Ki leszek – ki vagyok?

2016. 06. 14. 11:15

Ötödik évét tapossa a nagyváradi Szigligeti Társulat Színház az iskolában – Iskola a színházban című színházi nevelési programja. A diákok idén egy klasszikus darab helyett, önmagukat vették górcső alá színész-mentoraik segítségével, a Ki leszek, ha nagy leszek? kérdésre keresve a választ. Az őszi bemutatót előkészítő, eddigi munkát összegző zártkörű műhelybe Tasnádi-Sáhy Péter osont be.

 

Színházi eszközökkel egy intenzíven megélt, árnyalatokban gazdag élet felé

 

Amikor Novák Eszter, a színház művészeti vezetője meghívott az iskolaprogram múlt pénteki záróeseményére, mikor is az iskolák csapatai egymásnak mutatták be eddig kidolgozott jeleneteiket, még nem tudtam, lesz-e bármi megírnivalóm az eseménnyel kapcsolatban. Hiszen messze nem kész produkcióról van szó, nehéz egy ilyen esetben úgy kifele beszélni, hogy az ember ne érezze magát kukkolónak, árulónak. Aztán, mint látszik, mégis lett mondanivalóm, persze nem feltétlenül a részletekről, sokkal inkább a tanulságokról, saját következtetéseimről.
A legfontosabb talán az, hogy remek dolog tizenévesekkel tölteni az időt, hiszen néhány óra alatt is képesek felébreszteni a reményt, hogy van kiút az érdektelenségből, azok a kellemetlen körülmények, amiket mi felnőttek adottságnak tekintünk, a jövőben esetleg változhatnak. Bár csak a mi példánk, általunk felrajzolt életutak álnak rendelkezésükre modellként, mégis képesek ezeket erős kritikával szemlélni. Mondhatnám úgy is, jól látják a csapdahelyzeteket: az empátia és elfogadás fájdalmas hiányát, a média kínálta minta hamisságát, vagy éppen a kudarcélmények szülte pótcselekvéseket (pl: az alkoholizmust). Még tisztán látnak.

Diákok és a Szigligeti Színház művészei a stúdió fekete termében

 

Ehhez a tisztánlátáshoz persze a színháznál jobb eszközt, vagy meg merem kockáztatni, társat nem is találhatnának. Beérni látszik az iskolaprogram több éves munkája: a diákok közül sokan otthonosan mozognak a színházi térben. Megtanulták, mire való: nem tetszelgésre, öncélú magamutogatásra, hanem gondolatok, viszonyok kibontására, vizsgálatára, megértésére, a világ jelenségeinek a maguk komplexitásában való befogadására. Érdekes újítás, hogy

idén egy témát kaptak a csapatok, és nem kész darabot,

hiszen így kézenfekvő, hogy önmagukat adják, önmagukat mutatják meg elemelt formában.
Ez még csak az alapanyag, amit most láttam, de annak veszedelmesen erős. Ha a munka ezen az úton halad tovább, a váradi közönséget csodálatos meglepetés éri a következő évad elején.
Persze, az iskolaprogramnak nem a produktum a legfőbb célja, hanem az, hogy a váradi középiskolásokat színházi eszközökkel egy intenzíven megélt, árnyalatokban gazdag élet felé segítse, nem mellékesen pedig értő, színházszerető nézőket neveljen. Ebből a szempontból pedig a Színház az iskolában – Iskola a színházban idén már most jelesre vizsgázott.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!