Aszfaltbetyárok

Elpazarolt pénz, elvesztegetett idő, ez a végeredménye a Bechtel-projektnek. Mindez a szemünk előtt lett semmivé. Ki tudja, hogy jó két évtized alatt még mi mindent vesztegettünk el feltűnés nélkül, mitől fosztott meg bennünket a nyereségvágyból elkövetett alkalmatlanság. Szűcs László vezércikke.

Ha a rendszerváltás után elvesztegetett lehetőségeinket szeretnénk jelképezni Romániában, erre a célra kiválóan alkalmas a befejezetlen erdélyi sztráda. A közel egy évtizede tartó eredménytelen kínlódás végére kerül most pont azáltal, hogy elvi megegyezés született a beruházásra szerződött (azt mégsem írhatom, hogy a munkálatokat végző) cég és a kormány között. Amennyiben a végeredményt szemléljük, azt látjuk, hogy a több mint négyszáz kilométeres sztrádából – mely Bors és Brassó között hatott volna élénkítően a gazdaságra – egy alig ötven kilométeres szakaszocska készült el, Kolozsvár és Torda elkerülő útja, s egy félkész valami a Berettyó-mentén, a semmiből a semmi felé tartva. Az alapján, amit eddig a román állam kifizetett, könnyen kiszámolható, hogy méterenként közel harmincezer euró surrant ki a mellényzsebből. Ilyen drágán még a magyarok sem tudnak autópályát építeni, pedig tehetséges és igyekvő nép. A különbség, hogy Budapestről ma már szinte minden irányba futnak a négysávos aszfaltcsíkok, mi pedig futhatunk a pénzünk és az igazságunk után. Ráadásul nagy a gyanúm, hogy az eddig elköltött másfélmilliárd euró nem a végösszeg arra, ami eddig megvalósult. Egyrészt az állam kártérítést fog fizetni a kivitelezőnek a szerződés felbontásáért, másrészt aligha számoltak azzal, hogy az építkezés környékén számos utat tettek tönkre a Bechtel nehézgépjárművei, nem beszélve az ilyen utak mentén élők házait és nyugalmát érő károkról.
Vegyük számba, kiket terhelhet felelősség a méregdrága fiaskóért. A lista élén az elmúlt egy évtizedben egymást váltó kormányokat kell említeni. Hiszen rosszul tervezték, rosszul szerződték, rosszul menedzselték ezt a vállalkozást. S ahol ennyi pénzt költenek el ilyen alacsony hatásfokkal, ott nem lehet nem gondolni a korrupcióra, az összegek ismeretében százmilliós nagyságrendben kerülhettek közpénzek magánzsebekbe. Illegálisan. Euróban.
Nem menti fel a hazai politikumot a felelősség alól, de közrejátszott a kudarcban, hogy az európai döntéshozók nem voltak hajlandóak támogatni az észak-erdélyi sztrádaprojektet, az uniós forrásokat a dél-erdélyi felé terelték, ahol valóban megépült néhány kisebb szakasz, ám a forgalom ma is a régi országutakon zajlik elviselhetetlen zsúfoltsággal. Viszont a dél-erdélyi sztráda majd lesz mihez csatlakozzon, míg a Berettyóba veszett észak-erdélyi, ha valami csoda folytán el is készült volna, s Borstól északra ma elérné a román-magyar határt, akkor a forgalom döcöghetne úgy negyven kilométeren át, amíg Debrecen alatt elérné az M35-öst.
Az sem volt valami jó döntés, hogy a Bechtel kezébe adták a munkát, bár Ausztráliától Kínán át Indiáig másutt mintha nem kísérné annyi kudarc e világcég tevékenységüket. Az tény, hogy az állam sem mindig fizetett időben, ám ez a teljesítmény ezzel együtt is siralmas, mi magunk is beszámoltunk korábban rossz minőségű betonozási munkálatokról.
Elpazarolt pénz, elvesztegetett idő, ez a végeredménye a Bechtel-projektnek. Mindez a szemünk előtt lett semmivé. Ki tudja, hogy jó két évtized alatt még mi mindent vesztegettünk el feltűnés nélkül, mitől fosztott meg bennünket a nyereségvágyból elkövetett alkalmatlanság.

Szűcs László