Mi van a vakolat mögött?

A váradi polgármester azzal hárít: ő nem magyarellenes, csak az RMDSZ helyi vezetőivel nem ért szót. Furcsa, Szatmárnémetiből is hasonló hírek érkeznek, példa erre a városnapok magyartalanítása. Mondhatnók: ez nem zsigeri, hanem taktikai magyarellenesség. Szűcs László vezércikke.

Egy hete emléktáblát avattak Nagyváradon két kiváló építész, két nagyszerű ember, apa és fia, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán emlékére, akik az 1880-astól az 1910-es évekig fontos szerepet töltöttek be a várost ma is jellemző arculatának kialakításában, több tucat ismert középület tervezőjeként és építőjeként. A belvárosban bármerre is járjunk, az ő műveiken akad meg tekintetünk, s komorul is el gyorsan az egyre romló állagú palotákat látva.
A tábla viszont egy olyan épületre, egykori lakó- és irodaházukra került, amelyet az ingatlan mai többségi tulajdonosa, egy hazai országos cég példásan felújított. Eddig nincs is baj a történettel, csakhogy a Rimanóczy-leszármazottak jelenlétében eltervezett táblaavatás majdhogynem elmaradt.
Sajnos ma, Nagyváradon nem magától értetődő, hogy a város legfontosabb építőire tábla emlékeztessen. Bezzeg Mihály vajda új teret is kap majd lovasszobrával, amiért egyszer a várban aludt. Mindezek a régi váradi temető helyén, ahová egykor a Rimanóczyak is temetkeztek….
A ház lakói először egy nyilatkozatot kértek a leszármazottaktól, miszerint nincs restitúciós igényük, ami nem is lehet, hiszen közel száz éve, még a magyar világban eladták az épületet. De a papír megszületett, hadd aludjanak nyugodtan azok, akik a kilencvenes évek elején aprópénzért hozzájuthattak az értékes belvárosi lakásokhoz. Ám ez sem volt elég, a tábla felszerelésekor szinte tettlegességig fajuló vita alakult ki arról, hogy az hova, illetve hova ne kerüljön. A kiérkező rendőrök csak a vállukat vonogatták, a dolog nem tartozik rájuk. Pedig megvolt az érvényes tanácsi határozat, s a lakóbizottság elnökének a hozzájárulása. (A teljesség kedvéért tegyük azt is hozzá: az idősebb Rimanóczy óriási értéket hagyott halálakor a városra, s mondanunk sem kell, a szállodát, éttermet, közfürdőt felölelő ingatlanokat a rendszerváltás utáni sötét privatizációs ügyletek egyikeként elkótyavetyélte a város.)
Mindez nem a véletlen műve, nem elszigetelt eset, hiszen az országhoz hasonlóan a várost is kétharmados többséggel irányító koalíció alig egy év alatt jelentős mértékben rontott a közhangulaton, a román-magyar viszonyon. Sok apró jel is mutat erre az ilyen kirívó táblás esetek mellett. S a polgármester ilyenkor azzal hárít: ő nem magyarellenes, csak az RMDSZ helyi vezetőivel nem ért szót. Furcsa, közben Szatmárnémetiből is hasonló hírek érkeznek, példa erre a városnapok magyartalanítása. Mondhatnók: ez nem zsigeri, hanem taktikai magyarellenesség.
Néhány napja, az RMDSZ kongresszusán volt, aki arra figyelmeztetett, hogy nem érdemes sok szót vesztegetni Ponta és Antonescu csíkszeredai mosolypolitikájára. A fenti történet is azt erősíti meg, hogy a látszatra nem érdemes hagyatkozni, mert nem tudhatjuk, mi és ki lakozik odabent a díszes vakolat mögött.