Maja – jelenetek egy díva életéből

2015. 08. 11. 19:00

Elment a díva. Az Égi Társulathoz szerződött Ferenczy Annamária – Maja – a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház örökös tagja. A csákovai öregotthonban hunyt el 89 évesen. Az utóbbi években ott élt a múltban. A művésznőtől Simon Judit írásával búcsúzunk.

 

Nagyváradon 1962-ben az Antigonéban

 

Közel kétszáz szerepet alakított a nagyváradi és a temesvári színpadon. A színház volt az élete. Ameddig egészsége engedte, játszott és naponta bejárt a teátrumba. Balázs Attila igazgató, a kollégák szeretettel vették körül. Fall Ilona, a pályatárs és barát, minap, a Bánsági Vándorszínház bemutató előadásán mesélt róla.

Hétfőn aztán jött a hír: elment. Sokkal csendesebben, amint ahogyan élt.

Művészetét díjakkal is elismerték: 1994-től a Csíky Gergely Színház örökös tagja; 2002-ben Életmű-díjat kapott Kisvárdán; 2004: Pro Cultura Timisiensis érdemérem, Temes megye; ugyancsak 2004: Hűség-díj a budapesti Magyar Játékszín Társaságtól; 2005-ben Szentgyörgyi István Színművészeti-díj, Budapest; 2007: Tender életmű-díj, Temesvár.

Ferency Majára, a magyar színjátszás egyik nagyasszonyára az Erdélyi Riport 2004. őszén megjelent portré néhány részletével emlékezünk.

 

Első felvonás: a kóristáné

Pályája is úgy alakult, mint egy színdarab. Kolozsváron kezdődött az opera énekkarában.

– Mialatt az akadémiára jártam, három évig az operánál kóristáné voltam Miután államvizsgáztam, Nagyváradra helyeztek. De ez a már a második felvonás. Maradjunk egyelőre az elsőnél.

Magyarláposon született 1926-ban. Kolozsváron és Aranyosgyéresen nevelkedett. 

– Fogorvos édesapám kedves és kedvenc időtöltése volt műkedvelőkkel foglalkozni. Ő tartotta össze a település közösségét. Színdarabokat rendezett. Az Iglói diákokban engem is. Én is diák voltam, és bizony komolyan megdolgoztam azért, hogy kivívjam az elismerését. Lehet, közhelynek hangzik, de kicsi korom óta készülök a színpadra. Négy évesen, alig tudtam beszélni, de már motyogtam a verseket és énekeltem.

Operaénekesnőnek készült. Az mégis csak elfogadhatóbb egy polgári társaságban, mint a színészet. Azonban megbetegedtek a hangszálai. Megműtötték és megtört a hangja. Maja viszont nem tört meg. Öt év konzervatórium után felvételizett a kolozsvári színi akadémiára – akkoriban még így hívták – és elvégezte. Az úgynevezett nagy generációtól tanulta a színészmesterséget:

– 1951-ben végeztem Kolozsváron. Póor Lili, Szabó Lajos, Imrédi Géza, Sarlai Imre, Halász Géza, Kőműves Nagy Lajos tanítottak színészetre, szakmai alázatra, a színpad, a közönség tiszteletére és szeretetére. Akkor végzett Orosz Lujza, egy évvel korábban pedig Horváth Béla, Bisztrai Mária, Kapussy Mária. Váradra helyeztek, de Rónai, az opera akkori igazgatója nem akart elengedni. Megfenyegetett: ha egyszer elmegyek többet nem térhetek vissza. Nem akartam visszamenni Kolozsvárra. Jól éreztem magam Nagyváradon és Temesváron.

