta el, de nevezzük csak inkább borbírónak. A pesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát, miközben a Bolognai Borászati Biotechnológia Intézet több hónapos tanfolyamát is elvégezte.

 

 

 

Csilla, hányadik borversenye ez az idén?

 

Ha jól számolom, a tizenkettedik, ha nem éppen a tizennegyedik! Volt már jobb év is, de ennél sokkal jobb kevés, inkább sokkal több gyengébb. Kilencven bormintát hoztak mustrára az újvárosiak, ami nagyon szép szám, még akkor is, ha tavaly száz felett volt. Nem a bor minősége, más oka lehet annak, hogy most kevesebben jelentkeztek. Pedig a hangulat most is kitűnő, finom a főtt kolbász, a töltött káposzta, a pánkó, a cigányzenével kísért nótázás az eredmény kihirdetése előtt megkezdődött. Szóval, jó kedve van mindenkinek! S ez így helyes, mert a jó bort jó nótázással illik ”megtisztelni”.

 

A díjkiosztásnál jelen volt Adrian Stef, a megyei tanács elnöke, aki anyjától tanult szép magyarsággal dicsérte az itteni borászokat. Többek között azt mondta, hogy a most alakult Szatmári Hegyközség, mely az egész megye szőlészeti övezetét átfogja, egyik erőssége Avasújváros! Mert Újvárosnak külön arca van!

 

Igazat mondott. Az avasújvárosiak a rendszerváltás óta, hogy szabadabban mozoghatnak, szőlőtermesztési hagyományaikra építve, jól megtanultak borászkodni is, amiben a Bakator Hegyközségnek nagy szerepe van. Elnöke, Ludróczki Sándor mérnök ügyelt rá, hogy minél több nemesfajta szőlőt ültessenek, s a rendszeresített borversenyekre hosszú éveken át Erdély legjobb szakemberét, dr. Csávossy György borász-költőt hívta főbírának. Évről-évre érződött, hogy nagyon sokat tanultak tőle. Meg azon a többhónapos  szaktanfolyamon, amelyet a Fodor István mérnök vezette Agrárkamara szervezett. Az itteni borok külön erőssége a tájjelleg, melynek karakterét a hegyközség nevét őrző bakator adja meg. Nagyon jól tették az újvárosiak, hogy a meglévő szőlőfajták közül a hagyományos erdélyi fajtát, a különlegesen jó ízű és zamatú bort adó bakatort terjesztették el nagyobb területen. Úgy tudom,

bakatorból évente több ezer tőt ültetnek ki belőle ma is,

s a vírusmentes oltványokat Csombordról és Enyedről hozzák. Bár jelentős mennyiségű traminit, pölöskei muskotályt is termesztenek, amit jól tesznek, mert a biztonságot a nagyobb fajtaválaszték adja, de mára a bakator lett a domináns. A bakator egy-egy borversenyen három-öt aranyérmet szokott nyerni. Most a nyolcból mindössze kettőt sikerült, de a 43 ezüstből nagyon sokat elvitt. Ami azt jelenti, megtartotta minőségi bor szerepét.

 

Emlékszem, az előző években a zsűri többször észrevételezte, hogy  az itteni gazdák a szükségesnél kevésbé, vagy éppen túlkénezik a bort!

 

A mostani minták alapján nyugodtan mondhatom, mára megtanultak jól kénezni. Inkább arra hívnám fel a figyelműket, hogy legyenek gondosabbak a szüretnél, s lehetőleg előre döntsék el, milyen bort akarnak, könnyebbet, nehezebbet, édesebbet, szárazabbat. Ezek a dolgok jobbára szüretkor dőlnek el. Ha igazán minőségi bort akarnak, akkor válogassák meg jobban szedéskor a szőlőt, ne legyen közte rothadt szem, s darálás után lehetőleg minél előbb szűrjék le és tegyék hordóba. Ahol egy-két ezer vagy annál is több tő szőlője van a gazdának, ott megengedhetik maguknak a gondosabb szelekciót.

 

Magam is szőlészkedő-borászkodó ember vagyok, s úgy éreztem, mintha a mostani borok túlságosan nyersek lettek volna.

 

Valóban, kissé nyersek, éretlenek, vagy inkább nem eléggé érettek, bár az újvárosi verseny volt az egyik utolsó a májusi megyei bormustra előtt. Van ahol már január végén, vagy februárban versenyeztették a borokat, amit én akkor is túl korainak vélek, ha a melegebb zónába tartozó Nagykároly környékéről, többnyire a homokos talajon hamarabb érő szőlő nedűjéről van szó. Nem kellene annyira sietni. Ezt a versenyt is halaszthatták volna egy hónappal! Persze, jól tudom, hogy még mindig

kevés a zsűrizésre alkalmas és a zsűrizést vállaló szakavatott és tapasztalt borász,

miként a nemrég közénk fogadott erdődi Bányai Zoltán, aki Újvárosba is eljött. Velem is számtalanszor megesik, hogy több helyre hívnak ugyanarra az időpontra.

 

Elnézést a felvetésért, de kilencven borpróba megkóstolása után is tökéletesen józan, sőt, még az arca sem piros! Láttam, s tudom, hogy két próba közt sajtot és almát is rágcsálnak. A sokféle bornak még sincs külső nyoma. Hogy csinálja?

 

Ennek is megvan a szakmai titka. A szájjal, a szájpadlással, s a nyelvünkkel ízlelgetünk, kevésbé a torokkal. Vagyis nem nyeljük le a pohár tartalmát, miként egyik-másik férfi kolléga. Pedig, hogy egészen őszinte legyek, a legfinomabb boroknál nálam is nagy erre a kísértés. Ám lehet, hogy mi nők fegyelmezettebbek vagyunk.

Fotó: Sike Lajos

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!