Filmek a szabadságról

2014. 03. 03. 09:39

Az elmúlt év két olyan nagyszerű alkotást hozott a mozikba, amely emberi mivoltunk egyik legfontosabb kérdését, a szabadságot dolgozza fel, valós történetek mentén. Kustán Magyari Attila a legjobb filmnek járó Oscart elnyerő 12 év rabszolgaság-ot és A komornyik című filmeket mutatja be.


Menekülés a gödörből: 12 év rabszolgaság

A 12 Years a Slave egy százhatvan éve írt könyvből inspirálódott. Solomon Northup 1853-ban adta ki önéletrajzát, miután Washingtonban elrabolták, és rabszolgává tették. Két férfi azzal kecsegtette, hogy zenészként alkalmaznák, ehelyett elaltatták, és amikor felébredt, láncok rabja volt.
Solomon (Chiwetel Ejiofor) ekkor érezhette saját bőrén először, társainak milyen sorsot szabtak ki a fehérek. A megalázó kínzások, emberből áruvá vedlése, a nehéz munka, a megalázó párbeszédek, amelyek róla szólnak az ő jelenlétében, mint hozzájárulnak ahhoz, hogy ha a reményt nem is adja fel, de megtörjön. Az első időszakban még kiáll magáért: egy fehér fiút elpáhol, miután az megkorbácsolná, és a megtorlást is csak azért éli túl, mert „tulajdonosa” nem engedi, hogy megöljék.
A film nem esik abba a hibába, hogy minden rabszolgát tiszta, minden fehér embert gonosz szereplőként tüntessen fel. Itt összetett személyiségekkel, véletlenekkel és szükségszerűségekkel találkozunk, amelyek ahhoz vezetnek, hogy Solomon több mint egy évtized rabszolgaság után ismét reménykedhessen. Egy fehér férfi (Brad Pitt) segít neki menekülni a pokolból, és visszatérni családjához.
Január elején ennek a filmnek ítélték oda a legjobb drámai alkotásnak járó díjat a 71. Golden Globe-díjátadó gálán. Nem véletlenül. A több mint kétórás alkotás során együtt szenvedünk, majd végül örvendünk Solomonnal, aki nem csak a korai amerikai társadalomnak mutat tükröt, hanem az emberiségnek magának, azt üzenve:

amíg nem vagyunk mind szabadok, egyikünk sem szabad.


Aki mindent látott: A komornyik

Megható és beszédes alkotást tekinthet meg az, aki mozijegyet vált a The Butler (A komornyik) című filmre. Az amerikai társadalom rasszista múltját feldolgozó történet egy ember, a mindenkori elnök mellett szolgáló Cecil (Forest Whitaker) visszaemlékezéseiből épül fel, aki gyerekként a gyapotültetvényen szolgált, akinek édesanyja megőrült, miután megerőszakolták, édesapját pedig lelőtték.
Miután Cecil „házinigger” lesz, tapasztalatait egy idő után a Fehér Házban kamatoztathatja, a sorra következő elnökök mellett. Az idők változását maga is tapasztalja, de szót fogad az egykori tanácsoknak, és szemrebbenéssel sem válaszol azokra a provokatív vagy érzéketlen megszólalásokra, amelyek az ő és fekete társainak méltóságát sérti.
Az első elnök, akivel megismerkedik az ötvenes évek közepén, Eisenhower, aki lépéseket tesz azért, hogy az egyik iskolából kirekesztett fekete diákokat rendőrök védelmezzék, és kísérjék a helyükre. Ahogy a következő elnökök rasszizmussal kapcsolatos problémái sorakoznak és ahogy a helyzet is egyre javul, egyre láthatóbbá válik Cecil szerepe. Már Eisenhower döntését is mintha befolyásolni látszana a személye, később ezek a jelenetek ismétlődnek.
Eközben közte és két fia között törés áll be. Betekinthetünk az amerikai jogvédő mozgalmak történetébe, amelyekben önállósuló gyerekei is részt vesznek. Míg a hatvanas-hetvenes években azzal „provokálják” a fehéreket, hogy nem a számukra elkülönített helyeken kérnek egy csésze kávét, idővel más gondokkal néznek szembe, de – hol békésen, hol erőszak alkalmazásával – mindig kiállnak a jogaikért. Cecil tétlenül nézi végig, ahogy egyik fia a vietnami háború áldozata lesz, másik fia pedig eltávolodik tőle.
A film napjainkig követi végig az egykori gyapotültetvényes kisfiú életét, így átélhetjük azokat a perceket is, amikor a televízió képernyője előtt megérheti, hogy idős korára egy fekete elnök kerül a hazája élére. A filmet a Fehér Házban 34 évig dolgozó Eugene Allen élete nyomán forgatták, aki 2010-ben, kilencven évesen hunyt el.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!