Hamu és porhintés

Érdekes tanulságokkal szolgál a nem román, pontosabban nem ortodox vallású romániai médiafogyasztók számára az a tragikomikus botrány, amely a múlt év utolsó napjaiban elhunyt neves román filmrendező és baloldali politikus, szenátor halála utáni órákban, napokban lejátszódott. Alig távozott az élők sorából Sergiu Nicolaescu, akinek munkássága, különösen a kommunista diktatúra évtizedeiben, mai szemmel tekintve finoman szólva ellentmondásos – ide értve a teljes mértékben nem is tagadott ügynökvádakat –, szokatlanul hisztérikus hangú médiabotrány kerekedett.
Ezt az váltotta ki, hogy Nicolaescu életében azt kérte hozzátartozóitól, hogy hamvasztását követően temessék el. Egymás kezébe adták a mikrofont egyházi személyiségek, politikusok, a román nyilvánosság celebjei, a sorból természetesen nem maradhatott ki az egykori botránypolitikusból botrányepizodistává csekélyesült Corneliu Vadim Tudor sem. Továbbá a hazai liberálisok új fenegyereke, Gigi Becali sem, aki egyenesen sátáni kívánságnak minősítette a filmrendező végakaratát. (A hamvasztás ügye feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy nem keltett akkora hullámokat a román sajtóban Kelemen Hunor újévi nyilatkozata, miszerint a koalíció egyik erős embere, a médiamágnás Dan Voiculescu a román politika rákos daganata.) Gyakorlatilag minden megszólaló kétségbe vonta a művész utolsó kívánságát, inkább a hamvasztás megakadályozásának lehetőségein vitáztak. A hamvasztás napján kisebb tüntetés is kialakult, a szertartáson az ortodox egyház egy embere állítólag gondosan ügyelt arra, hogy semmiféle görögkeleti szertartás ne legyen, a média kizárásával tartott főhajtáson ezért alighanem Iliescu exelnök jelenléte és szavai emelték a hangulatot.
A szocdemek számára az elhalálozott szenátoruk post mortem botránya azért is lehet kellemetlen, mert Ponta pártja a baloldalisága ellenére köztudottan jó viszonyt ápol a román ortodox egyház vezetőivel. A történések egyetlen pozitívuma, hogy az Országos Audiovizuális Tanács bejelentésekre sem várva kívánja megvizsgálni a hullagyalázásban egymással versengő médiumok szerepét.
Vajon mit gondoljunk arról az országról, ahol az állítólag köztiszteletben álló művész-közszereplő végakaratát a széles nyilvánosság előtt lehet gúny, gyalázkodás tárgyává tenni, megkérdőjelezni, arról nem is beszélve, hogy e képernyőn élőben futó breaking news megnyilvánulások a médiaetika majd minden írott szabályát nemlétezőnek tekintik. Az persze nem újdonság, hogy ebben az országban a kimondott vagy a leírt szó nem sokat jelent, könnyen semmisnek, pornak s hamunak tekinthető. Elég, ha csak arra a minap nyilvánosságra hozott megállapodásra gondolunk, amelyet az ősszel a kétharmados hatalom birtokosai kötöttek az RMDSZ-szel. Hozzáteszem: nem is az ízléstelen, hogy a közös kormányzásra való, választás utáni felkérést követően is kihátráltak a megegyezésből, hanem az a nemzetállamra vonatkozó feltétel, amelyet épp a közéletünk rákfenéjének titulált Voiculescu ötletére támasztottak a szociáldemokrata és szabadelvű államférfiak. Úgy látszik, nem érdemeltünk jobbakat.

Szűcs László