Miskolc után

2016. 02. 04. 19:46

„Ebben a helyzetben nem lenne természetes, magától értetődő, hogy a határon túli magyar tanárok, pedagógus szövetségek, mondjuk az RMPSZ, szolidáris legyen a hivatásuk értékei védelmében fellépő magyarországi kollégákkal?” A kérdésre Szűcs László írása keresi a választ.

 

Egy magát valamelyest komolyan vevő országban olyan tüntetés láttán, olyan pontosan megfogalmazott elégedetlenségek hallatán, mint amilyen a pedagógusok február harmadiki (nem csak) miskolci demonstrációját jellemezte, a minimum, hogy a helyzetért saját felelősségét vállaló miniszter lemond. Csakhogy Magyarországnak nincs is oktatásügyi minisztere. Ez ugye, önmagában rámutat a bajok gyökereire, az ügy kormányzati kezelésére.

 

Az külön figyelmet érdemlő, hogy a tanárok jó ideje gyűlő elégedetlensége egy vidéki nagyváros, egykori ipari fellegvár iskolájából kiindulva vált országos témává, a Herman Ottó Gimnázium tanári karának év eleji nyílt levele mozdította meg a magyar pedagógus társadalmat. Fontos adalék, hogy észrevételeiket korábban eljuttatták az oktatás irányítóihoz, ám semmiféle érdemi választ nem kaptak. Ezért döntöttek úgy, hogy panaszaikat a közvélemény elé tárva az utcára mennek.

Rég nem zajlott Magyarországon olyan kulturált, pártpolitika-mentes, tartalmas demonstráció, mint a miskolci. Zuhogó esőben, a retorzióktól való félelmek ellenére ötezer ember részvételével. Szemléletes, hogy megmozdulásuk miértjét egyetlen szóba tudták tömöríteni, s az ötezer ember e szó mögött vonult csendben a borsodi város központjába: Gyermekeinkért!

Adódik a kérdés, ebben a helyzetben nem lenne természetes, magától értetődő, hogy a határon túli magyar tanárok, pedagógus szövetségek, a mi esetünkben az RMPSZ szolidáris legyen a hivatásuk értékei védelmében fellépő magyarországi kollégáikkal? Már csak arra is gondolva, hogy lózungokban, dalocskákban annyiszor emlékeztetnek a nemzeti összetartozás fontosságára, hát itt az alkalom ezt igazi tartalommal megtölteni. A másik ok ennél is fontosabb: határon innen is hasonló elégedetlenségek okoznak keserűséget a pedagógusoknak. És most nem arra gondolok, hogy a gyermekeinket tanítók anyagi megbecsültsége itt is, ott is elégtelen. A miskolci esőben sem elsősorban ezért vonultak.

Viszont nálunk is érvényes, hogy az oktatási rendszer minden változásával a gyerekeinkkel kísérleteznek – ahogy ezt a hermanottósok nyílt levele is szóvá tette. Nálunk is érvényes, hogy sok adminisztratív terhet rónak a pedagógusokra, a tanfelügyelőségek fölöslegesen és kártékonyan basáskodnak az iskolák felett, lásd a legutóbbi próbálkozásokat az induló osztályok csökkentésére. Ránk is érvényes, hogy a fenntartók korlátozzák az iskolaigazgatók jogköreit. Ránk is érvényes, hogy az egymást váltó kormányok nem képesek változtatni az oktatás alulfinanszírozottságán. Nálunk is érvényes az, hogy a tanárok jó szakmai és anyagi feltételek mellett szeretnék végezni a munkájukat, politikától és álreformoktól mentes nyugalomra vágynak. S arra, hogy szabaduljanak az önkormányzati, inspektori, minisztériumi illetékesek „gondoskodásától”.

Az sem hungarikum, hogy a központosítás csak a központosító érdekét szolgálja.

Ránk is érvényes az igény, hogy változtatni kellene az óraszámokon, könnyíteni a tananyagon, legyen vége a tantervek szeszélyes módosítgatásainak, a minőségi munka ellehetetlenítésének. Ismétlem, nem politikai okok miatt kellenek a változások, hanem azért, ami a tüntetők molinóján szerepel: Gyermekeinkért!

Most éppen a hallgatás, a szolidaritás hiánya jelenti a pártos elköteleződést, hisz láthattuk, a demonstrációk szervezői gondosan ügyeltek arra, hogy megmozdulásukon ne lobogjanak az ellenzéki pártok zászlói, jelképei, ahogy a szónokok is a pedagógusok, diákok, szülők közül kerüljenek ki. Mert a tanuló gyermek érdeke határon innen és túl előbbre való.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!