A tizedik napon

2014. 10. 07. 19:34

 

„Minden mondatba beledolgoz valamit, ami izgató vagy kényelmetlen: semmiképpen sem unalmas.” Parászka Boróka írása Csobánka Zsuzsa, A hiányzó test című regényéről.

 

A legszorgalmasabb pályakezdő magyar prózaíró. Ezzel a kegyetlen, és igaztalan mondattal kell kezdenem a Csobánka Zsuzsáról szóló ajánlást. Az olvasót pedig arra kell kérnem: értse meg igazán ezt az állítást ahhoz, hogy kedvet kapjon a regényhez. Igaztalan megállapítás, mert ez a könyv Csobánka harmadik regénye (a Belém az ujját és a Majdnem Auschwitz után), semmiképpen sem nevezhetjük hát pályakezdőnek. Prózát ráadásul két verseskötet után kezdett publikálni, évek óta ismert szereplője a kortárs magyar irodalomnak. Kegyetlen is ez a kezdés, mert a „szorgalmas” nagyon könnyen jelentheti a „sokat, túl sokat írót”, a „grafománt”, és az unalmast is. Ám most másfajta szorgalomról van szó: Csobánka Zsuzsa regényei pontosan kijelölnek egy problémát, ügyet, egy keretet, tesznek egy ígéretet az olvasó felé, és azt az ígéretet a lehető legnagyobb következetességgel (vö. szorgalommal) igyekeznek beváltani. Tisztességes és munkás szövegeket ad közre, minden mondatba beledolgoz valamit, ami izgató vagy kényelmetlen: semmiképpen sem unalmas.
A Belém az ujját szexualitást ígér, és ad is, és elvisz addig, amíg a Csobánka-szövegek elérik a kimondhatóság, végigírhatóság határát. Kicsit provokál, kicsit ácsingózik a figyelemért, de aztán mindent megtesz azért, hogy ki is érdemelje azt.
A Majdnem Auschwitz a másod- és harmadgenerációs túlélők, az általuk hordozott, ismert és ismeretlen történetek könyve. Annak a története, mit lehet még megérteni, mit nem lehet már elmesélni, kimondani. Határ-regény ez is valahogyan abban az értelemben, ahogy határ-szöveg a Belém az ujját is.
Ennek a második regénynek a folytatásaként jelent meg idén A hiányzó test, amely szintén harmadgenerációs történet, és szintén azt boncolgatja, mit lehet még megmutatni, egyáltalán mit jelent a „megmutatás”, a „képiség”, a képen szereplő test. Van-e a láthatón túl valami? És a nem látottakon innen mi van? A szó hogyan válik képpé, a kép szóvá, kik és miért osztoznak a perspektíván? Hogyan élnek azok, akiknek ismeretei töredékes, akiknek nincs, mert nem lehet, érzéki vagy érzelmi kötődése a múlthoz? És azok, akiknek nagyon is van, és ez a kötődés nehezen vihető teher?
A Majdnem Auschwitz szereplője, Goran Gasparović tér vissza ebben a kötetben, követhetjük, mint a jugoszláv háború elől

Hogyan élnek azok, akiknek ismeretei töredékes, akiknek nincs, mert nem lehet, érzéki vagy érzelmi kötődése a múlthoz?

menekülő vajdaságit, mint más háborúk emlékével küzdőt. Csehországban Izaak Zinger lengyel-zsidó túlélővel ismerkedik meg, aki lánya emlékével küzd. Goran ikonfestő. Nap mind nap szembesül azzal, hogyan lehet megidézni a nem jelenlévőt a jelenlévőkben, a nem létezőt a létezőkben. „Hogy milyen a festészet? Az olyan, mintha Isten lennél, mondjuk a tizedik napon. Már mindent megteremtettél, de még valamit kéne csinálnod, mert unalmas. De már nincs mit.” Így hangzik a művészeti program és önvizsgálat, a vádbeszéd. Tanítványa, Joanna Maya Goran ikonját restaurálja, így festi saját önarcképét, az egymást kutató generációk önmagukra találnak, ha lehetséges egyáltalán bármiféle felismerés, önismerés ebben a kelet-európai, háborút háborúba öltő térségben, ahol az emberek saját és közös félelmeiknek, feledésüknek, érzékenységének és érzéketlenségének vannak kiszolgáltatva.
Családi titkok, szerelmi szálak szövődnek és oldódnak ebben a regényben – szorgalmasan. Csobánka ráérősen ír, hagyja megszületni a hangulatokat, képeket. Szerzőként sodródik ezekkel, és gyakorta sodorja az olvasót is. Nyitva marad a kérdés, hogy mire elég számára az a bizonyos tizedik nap. Mindenképpen hozzátesz valami fontosat, mint harmadgenerációs túlélő, amit az első- és másodgenerációsok elmondanak. Az idén két ilyen fontos regény is megjelent, Végel László Neoplantája és Norman Manea Odúja. Érdemes ezekkel együtt olvasni Csobánka A hiányzó test című regényét. Sok mindent meg lehet érteni abból, hogyan csúsznak össze az idők, hogyan lehet (vagy nem lehet) rendet tenni a terek között, miféle karakterek, viszonyok születtek meg és születtek újjá a történelmi katasztrófák után.

 

Csobánka Zsuzsa: A hiányzó test, Kalligram, Pozsony, 2014.

 

 

(Erdélyi Riport 2014/38., október 3.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!