A Fiumei városállam

A Fiumei városállam története, az utópisztikus társadalmak, az anarchista gondolkodásmód veszélyei Trinstan Ranx Ötödik évszak című történelmi dokumentumregénye alapján – ez volt a témája az Almásy László Kultúrtörténeti Körnek a Bulgakov Irodalmi Kávézóban. A műrővet a fordítója, Bréda Ferenc mutatta be. Varga Melinda írása.

Ritkaságszámba megy a sikeres irodalmi rendezvényekről ismert kolozsvári Bulgakovban is, hogy két kulturális est zajlik egy időben: a fiatal poéták körében egyre népszerűbb slam poetry verseny és a ritka témákkal, előadókkal foglalkozó Almásy Kör. Múlt kedden mindkettőre szép számú közönség gyűl be.
Tristan Ranx Ötödik évszak című regénye a négy évig létező független városállam, Fiume történetébe ad betekintést. Bréda Ferenc, író, költő, esztéta Kolozsvárott ismerkedett meg a francia alkotóval, aki nemcsak a párizsi irodalmi élet egyik ismert figurája, hanem jó tollú újságíróként is számon tartják, a Liberation napilap éjszakai rovatainak volt egykoron a szerkesztője. Brédát az író kérte arra, hogy fordítsa le az Ötödik évszakot, s amikor elvállalta a munkát, nem tudta, mekkora fába vágja a fejszéjét. A szinte egy évtizedet Franciaországban élő esztéta, bár anyanyelvi szinten beszéli a franciát, a könyv néhány kifejezése fejtörést okozott neki.
A regény sok hadtechnikai kifejezést tartalmaz, ezért olykor olyan szavakkal is szembesült, amelynek magyar megfelelője sincs, vagy ritkán használják. Bréda egy évig dolgozott a fordításon, olykor egy-egy ilyen szó több hetes dokumentálódást igényelt. Minden szakmai kihívás, nehézség ellenére a szívéhez nőtt a regény. Időközben járatos lett a hadászatban is, ami sose volt a hobbija.
Fiume városállam 1920-1924 között létezett, a regény ennek történetét dolgozza föl, mint példát az utópisztikus társadalmakra. A két világháború közötti időszakban Erdélyben sem volt ritkaság az ilyen jellegű, bár sokkal rövidebb ideig létező államocska. Az 1918-ban Kós Károly alapította Kalotaszegi Köztársaság, vagy a Székelyudvarhelyi, Érmelléki, Bánsági köztársaságok.
A francia író öt évig a hitelesség, s a jobb ihletettség kedvéért a helyszínen írta a regényt. Bréda szerint az irodalmi kimunkáltság miatt is izgalmas mű egy történelmi adatokra támaszkodó katonaregény. Dalmácia és az ennek részeként számon tartott Fiume történetéről szólva elmondta: az Osztrák-Magyar Monarchia része volt ez az olaszok, kis részben horvátok és magyarok lakta terület. Olaszország az első világháborúban nem véletlenül állt át azt Antant oldalára, azt remélte, így Dalmácia a fennhatósága alá kerülhet. A háború végével Dalmáciát a még akkor államként nem létező Jugoszlávia kapta meg.
Itt kezdődik a regény bonyodalma, ugyanis Gabriel Danuntio, egy tehetős íróember kijelentette: Fiumét nem adja a szerbeknek. Õ találta ki azt, hogy az arditi különleges alakulat néhány ezer tagját, akik a háborúban nagyon hatékonyan fegyverezték le az ellenséget, maga mellé állítja, s így harcolnak Fiume függetlenségéért. Az olasz arditikről tudni kell: pergő- és zárótűz között törtek át, így lepték meg az erre nem számító ellenséget. Sokan iodavesztek, de hatékonyságuk így is kétségtelen volt. Mondhatni, mindenre elszánt öngyilkos alakulat voltak, hiszen kevesen maradhattak közülük életben egy ilyen támadásba után. Ezekkel a harcosokkal vonult be Danuntio Fiumébe egy fehér lovon ülve (alighanem Horthy is innen ihletődhetett). A határt védő olaszok, látván az arditik és vezérük elszántságát, és tudván, hogy valójában az övéikről van szó, nem álltak ellent.
A Fiumei városállam függetlenségét aláírták, öt even át pénzzel, alkotmánnyal, jogokkal rendelkező állam volt, mely később terjeszkedni akart egész Dalmacia területére is, kisebb-nagyobb sikerekkel. Végül Danuntio felajánlotta Olaszországnak Fiumét, ám Róma, tartva a harcias hadvezértől és Fiume népének vakmerőségétől, nem fogadta ezt el. Megelőzve egy esetleges támadást, inkább lebombázta Fiumét. A regény érdekessége, hogy egyetlen főszereplőnek sem lesz semmi baja, Danuntio visszavonul a Garda-tó melleti lakásába alkotni.
A regény a történelmi tények mellett arról is szól, miként éltek ott az emberek, miként szórakoztak, milyen formabontó művészeti produkciókat, színházi előadásokat szerveztek. Arra is felhívja a figyelmet, milyen veszélyei vannak az anarchista gondolkodásmódnak, az utópiának. Bréda megjegyezte, ha Székelyföld autonóm terület lenne, elképzelhető lenne egy hasonló mentalitás kialakulása, hiszen ezt a területet is egy mindenre elszánt, harcos nép lakja. Szerencsére ez a megjegyzés nem torkollott politikai vitába, mindenki megértette a kissé túlzó, de hatásos hasonlatot.