Út magunkhoz, Ruandán át

Hat éve jelent meg az ismert svájci drámaíró, író Lukas Bärfuss Száz nap című regénye, amely lassan, de biztosan terjed a nemzetközi könyvpiacon, és a jelek szerint Kelet-Európában is olvasható lesz. Idén kiemelt figyelem irányul erre a Hans Fallada-díjas munkára, amely a húsz éve történt ruandai genocídium hátterét, történeteit dolgozza fel. Már amennyire e történetek feldolgozhatóak. Parászka Boróka írása.

Ma még nem nyilvánvaló, hogy a ruandai katasztrófa mennyire Európa tragédiája, ezért megkerülhetetlen ez a regény, amelynek főhőse, David Hohl egy svájci segélyszervezet munkatársaként érkezik az afrikai országba, kevéssel az egymillió áldozatot követelő tömeggyilkosság-sorozat előtt. Igazi humanista, aki számára az emberi jogok egyetemesek és egyértelműek, aki semmilyen kompromisszumot nem hajlandó kötni az emberi jogok és méltóság rovására. Úgy utazik Ruandába, mint aki a karitatív munka ideális helyszínére ér: a gyarmatbirodalom alól felszabaduló ország ez, amely kész beletanulni a modernizációba, hálás minden tanácsért, együttműködően és szorgalmasan követi a nyugati mintát. Ha az afrikai kontinens egy általános iskola, amely a nyugati gyarmatosítás és rabszolgatartás évszázadai után most tanulja az önállóságot, a nyugati rend ABC-jét, különböző szinteken és módokon, akkor Ruanda a bezzeg osztály. A gyarmatosítók immár, mint emberjogi aktivisták, a modernitás, a demokrácia küldötteiként térnek vissza, és a helyiek hálásak nekik, tanulnak tőlük, együttműködnek velük. Nem nehéz terep tehát, minden adott a kényelmes fejlődésre. Még az éghajlat is kiváló az örök tavasz országában, nem úgy, mint Kongóban, ahol állandó a hőség, a szélsőséges időjárás miatt állandóak a járványok, az éhínség. Nem emberjogi munkásnak való vidék az.
Ruandában David Hohl érkeztekor 248 segélyszervezet működik, egymás lábára taposva versengenek az európaiak a rászorultakért, nincs talpalatnyi föld, ahol ne épülne egy mintagazdaság, egy általános iskola, egy orvosi rendelő, felvilágosító centrum. Ez lenne a gyarmatbirodalmak után kiépülő földi paradicsom, az európai álomról azonban hamar kiderül, hogy rémálom.
Ruandában diktatúra van, ez nem baj – mondják a tapasztalt európai országépítők – hiszen ez a társadalom még nem érett a demokráciára. A diktatúra nem más, mint rend, hatékonyság, jól szervezettség, amelyben mindenkinek kijelölik a helyét, a feladatát, mindenkiről tudják, hogy kicsoda, mire képes, mire nem képes. Szerény társadalomszervezés, pont olyan, amilyet a segélyszervezetek látni akarnak, nincs túlköltekezés, hivalkodó politikai felsőosztály. Nem kaotikus törzsi állapotok uralkodnak. Mindez működőképes is, amíg az ország határait ostromolni nem kezdik a „hosszúak”, a csótányok, az ország egykori lakói, akiket a gyarmatbirodalom végén, illetve annak összeomlásakor üldöztek el Ruandából, vagy szorítottak a perifériára. Kicsodák a hosszúak? Azok a benszülöttek, akik nem „rövidek”. Senki sem tudná azonosítani a ruandai nép két külön osztályát, akinek a privilégiumait illetve jogfosztását még a belga gyarmatosítók foglalták jogszabályokba, a köztük lévő különbségeket – a rend nevében – így konzerválták, konfliktusaikat így mélyítették.
David Hohl a helyszínen azzal szembesül, olyan világban él, ahol mindenki mindenkit megfigyel, számon tart. Ruanda a kétarcú emberek országa (melyik nem az?), a látható mögött ott lappang a rettenetes, sötét és titkolt igazi való. Miféle indulatok, sérelmek rejtőznek a megfelelési kényszer, a modernizáció iránti feltétlen bizalom, az európai elvárásoknak való megfelelések mögött? Miféle indulatok szabadulnak el ott, ahol az emberek elvesztették saját történelmi emlékezetüket, családi-törzsi-emberi kapcsolataikat, és betagozódtak egy kívülről hozott, a fegyelmet mindenek fölé helyező rendbe? És mit vesz észre saját bűneiből, mulasztásaiból, hagymázas tévképzeteiből Európa ott, ahol száz nap alatt a huszadik század egyik legborzasztóbb, puszta kézzel elkövetett emberirtása zajlott? Erről szól Lukas Bärfuss könyve, a Száz nap, amely sajnos magyarul még nem olvasható, angolul viszont Tess Lewis fordításában elérhető. Én Natasa Medved horvát műfordítótól hallottam a regényről, akivel a Balkánról és a dél-szláv háborúról beszélgettünk, és arról, hogyan vezet az út magunkhoz Ruandán át.

Lukas Bärfuss: Hundert Tage, Wallstein Verlag 2008, One hundred days, Granta Publications, 2012