Izomzene, testszínház

2015. 12. 16. 20:37

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínház, vendégelőadásokkal és az eddig talán legsikeresebb saját produkcióval örvendeztették meg a helyi közönséget, a Flow fesztiválon. A jubileum meghívottja volt a budapesti Frenák Pál Társulat. Birdie című előadásuk sajátos hullámhosszára hangolódhattak rá az érdeklődők. A látottakat, hallottakat Fám Erika méltatja.

 

Frenák Pál egyike a jelentős európai kortárs tánc- és mozgásművészeknek, akik sajátos jelrendszerrel képesek megalkotni színpadi produkcióikat úgy, hogy azon kézjegyük minden alkalommal felismerhetővé váljék. Franciaországban és Magyarországon a kortárs koreográfia ismert, elismert képviselőjeként tartják számon. Több szakmai díj birtokosaként a folytonos újítást és az őszinteséget tartja alkotómunkája alappillérének. Társulata állandóan új tagokkal bővül, majd minden produkciónál új táncosokkal, mozgásművészekkel, zeneszerzőkkel dolgozik, így szerkezetét tekintve együttese is folytonos mozgásban, átalakulásban van. A repertoárba zömmel személyes hangvételű és tartalmú alkotások kerülnek be, amelyek bár sokszor felhasználnak a művészet más területeiről kölcsönvett témákat vagy alkotásokat, nem adaptációk, hanem újraértelmezések, újraalkotások.

A Birdie megalkotásához – Frenák Pál elmondása szerint – William Wharton amerikai író 1978-as Birdy című regénye, Alan Parker azonos című, a regényt feldolgozó filmdrámája, valamint Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje szolgált inspirációul. Az őrültség és normalitás kapcsán folymatosan felmerül mindannyiunkban, vajon hol a határvonal, illetve mennyire határozható meg, hol és hogyan válnak szét ezek a kategóriák. A regény, a film, illetve a dokumentumfilm a szabadság és a bezártság testi, lelki, illetve gondolati szinten megjelenő problémájával szembesíti befogadóit. Frenák Pál a szárnyalás, a repülés szimbolikus és konkrét vágyát fogalmazza újra a mozgás, a test nyelvén. Egy órás intenzív mozgáskonstruktummal ábrázolja a folytonos kitörési vágy és a korlátokba ütközés feloldhatatlan konfliktusát, ennek szépségét és kegyetlenségét. A színpad lenyűgöző díszletét egyetlen mértani alakzat alkotja, fémből készült háromszögek sokaságából épült fel, stabil, az előadás alatt nem változó szerkezet. Olyan térháló ez, amely kicsit a világ determinizmusára emlékeztet, egyféle mátrix, amely adva van. A háromdimenziós háromszögek építménye nem zárt, hanem egy átlátható rácsrendszer, amely átjárható, belakható, bizonyos értelemben birtokolható, de nem módosítható. Merev, stabil állványrendszer, amely a háztetőkhöz hasonlóan felfelé ível, kicsúcsosodik, egyfajta biztonságot nyújtó állandó térelem. Sok vonatkozásban álbiztonság ez a háló, hiszen teljesen nyitott rendszert alkotnak a gúlák, trapézok, amely nem hasonlíthatóak barlanghoz,  házhoz, otthonhoz, de bármikor azzá válhatnának. A színpad merev struktúrája mintegy ellenpontja a hatszereplős produkció folyékony mozgásvilágának. A táncosok jelmeze minimalista, a majdnem meztelen testek nemcsak a mozdulatokat, a gesztusokat közvetítik, hanem az izmok munkáját is, azt a csodálatos anatómiai játékot, amelyet ritkán van alkalmunk megtapasztalni, hiszen a táncosok sok száz órás munkájának az eredménye változik át vizuális élménnyé, látvánnyá. Az izmok zenéjét látjuk, egészen közelről.

Az előadás világítástechnikai megoldásai is minimalisták, többnyire oldalfényben látjuk a mozgó testeket, az emberi test szép formavilágával találkozhatunk, amely sajátos kompozíciókban, Barcsayra emlékeztető rajzolatokban tárul elénk néhány pillanatra.

A zenét Norman Levy jegyzi, fémes hangzású kísérleti zenéje posztmodern keretbe ágyazva jelenik meg, számos klasszikus zenei betéttel ötvözve. Elsősorban Johann Sebastian Bach csellószvitjeit hallhattuk, egy csellóművész élő játékának köszönhetően.

Csupán témája van Frenák Pál előadásnak, amely egyébként minden hasonló, mozgásszínházi produkció erős jellemzője, ha nem történeti szálon, narratív elkötelezettséggel készül. A Birdie cím sokat elárul a Birdy című regényhez illetve filmhez való kapcsolódásról, azonban átírása jelzi, hogy nem egyszerű fordításról van szó, inkább újraértelmezésről, olyan transzmediális kísérletről, amelynek elsősorban az élmény megjelenítése a feladata. A szárnyalás utáni vágy majdnem kötelező összetevője emberi létünknek, az alkotási folyamat sokszor elengedhetetlen háttere. A Birdie a kitörési lehetőségeket kutatja az emberi test mozgásán keresztül. Hasonló a Frenák Társulat előadása egy laboratóriumi kísérlethez, da vincis szárnykeresést idézett, miközben csak kezek, lábak, arcok, testek, izmok, vágyak, érzések, gondolatok, remények és félelmek álltak rendelkezésükre. Olyan testszínházat láthattunk, amely alkalmat adott minden izommozgás mögött rátalálni valami újra, ismeretlenre.

A bezártság, a korlátozások sajátos interpretációja a produkció, hiszen a szabadság sok esetben a rácsok között van, a ketrecben, a visszaszorító határok között születik meg és a nézők számára egészen új dimenziót kap a rácsszerkezet, hiszen az emberi test, az emberi lét szokatlan kibontakozási lehetőségét kínálja.

Egyénről és emberi kapcsolatokról fogalmaz meg a vizualitás és a zene nyelvén gondolatokat,

sokszor a szenvedélyesség elsöprő erejét hozva, máskor iróniával, groteszk elemekkel. Férfi-nő kapcsolat lehetőségei lüktetnek végig a feszes, egy órás előadásban, alig van lélegzetvételnyi szünet, mindenki kicsit madárrá változik, mindenki szárnyait próbálja, de mindenki a földön marad. Sok erotika lopódzik be a mozdulatok közé, olyan egymáshoz közelítések, együttmozgások születtek meg a kísérleti elemekben bővelkedő produkcióban, amelyek újraértelmezik a szexualitást. Bár a rendszerből való kitörés lehetetlen, a rendszeren belül számos alternatíva nyílik az átváltozásra, új élmények megszületésére, új látásmód kialakítására.

Szabadabban, pontosabban egy új szabadságeszménnyel engedett el a Frenák-produkció.

 

Frenák Pál Társulat: Birdie

Koreográfia és koncepció: Frenák Pál

Előadók: Simon Renáta, Yosmell Calderón Mejías, Nelson Reguera, Bukta Gergő, Maurer Milán, Latasha Pugh, Kertész Endre

Zene: Norman Levy

Díszlet: Lakos Dániel, Majoros Gyula



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!