Kétféle dráma, sokféle kisebbség

A kisebbség fogalomról nem csak a határon túli magyarság, és nem csak a nemzeti kisebbség jut eszünkbe. Kustán Magyari Attila írása egy, az Egyesült Királyságban élő pakisztáni család történetét mutatja be, valamint egy amerikai meleg tanárét, aki élete tragédiáját titokban, magányban éli meg.

Sikertelen asszimiláció: A kelet az kelet

Damien O'Donnell rendező BAFTA-díjas alkotása, az East is East egy népes pakisztáni-angol család sorsát mutatja meg a hetvenes évek Angliájában. A férj, Zahir George Khan 1937 óta él új hazájában, brit nőt vett feleségül, akitől hét gyereke született, tradícióit, muzulmán vallását azonban egy pillanatig sem hagyja hátra, sőt fiait-lányait is előszeretettel tereli az őshaza szokásai irányába.
Ez azonban nem történik konfliktusmentesen. A hetvenes évek egyébként sem a generációk békés együttéléséről szól, de mint színesbőrű kisebbség is, gyerekei találkoznak annyi visszautasítással és sanda tekintettel, hogy inkább választják a brit identitást. A mecset helyett inkább választják a diszkót, az üzletét vezető apa munkaideje alatt pedig lelkesen falják a kolbászt és szalonnát, minden becsületes muszlim ősellenségét. A film elsősorban dráma, majd komédia, illetve fordítva: komédia, majd dráma: akárhogyan is legyen, van abban valami tragikomikus, amikor a hazatérő apa elől kétségbeesetten rejtik el a finomságokat, vagy ahogyan teljes értetlenséggel vesznek részt azokban a ceremóniákban, amelyeket második generációsként nem igazán értenek, és nevetségesnek is találnak.
Persze többről van szó, mint bőrszínről és üres tradíciókról. Zahir gyerekei nem egyszerűen a többség kegyeiért akarnak angollá válni, hanem mert a számukra természetes közegben az hat idegenként, hogy még a feleségükről is a fejük fölött állapodnak meg. Amikor az esküvőjéről megszökő fiával beszélget az apa, ez érződik is: fia elismeri, hogy igazi angollá soha nem válhat, de nem akar olyan közösség tagja lenni, ahol nem választhatja meg magának a saját társát.
Az egyre sötétebbé váló történet nem csak egy egyszerű pakisztáni családé: a miénk is, a világszerte kisebbségként élőké, legyen szó nemzeti, ideológiai, szexuális kisebbségekről.

Elhallgatott tragédia: Egy egyedülálló férfi

Naponta hallani, hogy az Egyesült Államoktól Európán át a legelmaradottabb afrikai országokig hogyan élik meg szexuális identitásukat a melegek. A film 1962-ben játszódik, a kubai rakétaválság idején, amikor a félelem erősen él az emberekben. Ezekben az években kisebbségiként nehezebb az élet, különösen a főszereplő, egy meleg amerikai tanár számára, akit ráadásul tragédia sújt. A 2009-es, Tom Ford rendezte A Single Man cselekménye ugyanis egy haláleset köré épül: George, a tanár egy autóbalesetben elveszíti kedvesét, Jimet. Szerelme szülei soha nem fogadták el ezt a kapcsolatot, ezért George a temetésen sem jelenhet meg. A tragédia magányos emberré teszi – egy kisebbségen belül, ahol az ember vállalhatja önmagát, a többségi társadalom nyomása mellett lehet élni, de az egyedüllét, a teljes bezárkózottság tönkreteheti az embert.
George így összegez egyik óráján: „mindenféle kisebbség létezik… szőkék például, vagy szeplős emberek”, majd elmagyarázza, a kisebbséget akkor vetik meg, amikor a többség úgy érzi, hogy veszélyezteti őt, de a legjobban attól a kisebbségtől tartanak, amelyik láthatatlan számukra.
George láthatatlan módon szenved, napját – az egyetlent, amelyet a film végigkövet – több emberrel tölti el, akik véletlenül kerülnek az útjába, vagy akiket maga keres fel. Öngyilkosságra készül, mert nem bírja többé. Története, amely Christopher Isherwood többé-kevésbé önéletrajzi regénye alapján készült, nem egy emberről, hanem kisebbség és többség viszonyáról szól.