Pece-parti perpatvarok

2016. 05. 20. 11:00

Látványos, igaz, a szakemberek által vitatott eredményekkel villogva kampányol Nagyvárad újrázásra készülő polgármestere, akinek legerősebb politikai kihívója, egyetlen életképes alternatívája, az RMDSZ a kampány hevében éppen önmagával vív vezetői szinten nemes, bár kontraproduktív küzdelmet. Szűcs László írása.

 

Elegáns füzetkét hagyott egy kézbesítő a lépcsőház postaládáin, ügyesen összerakott színes kis győzelmi jelentést arról, mi mindent valósítottak meg az utóbbi négy évben Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan második mandátuma idején. Aligha vitatható, eredményekben gazdag, látványos fejlesztéseket hozó esztendőket éltek meg a város lakói 2012 óta, azzal együtt, hogy sok változás kezdetei messzebb nyúlnak vissza az időben, s nem egyszemélyes siker az, amit elért a város. Hasonló méretű hazai településekkel összevetve tényleg nem volt nehéz megtölteni a füzetet. Bolojannak most fölösleges ígérnie, elég, ha leltároz. Vadonatúj főteret ígért korábban, s szinte-szinte befejezve lett is, ha nem is úgy, ahogy eredetileg tervezték, ha nem is úgy, hogy az építészek egy része ne fogná a fejét az eredmény láttán. De amint egy helyi politikus a Szent László/Unirii téri stílustalanságok láttán fogalmazott: fölösleges támadni a városvezetést, mert ami új, az tetszeni fog a népnek. Meg fogják szokni.

Ugyancsak fogást keresnek a szakemberek az új, a váradi dombok lábánál a vasúttal párhuzamosan futó gyorsforgalmi út kialakításának mikéntjén, hasznosságát persze nehéz elvitatni, különösen akkor, ha majd be is fejezik az egyelőre tervasztalon kanyargó szakaszt is. Ezek mellett a legfontosabb és legkevésbé vitatott eredmény, hogy fél évszázad után nem szennyezi tovább a város levegőjét a széntüzelésű hőerőmű füstje, mióta április végén üzembe helyezték a gázturbinákat. A váradi vár felújítása is látványos szakaszán van túl, továbbá néhány fontos szecessziós műemlék épület mellett eredeti szépségében újították fel a neológ zsinagógát is. Lett szép, új állatkert, korszerű, fedett piacok, közparkok, korszerűre cserélték a városi távfűtő rendszer fővezetékeit. Mindezeket sok tíz millió euró értékben európai pénzek bevonásával sikerült úgy-ahogy időre elkészíteni, ami csöppet sem mellékes azokban az időkben, amikor a támogatások haszonélvezői oly lelkesen szeretik szidni az Uniót, ellenségnek tekinteni Brüsszelt.

Ami viszont sajnálatos, hogy az eredményeire büszke városvezetőnek valahogy

nincs affinitása a magyar közösséghez.

Nem érti, tán nem is akarja érteni. Ez leginkább a most záruló mandátum idején vált nyilvánvalóvá. Pedig, tegyük hozzá, négy éve is, nyolc éve is sok magyar szavazatot kap(hat)ott Bolojan, aki – ellentétben marosvásárhelyi kollégájával – nem is kampányol magyarul, illetve célzatosan a magyarok irányába. (Talán azzal számol, így román voksokat veszíthet.) Az is sajnálatos, hogy a kultúra vagy a civil szerveztek irányába sem mutat sok érzékenységet, e téren szerezhetne némi tapasztalatot mondjuk Kolozsváron. És a sok látványos beruházás, eredmény mellett valahogy a város közérzete, közhangulata mégsem az igazi, úgy is mondhatnám, túlpolitizált, konfliktusoktól, kibeszéletlenségektől terhelt. A következő négy esztendőben ebbe az irányba lenne érdemes nyitni. Beszédes példa a kultúrához és a magyarsághoz fűződő viszonyulásra, a hiányzó empátiára: a Bolojan-féle színes kampányfüzet az egyik lakónegyedben újonnan épített óvodát L. Ferencz néven emlegeti. Az nem újdonság, hogy a magyar személynevekkel hadilábon állnak a román közszereplők, a Petőfi parkot P. Sándorként szokás olykor emlegetni, de azért Liszt Ferenc nevéről nemzetiségtől függetlenül, akár botfüllel is illett volna már hallani.

Ám legyünk elnézőek, fogadjuk el, hogy a brosúrát nem a polgármester szerkeszti önkezűleg, ettől függetlenül a kétnyelvűség használata terén lenne még mit „aszfaltozni, tatarozni”.

Ennél is jobban megterheli a helyi magyar és román közösség viszonyát, hogy Bolojan – két sikertelen népszavazási próbálkozástól sem visszariadva – mindenáron egyesíteni akarja a várost Szentmártonnal, s a községhez tartozó Félixfürdővel, Püspökfürdővel. Kényes ügy: megváltoztatja a város etnikai arányait. Érdekes módon ez az egyetlen olyan téma, amiben nincs lényegi nézetkülönbség a helyi RMDSZ és EMNP között. Az időzítés nem véletlen: június ötödikén szinte biztosan meglenne a kellő részvétel az eredményes és érvényes referendumhoz a fúzióról. Már csak az ronthatja el a polgármester fúziós játékát, ha az ombudsman kérésére az Alkotmánybíróság az utolsó pillanatban lesre futtatja a kezdeményezést.

Amúgy az RMDSZ-t leszámítva, Bolojan nincs szokva mérvadó ellenkezéshez, a helyi hatalmat gyakorló PNL mellett a többi román párt hosszú ideje csak bojt a város sapkáján, a Szövetség pedig a sok vita ellenére egy ideje újra koalíciós társ a városi tanácsban. Hogy ez a szeretlek is, meg nem is koalíció mennyire lesz tartós, az a június 5-i eredményeken is múlik, akad a kínálatban kevésbé kellemetlenkedő partner is. De az biztos, hogy a nemzeti liberális városvezetés mérvadó ellensúlyát a következő mandátum idején is kizárólag az RMDSZ jelentheti, s ez a megállapítás a megyei képviseletre is érvényes. Az eddigi szerep megőrzését vagy erősítését nem külső tényezők veszélyeztetik, nem a román pártok ármánya, esetleg Tőkés Lászlóék irgum-burgum nyilatkozatai. A bihari RMDSZ jó szereplését most erősebb ellenfél teszi próbára: saját maga, saját vezetőinek belső küzdelmei,

emberileg érthető, ám politikailag értelmezhetetlen

belkörű csatározásai. A politikai építmény tatarozása minden szervezet életében eljön, de kampánymentes, szélcsendes időkben szerencsésebb lenne fenn a tetőn dolgozni ezen. Nem ártana előkapni a sufniból az oly sokszor bevált bihari pragmatizmust, s ha nem is békét, legalább tűzszünetet kötni. Jobb egy kis arcvesztés ma, mint négy évig az elvesztegetett lehetőségen bánkódva koptatni az ellenzéknek jutó székeket a tanácsban.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!