 

Második felvonás: a díva

Tizenhárom évig élt, játszott Nagyváradon. Szerepelt drámában és vígjátékban, operettben. Legendásan szavalt és talán csak ő tudott, tud igazán sanzont énekelni. A Körös-parti város közönségének egyik kedvence volt. Az utcán utána fordultak. Nemcsak a férfiak – ők mindig –, hanem az asszonyok is. Szép volt és elegáns. Azt mondja, csak a színpadon játszott, az életben mindig megmaradt önmaga.

– A színpadon mindig megpróbáltam más lenni, az a figura, akit éppen alakítottam. Rajta keresztül szerettem volna tolmácsolni az érzelmeimet. A színpadon kívül viszont soha nem alakítottam. Magam voltam. Szeretem az embereket, és úgy érzem, ők is szeretnek engem. Akkor minek alakoskodni? Őszinte ember vagyok. A színpadon őszintén játszom, az életben őszintén élek.

A váradi éveket kiváló alakítások és egy legendás barátság határozta meg. No meg egy rövid házasság.

– Kedves, udvarias volt a férfi, hozzámentem. Egy évig tartott. Elég volt. Talán nem arra születtem, hogy eltartsanak, hogy ne kelljen küzdenem az életben. Egy időben szerettem volna családot, gyermekeket. Aztán kiderült, hogy nem lehet gyermekem. Akiben van elég energia és akarat, az mindkét pályán helyt tud állni: a családban és színpadon. Akiben nincs, annak választania kell, különben csak látszólag lesz színész vagy csak látszólag feleség. És mindenképpen boldogtalan marad. Engem a színház mindig boldoggá tett, kitöltötte és kitölti az életemet. Ja, majd elfelejtettem: nem is kértek meg egy ideig. Aztán meg válogatós lettem, nem akartam férjhez menni újra. Visszatérve a színházhoz, Nagyváradon szép feladatokat kaptam. Itt játszottam el a nagy drámai szerepeim többségét.

Felírja, mikor milyen szerepet játszott. Több füzet megtelt már, 267 előadásban játszott eddig. Emlékezetből alig idéz néhányat. Mert nem az a fontos, hogy mi volt, hanem az, mi van, és mi lesz – vallja.

Mégis emlékeztetőül néhány Nagyváradon játszott szerep: Lady Millford (Schiller: Ármány és szerelem), Bocskova (Tolsztoj: Feltámadás), Gertrudisz (Katona József: Bánk Bán) Antigoné, Szophoklész tragédiájának címszerepe, Cipra a Cigánybáró című operettben, a Windsori víg nőkben Fordné. A felsorolás korántsem teljes.

Nagyváradon kezdett verset mondani, sanzonokat énekelni.

– A versmondás, a sanzonéneklés volt az életem kedvenc része. Érdekes, Váradon nem volt önálló estem. Gyerekkorom óta szeretem a verseket. Mindig arra törekedtem, hogy prózában vagy megzenésítve irodalmi értéket adjak át a közönségnek. A vers életet ad, színt visz a mindennapok szürkeségébe, felidézi az emlékeket. 

A barátság pedig Bányai Évához fűzte maját. A színésznőhöz, aki férjhez ment és bár rendkívül tehetséges volt lemondott a színpadról.

– Meglepett, hogy lemondott a színpadról. A férje egyetemi tanár, van egy leánya és unokái. Átköltözött Magyarországra, ahol párszor még vállalt filmszerepet, de színházhoz nem ment. Elválaszthatatlan barátnők voltunk. Eleinte gyanúsan nézegettek minket, mert mindig együtt voltunk. Amennyire utáltuk egymást az akadémián, annyira megszerettük Nagyváradon. Különböző természet vagyunk.

Maja nem mondott volna le a színpadról egy házasság kedvéért, de talán semmi nincs a világon, amiért feladta volna a rivaldafényt.

