Kritikus-est a Törzsasztalnál

Irodalomkritikáról, kritikusi szempontokról, írókról, irányzatokról beszélgettek a Törzsasztal szezonnyitó estjén, Nagyváradon, a Silent kávézóban. KÁROLYI CSABA irodalomtörténészt, kritikust, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettesét, a kritikai rovat vezetőjét Kőrössi P. József költő, a Noran Libro kiadó vezetője kérdezte.

A Törzsasztal hagyományosan kezdődött: Szűcs László a Várad kulturális folyóirat – a rendezvénysorozat társszervezője – főszerkesztője ismertette a legújabb számot, amely ezúttal is izgalmas írásokat ígér Bogdán László regényrészletétől Zudor János verseiig.
Hagyománytól eltérő viszont, hogy az idei évad első vendége az „asztal másik oldaláról” érkezett: kritikus. Õ ír véleményt azon írók műveiről (is), akik ültek, ülnek a Törzsasztal mellett. Ráadásul az ÉS-ben teszi, amely mindmáig a legbefolyásosabb irodalmi lap a magyar nyelvterületen.
Károlyi Csaba Debrecenben született 1962-ben, 1989-1999 között a Nappali Ház című, új irodalmi szemléletet teremtő művészeti folyóiratot szerkesztette, 1994-1997 között a József Attila Kör elnöke, tanított a Miskolci Egyetemen, évek óta vezeti az ÉS-kvartett beszélgetéssorozatát, továbbá ő szerkesztette a Csipesszel a lángot – Tanulmányok a legújabb magyar irodalomról című kötetet. Három tanulmánykötete jelent meg.
Károlyi, noha debreceni, nem rajong a cívis városért, egyetemre Budapesten járt és, azt mondta, Várad sokkal műveltebb, élhetőbb város, mint szülőhelye. Bizonyára ez szerelem, másik szerelem következménye: felesége Kelemen Hajnal, Váradon szültetett, édesapja a legendás Kelemen István, a színház irodalmi titkára volt.
A kritikáról szólva Károlyi kijelentette, nem tartozik azok sorába, akik alig várják, hogy „vérbe mártott tollal” bíráljanak egy irodalmi művet. Õ sokkal jobban szeret dicsérni, azonban a méltatás akkor hiteles, ha bírálni is tud a kritikus. Azt is elmondta, hogy a kritika szubjektív műfaj, a jó bírálat lényege, hogy sajátos nézőpontot képviseljen, a műre terelje a figyelmet. A kritikus tévedhet is, ha a saját szemszögéből ír. Hitelességét nem „örök igazságok” megfogalmazásával szerzi, hanem esztétikai értékrendszerével, elfogadottságával, hiteles életpályájával.
Károlyi szerint vannak írók, akiknek minden megjelent könyvét érdemes és kell is figyelemmel kísérni, és ha gyengébbek is az átlagnál, akkor érdemes írni róla. Bírálni is szabad, sőt kell is. Az ÉS kritikusa megjegyezte: nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy jó író gyengébb műve is jobb, mint egy gyenge író „remekműve”.
A kritikus generációk általában író-generációkhoz kötődnek. Mindegyiküknek van kedvenc szerzője, akinek figyelemmel kíséri az életművét, de nem kedvencekről is írni kell, lehetőleg előítélet-menetesen.
Károlyinak is vannak kedvencei, de olyan jeles írók is a névsorban, akikről egy sort sem írt soha.
Az irodalommal kapcsolatban elmondta, kezd ismét visszatérni a regénybe a történet, ami változást jelent a kortárs magyar irodalomban.
Természetesen szóba került a „női irodalom” is, ugyanis mind Károlyi, mind beszélgető partnere Kőrössi feministának vallja magát. A női szerzőkkel kapcsolatban hangzott el, hogy esetenként műveikkel próbálnak a „férfi irodalomnak” megfelelni. „Olyan közeget kell teremteni az irodalomban is, hogy ne kelljen a többséghez alkalmazkodni” – vonta le a következtetést a kritikus. A mondat akár krédó is lehetne, nem csak az irodalomra vonatkoztatva.

Simon Judit