Játék a kamerával

Egy filmet nem csak a történetért, a jó színészi munkáért vagy a vizuális hatások miatt kedvelhetünk, hanem azért is, ahogyan mindezt elénk tárják: a kamerák játékáért. A Mozimustra új kiadásában Kustán Magyari Attila két olyan filmet mutat be, amelyek ebben a tekintetben rendhagyónak számítanak.

Időkód: Egy film, négy történet

A 2000-ben, Mike Figgis által rendezett amerikai kísérleti film, a Timecode négy hollywoodi lakos kilencven percét mutatja be párhuzamosan, tehát a vászon négy sarkában. A néző egyszerre látja a pszichológusához igyekvő Emmát, filmproducer férjét, Alexet, a szerepekért bármit bevállaló Rose-t, aki Alex-szel is flörtöl, és akit szeretője, Lauren féltékenységében lehallgat.
A történet, mondhatni, meglehetősen közhelyes, de a film felépítése és leforgatása annyira izgalmas, hogy bemutatásra érdemessé teszi az alkotást. Tudni kell például, hogy a négy történetet, amelyek többször is összeérnek, vágások nélkül vették fel, és hogy tökéletes legyen a végeredmény, tizenöt alkalommal játszották el a szerepeket, mindig délután három órakor kezdve és fél ötkor végezve. Újabb érdekesség, hogy a történetet földrengések szakítják meg, ezt pedig a négy külön helyszínen járó stábnak egy időben kellett eljátszania.
A négy sarokban játszódó történetre persze többnyire oda lehet figyelni, amikor ugyanis az egyik jelenetet kiemelik, akkor csak annak a hangját halljuk. Nem beszélhetünk akciódús filmről, a négy párhuzamos világ viszont meglehetősen igényli a figyelmünket, nézőként pedig mást sem tehetünk, minthogy egyik sarokról a másikra irányítjuk a tekintetünk.
A Timecode igazi kihívás, amelyet kár volna elszalasztani.

Kukkolók: biztonsági kamerák filmje

Az Adam Rifkin rendező nevével fémjelzett 2007-es amerikai Look történetben is erősebb a Timecode-nál, de elsősorban a annak megjelenítésében jeleskedik. A „talált nyersanyag” műfaja önmagában is izgalmas, számos olyan alkotás készül, amelynek kerettörténete szerint a látottak valós felvételek, amelyekre utólag bukkantak rá. A Look is hasonlót hitet el velünk, ráadásul ezúttal nem egy kézikamera rögzítéseit, hanem a különböző helyeken elhelyezett biztonsági kamerák által látottakat mutatja be.
Manapság nálunk is kamerák sokasága figyeli minden lépésünket, ha pedig az emberek napját végigkövethetnénk ezek segítségével, bizonyára érdekes történetekre is bukkannánk.
Ezt teszi a Look, amely egy egész héten át követi néhány szereplője életét, azok különböző életútját, amelyek végül több esetben is összeérnek. Megismerjük Tony-t, aki egy áruházban dolgozik, és a nők bolondja, Marty-t, akit az irodában addig heccelnek, míg végül kitör, Ben és Louise-t, a házaspárt, akiknek a gyerekét egy pedofil veszi célba.
A film kukkolóvá, egyfajta istenekké teszi nézőit, akik a vászon előtt betekinthetnek az emberek életébe. Ha tudjuk is, hogy csak egy filmet látunk, amelyet forgatókönyv alapján készítettek, még nagyobb eséllyel éljük bele magunkat.
Az utcán járkálva persze bárki láthatja, hogy éppen mi történik velünk, de az egy héten át, különböző helyeken rögzített pillanatokból állnak össze az igazi történetek. Ráadásul a Look arra is felhívja a figyelmünket, hogy életeink összeérnek, egymást akarva-akaratlanul is kellemetlen helyzetekbe hozhatjuk, nem beszélve arról, hogy adott esetben visszaélhetnek a szerzett információval, az áruházban dolgozó Tony-t például nem közterületen, hanem a munkahelyén figyelik meg.