 

Maja kiváló sanzonénekes volt. Szerette az embereket szórakoztatni

 

Harmadik felvonás: a közönség kedvence

– Nem azért mentem Temesvárra, mert nem éreztem jól magam Váradon, hanem mert egyedül maradtam. Elmentek a barátnőim. Ki Magyarországra, ki Kolozsvárra, ki máshová. Engem 1969-ben Temesvárra hívtak, jöttem. Azt gondoltam, nem árt, ha egy színész máshol is kipróbálja magát. Itt ragadtam. Nehezen szoktam meg a várost, amely távolságtartóbb, mint Várad. Az emberek nehezebben barátkoznak. De aztán megszerettek. Megállítanak az utcán, kérdezik, mikor, miben láthatnak. Ez is nagy öröm.

Maja Temesváron maradt akkor is, amikor szinte „elfogyott” a társulat. Amikor mindenki ment a jobb, nyugodtabb élet reményében, Maja játszott drámát és vígjátékot. Énekelt, szórakoztatott. A színházban és az étteremben. Nagy és kis szerepek sorozatát alakította.

Ízelítőül néhány temesvári szerepe: Canina (Volpone), Lüszisztraté, Szedervári Kamilla (Ingyenélők), Nagysád (Műtét), Mama (Tündérlaki Lányok), Szidónia (Buborékok), Eugénia (Tangó) Estelle (Zárt ajtók mögött). Temesváron egyéni előadóestben ismertette meg a közönséggel kedves verseit, dalait.

– A legutóbbi Így múlik el az életünk címet viselte. Sanzonokat énekeltem, verseket mondtam. Sikerem volt a magánműsorral. Kilenc-tízszer adtam elő, ami ilyen műfajnál ritkaság. A közönség emlékszik rájuk.

Egy időben néhányunkat a színháztól meghívtak fellépni a Lloyd vendéglőbe. Jeleneteket adtunk elő, odaillő verset mondtunk, énekeltünk. Szombatonként előadás után mentünk mulattatni az vendégeket. Nekem fontos, hogy szórakoztassak, mert szeretem az embereket.

Harmincöt évvel ezelőtt a temesvári magyar társulat mindössze tíz éves volt. Taub János is ott rendezett akkor. Josan Emil alapította a társulatot, akkor még ő igazgatta. Tőle vette át az irányítást Sinka Károly, aki évtizedekig állt a társulat élén. Majd következtek a 80-as embert próbáló évek. Színésznek, nézőnek egyaránt nehéz volt. Sötét volt és hideg, az emberek féltek. Nem jártak színházba. A öregek nem tudtak, a fiatalok nem akartak.

– Tíz éve, amióta Demeter András az igazgató, újra feléledt a társulat. Számos fiatal kolléga jött. Tehetségesek, lelkesek, nagyon szeretem őket. Kiváló előadások születnek, és az emberek visszaszoknak a színházba. Ami nagy öröm, hogy már fiatalok is jönnek. Amikor az igazgató huszonegynéhány évesen megérkezett, kicsit fenntartással fogadtam. Mit tudhat ez a fiatal színész. Aztán kiderült, színésznek is, vezetőnek is tehetséges.

Maja visszafiatalodott a kollégáihoz. Bátran játszik a legelvontabb előadásban és szívesen énekel kabarékban.

 

Negyedik felvonás: tervek

Sokat betegeskedett, de nem hagyta magát legyőzni. Mindig talpra állt. Gyógyíthatatlanul derűlátó, szereti az életet. Szeret nevetni, beszélgetni, szórakozni, és persze játszani. Egyedül él, de nem magányos.

– A jelenben élek, nem az emlékeimből. Úgy kell megélni a jelent, hogy szép emlék legyen belőle a jövőben. Semmiből nem csinálok tragédiát. Az élet mindig megy tovább. Velünk vagy nélkülünk, de ameddig lehet, élni kell, és nem elfecsérelni az időt gonoszkodással, acsarkodással. Soha nem sértődtem meg, ha kicsi szerepet kaptam. Nem az a fontos, milyen nagy a szerep, hanem az, hogy színpadon legyek, hogy bemenjek dolgozni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!