A cinikus bunkóság legteteje

2015. 06. 10. 12:24

 

 

Hogy a magyar kormány populista, megszoktuk. Hogy mást mond, mint amit csinál, azt is. Még azt sem merném állítani, hogy ezért meg kell kövezni, főleg ha sikeresen kormányoz, de ezen még akkor is lehet vitatkozni, ha a hajó jó irányba száguld, és közben a kazánt nem a legféltettebb kincseinkkel fűtik.
Viszont a reálpolitika és a cinizmus között van egy vastag vonal, nagyjából ott, hogy nem köpjük nyilvánosan képen a saját magunk által zsinórmércének kikiáltott erkölcsi rendszert, adott esetben a kereszténységet (teszem hozzá jó esetben más világnézetét sem, de ezen már rég túl vagyunk).
Ezt a vonalat az Orbán-rezsim utoljára akkor lépte át, amikor –egyébként remek populista fogásként – távolról jött emberekből ellenséget képezve próbált közpénzen népszerűséget hajhászni, és a legfőbb ellenlábas vitorlájából a szelet kifogni, a nagy parancsolatban megkövetelt felebaráti szeretetet minimum negligálva.
Most viszont ennél is távolabb szaladt: a már ismert szlogenekre épülő sajtókampányban azzal riogatnak, hogy csak a pünkösdi hétvégén – a Szentlélek kiáradásának ünnepén, az egyház születésének napján - ezer illegális határátlépőt fogtak el a rendőrök.

Alázattal kérdem, nem veszik észre, hogy mivel játszanak? Vagy tényleg az a cél, hogy minél hamarabb létrejöjjön egy tökéletesen kiábrándult, legyengült tömeg, aminek már hazudni sem kell, hogy terelni lehessen?

Ezért teljesen fölösleges volt kommunizmust döntögetni, meg oroszokat elzavarni, ezt a munkát ők is remekül végezték.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!