Ponta, legjobbkor

2015. 11. 04. 20:17

Váratlanul, de az utóbbi napok történéseinek ismeretében érthetően és indokoltan lemondott tisztségéről a román miniszterelnök. Victor Ponta lemondásának előzményeit és lehetséges következményeit Szűcs László írása igyekszik megrajzolni.

 

Egy évvel ezelőtt egy magabiztosan mosolygó román fiatalember készült arra, hogy két esztendei miniszterelnökösködés után átköltözik az államfői rezidenciába. Terve kivitelezhetőnek látszott, már csak azért is, mivel pár héttel korábban az ellenzék addigi vezére, legfőbb riválisa, Crin Antonescu – emlékszik-e még valaki e névre? – visszalépett a jelöltségtől. Aztán jöttek a hibák a kampányban, majd a határon túl élők választási részvétele körüli hangulat a második forduló után Klaus Iohannist költöztette a Cotroceni palotába. A fiatalember mosolya egy időre lehervadt.

Megtépázott tekintéllyel, apadó politikai tőkével, de azért karácsony előtt – immár az Erdélybe hazacuccoló RMDSZ nélkül – megalakította negyedik kormányát, remélve, hogy legalább a mandátumát végigviheti. Nagy baj nincs, a gazdaság helyzete nem kevés osztogatást is megenged, az ország rosszabbul is állhatna. Fél év viszonylagos nyugalom után idén júniusban a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi nyomozást indít ellene, hamisításban, adócsalásban és pénzmosásban gyanúsítva bűnrészességgel. (A korábbi plágiumvád tintafoltja már halványult.) Iohannis elnök lemondásra szeretné rávenni, ő távozik is... térdműtétre fekszik be egy isztambuli klinikára. Mindenki arra számít, onnan már nem tér vissza hivatalába, de ő csak a szocdem párt elnöki székét bízza másra, pedig szeptemberben formálisan is vádat emelnek ellene. Jelemző az ellenzék minőségére, hogy támogatottsági mutatóikra a kormány bukdácsolása nem hat eléggé jótékonyan.

Aztán októberben előbb halálos balesetet szenved a belügyminisztert kísérő egyik motoros rendőr, s kiderül, hogy évente több ezer alkalommal kap ilyen kíséretet, gyakran indokolatlanul a kisebbik koalíciós párt vezetője, ám hiába a közvélemény nyomása, Oprea miniszterelnök-helyettes a helyén marad. Újabb pár nap múltán, október 30-án két dolog történik, ami már előidézi a kormányfő, s vele együtt az egész kabinet bukását. A fővárosi Colectiv klub tragédiája azonnal összekapcsolódik – indokoltan – a mindent átszövő korrupcióval, az utcákat, tereket ellepő tízezreknek valószínűleg már kevés lett volna a belügyminiszter beáldozása. De Oprea nem kívánt menni. A tűz délelőttjén Bukarestben tárgyaló német parlamenti küldöttség vezetője fontosnak tartja kijelenti: nem hajlandó találkozni a román miniszterelnökkel. Ha nem lobban fel pár órával később a tűz, alighanem komolyabb karriert fut be Günther Kirchbaum mondata, de az érintett felfoghatta, milyen az ő nyugat-európai elfogadottsága. Öt nappal később, a kedd esti demonstrációk hatására is Victor Viorel Ponta közli lemondási szándékát, a lehető legszebb születésnapi ajándékkal lepve meg a ma 64 évessé lett meghitt ellenségét, Traian Băsescut.

Bárhogy is magyarázzuk a hátterét, Európa keleti felében ritka gesztus ez a lemondás, mert ha igaz is, ha számolt is azzal, hogy jobban mutat az utca követelésének eleget tenni, mint Iohannis elnök sürgetésének vagy az ellenzéki vezérpáros Vasile Blaga és Alina Gorghiu felszólításainak, nem hiszem, hogy a kétgyermekes, a negyvenes évei elején járó Pontát ne érintette volna meg a több tucat fiatal életet követelő tragédia. (De jó lett volna, ha péntek este óta erre legalább pár szót szántak volna az erdélyi magyar politikusok, pártszíntől függetlenül, s nem csak azért, mert székely lány is bulizott a Colectivben.)

Távozásával Ponta igyekszik ugyan magára vállalni a felelősség rá eső részét, – percekkel utána hirtelen lemond a negyedik kerületi polgármester, ama Piedone nevű figura is –, nyilvánvaló, hogy a törvények figyelmen kívül hagyása, a korrupció mindenhatósága nem egy ember, nem egy testület, nem egy párt balhéja. Ezért is különösen ellenszenves, ahogy az eseményeket értékelő nyilatkozatában Iohannis fogalmaz, közvetlen összefüggést látva a halálesetek és a kormány működése között. Balszerencséjére éppen most értesülhetett arról a nyilvánosság, hogy előző munkahelye, a szebeni polgármesteri hivatal évek óta nem rendelkezik a tűzoltóság, pontosabban a Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) működési engedélyével, ahogy Európa korábbi kulturális fővárosának sok klubja, lokálja sem.

Ponta lemondása feltehetően lesre futtatta a történésekkel mit kezdeni nem tudó ellenzéki vezetőket, akik előre hozott választást követelnek. Ha csak az utca ki nem kényszeríti ezt, aligha valószínű, hogy a képviselők és szenátorok többsége csak úgy eldobjon magától egy évet a mandátumából. Ráadásul, ha a közeli hetekben kellene felkeressük a szavazókörzeteket, az a választás még a három évvel ezelőtti szisztéma szerint történne, tehát levélszavazás kizárva, s megint lenne egy félezres lélekszámú törvényhozás. Igaz, nem lesz könnyebb feladat elkormányozgatnia még egy évig a mostani többségnek sem, hacsak a szocdemek nem találnak egy, a társadalom számára elfogadható kormányfőt. A mostani kabinetben vagy a PSD legfelsőbb vezetői körében nem látom ezt az embert. (Érdekes kérdés lehet Ponta esetleges politikai jövője, amibe talán még az is belefér, hogy valamikor új pártot alapít magának, mint mondjuk Gyurcsány Ferenc, aki 2009-es lemondásakor éppen egy parlamenti mandátummal volt idősebb, mint a távozó román kormányfő most.)

Akárki próbálkozzon is a további kormányzással, előbb a társadalmat kell megnyugtatnia. Mert ma még bármennyire is rokonszenvesnek látjuk a tömegeket megmozdító szolidaritást, az ország működésének hosszabb távon aligha tenne jót, hogy az utca kormányozzon, törvénykezzen. A közfelkiáltás helyett jobb a titkos választás, s a drága, unalmas, gyakran működésképtelennek tetsző demokrácia minden más eszköze. Szerencsére a bukaresti utca nem önkényuralmat követel magának, ám a demokrácia meggyengülése – látunk rá intő példákat – ezt eredményezheti.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!