Lírai csoportterápia

2014. 12. 31. 15:25

A látható hiány címmel jelent meg a kolozsvári LŐNHÁRT MELINDA első verskötete a Várad folyóirat gondozásában. A mű rendhagyó bemutatójára a Playback Társulat vállalkozott. Szűcs László tudósítása.

 

 

Két héttel korábban a könyv hagyományos bemutatása már megtörtént annak rendje és módja szerint a Könyvmaratonon, a szerző, valamint a szerkesztő Demény Péter jelenlétében, beszélgetéssel, szellemes méltatással, felolvasással, dedikálással.
Ezúttal a nagyváradi Proenerg cég bemutatótermében – ahol nem példa nélküli a kulturális esemény – gyülekeznek az érdeklődők, úgy kéttucatnyian. Velük szemben négy szék, egy fogason mindenféle színes kendő, oldalt furcsa ütős-zörgetős hangszerek, illetve egy lány, gitárral. Kezdenek, bejön a négy előadó is, a furcsa hangszerek megszólaltatója, a költőnő, valamint a történéseket másfél órán át kézben tartó játékmester, Donáth Attila.
Elindul a beszélgetés, verseket is hallunk, dalokat is, ezt követően mozdulatsorokkal illusztrálják az előadók az elhangzottakat. Donáth bevonja a közönséget is, vallomásra készteti a szerzőt, aki láthatóan alkalmas erre a szerepre. Kulcsszavak hangzanak el, s a társulat tagjai újabb és újabb, pár másodperces mozdulatsorokból összerakott mikrojelenetekkel reagálnak az elhangozottakra. Mindenki a maga variációjával reflektál. Látszik, ez ennek a műfajnak a lényege. Igazából nem is a könyvet ismerjük meg, inkább magát a szerzőt, valamint néhány verse világát. Nem kétséges, a publikum tagjai többségének ismerősek ezek a helyzetek, mondhatni rutinosan reagálnak a játékmester kéréseire, például amikor négyszemközt kell megbeszélni egy-egy szituációt, történetmeséléssel reagálni az elhangzottakra. A két szatmári és két váradi playback művészből álló előadói csapat tagjai is félmozdulatokból értik egymást. Mintha az egészet már elpróbálták volna, pedig többnyire improvizáció, amit látunk,
Az egésznek olyan a hangulata, akár valamiféle művészi csoportterápián vennénk részt, az anonim irodalomfüggők szeánszán, illetve van egyfajta szertartás jellege is, mindez színházi miliőben, akár egy manapság oly divatos workshopon járnánk. Mindenképpen egyedi az élmény, akárcsak maguk a megismert, eljátszott, gesztusokba ültetett költemények.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!