Magas lovon

Fogalmam sincs, mi a jó abban, ha a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt teológus lóháton vonul be Kézdivásárhely főterére március 15-én. Hozzáteszem: azt sem tudom, mi a rossz ebben a huszárosan kereszténydemokrata antréban. Sőt, ha a főnökének is szeretett volna a kedvében járni, akkor leginkább egy focilabdát terelgetve vonulhatott volna Gábor Áron szobra elé, vendéglátóival passzolgatva. A KDNP főnök életrajza sem kínál kapaszkodókat a nyeregbe pattanás megértéséhez, ha csak azt nem számítom ide, hogy a politikán kívüli tevékenységei kapcsán tudható, a nemzetpolitika fő alakítója elnöke egy országos vadászati egyletnek. Két éve lobbizott is azért, hogy a védett állatok, elsősorban madarak legális vadászhatóságát tegye lehetővé az agrártárca. Az pedig elég életszerű, hogy a vadászatra lóháton indulnak jobb helyeken, így tehát sejthető, honnan ered a lovaglás iránti vonzalom. Erre a gesztusra akár úgy is tekinthetünk a lóhúsbotránytól hangos hetek után, mint remek propaganda a paripák rendeltetésszerű és humánus használata érdekében. Ám mégsem tehetünk így, ugyanis a lovas bevonulás előtti-utáni órákban Magyarországon olyan súlyos helyzet alakult ki, ami túl azon, hogy Semjén bevonulását abszurdá tette, rávilágít a magyar kormányzat működési bajaira. Egészen pontosan arra, hogy a tekintélyelvűség tehetetlenné teszi az adminisztrációt, a fő döntéshozó hiányában nem működött a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Azt napokkal korábban tudni lehetett, hogy március 14-15-én Orbán Viktor Brüsszelben tesz kísérletet arra, hogy meggyőzze Európa döntéshozóit a negyedik alklotmánymódosítás szükségességéről és legitimitásáról. Arról a hangos hazai tiltakozást kiváltó parlamenti döntésről, mely túl azon, hogy zárójelbe teszi a jogállamiságot, Budapest szerint az uniós vezetők részéről nem kifogásolható, egészen pontosan, aki ellenzi, az tudatlanul és félrevezetve gondol rosszat róla. Az ünnep előtti nap délutánjára, estéjére már egyértelművé vált, hogy nagy baj van a Dunántúlon, hóvihar, tömegbaleset, két lezárt autósztráda, zavart kommunikáció, tehetetlen illetékesek. Arra nincs okom gondolni, hogy Semjén bármi hasznosra képes lett volna ebben a vészhelyzetben, de azért könyörgöm, mégse nyeregben grasszáljon, amikor otthon emberek ezrei rekedtek a hó fogságában. S azt elvárni már tényleg végtelenül rosszindulató gáncsoskodás, hogy a nemzetpolitika főfelelőse esetleg a roman-magyar kapcsolat, netán a határon túli magyarság jövője kapcsán említésre érdemes részletekkel képes szolgálni székelyföldi ünnepi megszólalásában. Ahhoz talán egyszer le kellene szállni a magas lóról.
De mire is számítsunk Semjéntől és háromszéki vendéglátóitól, amikor az ünnepi menetet a szélsőjobb igazgyöngyei, a hatvannégy vármegyések vezették, akik pár nappal korábban Marosvásárhelyen is hallatták a hangjukat. Azé a szélsőjobbé, amelytől állami díjakat sem sajnál az Orbán–Semjén kabinet. Azé a szélsőjobbé, amely részben RMDSZ-es segédlettel mutatkozik szalonképesnek, amely, ha gyalogszerrel ugyan, de itt van már a spájzban.

Szűcs László