Szálasi felajánlkozott a kommunistáknak
2014. 11. 20. 08:46A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa Dr. PAKSA RUDOLF történész A zsidóság helyzete a két világháború között és a holokauszt címmel tartott előadást a Szacsvay Akadémián. Szilágyi Aladár a Szálasi éra kevésbé ismert aspektusairól kérdezte.
Tudtommal egyetemi tanulmányai idején elsősorban Romsics Ignác volt a mestere…
Így van. Ő volt a témavezetőm. Neki volt a legmeghatározóbb szerepe abban, hogy a 20. századi magyar történelemmel foglalkozom, és abban is, hogy Horthy-kori témát választottam kutatási területnek. Témaválasztásomnak van egy sajátos története. Romsics tanár úr tartott egy olyan szemináriumot az egyetemen, ahol különböző politikusok nemzetről, államról, nemzetiségi kérdésről szóló nézeteit elemeztük. Minden diáknak fel kellett készülnie egy adott politikusból, akit az első órán választott. Én késve érkeztem, és addig már csak Szálasi maradt. Végigolvastam az írásait és beszédeit, aztán megpróbáltam „összerakni”, hogyan is gondolkodott ez az ember. A szemináriumon megtartottam a referátumomat, Romsics Ignác pedig azt mondta, ez neki is sok újdonságot tartogatott, szerinte a szakirodalomban ennyire érthető módon még senki nem fogalmazta meg, mit is akart és hogyan gondolkodott Szálasi. Így Romsics tanár úr buzdítására a két világháború közötti magyar nemzetiszocializmus témájából írtam szakdolgozatot, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is ilyen témával indultam, és ezt választottam doktori témámnak is.
Öntől származik az a következtetés, hogy Szálasi állama bizonyos vonatkozásokban a Kádár kor államszocializmusához hasonlítható?
Azért nehéz ezeket megmondani, mert például Ungváry Krisztián is többször beszélt arról, hogy a Nyilaskeresztes Párt esetében szó szerint kell azt venni, hogy itt nemzeti szocializmusról van szó. Ez ugyanolyan tömegpárt volt, mint amilyet a '45 utáni időszakban a kommunisták létrehoztak. Amit én ehhez hozzáteszek:
abban a viszonylag rövid időben, amíg Szálasi hatalmon volt, jelentősen átalakították, vagy legalábbis elkezdték átalakítani az állam felépítését és működését. Miközben omlott össze az ország körülöttük!
Amit elkezdtek az államigazgatás, az államforma átalakításával, az egyértelműen azt mutatja, ők egy monolit pártállamot akartak létrehozni, és egy olyan kettős struktúrát vezettek be, ahol az államszervek minden egyes tisztviselője mellé odaállították a hivatalnokot ellenőrző pártmegbízottat. Ráadásul Szálasi személyében egyesítette az államfői, a miniszterelnöki és a pártvezetői tisztséget. Ami még igazán érdekes ebben a történetben: Szálasiék a társadalmi szakadékot is csökkenteni akarták. Az általuk elképzelt ideális államban a kistulajdonnal rendelkező parasztok és iparosok dolgoztak volna az állami tervgazdaság elvárásait kielégítve. Ez a koncepció sok elemében hasonlít arra, ami a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek Magyarországán létezett. Csak hogy még egy érdekességet említsek: Szálasi ugyanúgy akart állami egyházügyi hivatalt létrehozni, ahogyan az államszocialista rendszerben is működött ilyen. Ugyanúgy ellenőrizték volna a nyilasok is, hogy a papság mit hirdet a szószékről. Szálasi az állami nevelés és propaganda eszközének használta volna a papságot. Az lett volna az alapvető különbség a nemzetiszocializmus és a kommunizmus között, hogy Szálasi elgondolása szerint minden magyar állampolgárnak kötelező lett volna valamilyen keresztény felekezethez tartoznia.
Az se véletlen, hogy átjárások is voltak a szélsőjobb és a bal között? Vagy csak önmentés lett volna, amikor Péter Gábornak fölajánlotta a közreműködését.
Valóban volt ilyen, hogy Péter Gáboron keresztül felajánlkozott Szálasi a kommunistáknak a háború után. Azzal érvelt, hogy a nemzetiszocializmus megvalósulása szükségszerű. És ha megnézzük a korabeli sajtót, a kommunisták háború utáni propagandáját, akkor azt láthatjuk, hogy minden erővel igyekeztek megszabadulni a nemzetietlenség és nemzetellenesség vádjától, ami 1919-es működésük nyomán rájuk ragadt. A háború után a kommunisták hasonlókat mondtak, mint Szálasiék korábban. Azzal az alapvető eltéréssel, hogy ők a Szovjetunióra tekintettek úgy, ahogy Szálasi a Harmadik Birodalomra. De abban, amit az országról, a népről, a társadalom kívánatos felépítéséről mondtak, abban nem volt nagy különbség a két szélsőség között. És ez megkönnyítette az egyszerű nyilaskeresztes párttagoknak, hogy utat találjanak a kommunista pártba. Annál is inkább, mert a kommunista pártnak is jól jött ez, hiszen '45-ben súlyos taghiánnyal küszködtek.
A kérdéssel kapcsolatban még két dolgot említenék. Az egyik az, hogy
Szálasi tényleg komolyan hitt benne, hogy eljött a nemzetiszocializmus ideje, függetlenül attól, hogy a németek elbukták a háborút.
Ettől ő még történelmi szükségszerűségnek látta, hogy a nemzeti és a szocialista eszme jegyében csökkenteni kell a fennálló társadalmi szakadékot szegények és gazdagok között. De nem ő volt az egyetlen nyilas, aki fölajánlkozott a kommunista vezetőségnek. Azzal érveltek, hogy őket is üldözték a Horthy-korszakban, ahogyan a kommunistákat is. Az 1944. évi német megszállásig valóban minden kormány fellépett ellenük, más-más módszerekkel.
Egy dolgot azért fontos hangsúlyozni: a nyilasok és a kommunisták között alapvető különbség, hogy a nyilas ideológia lényegéhez tartozott a zsidóellenesség. Egészen konkrétan az volt a céljuk, hogy minden zsidónak tekinthető személyt el kell távolítani Magyarországról és Európából. A kommunista ideológiának az antiszemitizmus nem volt központi eleme. Még egy mítoszt szeretnék eloszlatni. Eszerint az egykori nyilas pártszolgálatosok, akik ’44-ben öldököltek Budapest utcáin, azok ’45 után egyszerűen átálltak a kommunista oldalra, és az ÁVH verőlegényei lettek. Ez egy jól hangzó történet, de egyetlen konkrét példát se ismerünk rá.
Kevésbé ismert, tragikusnak mondható mozzanat: a Budapesti Zsidó Tanácsnak volt egy kétségbeesett kísérlete arra, hogy a Nyilaskeresztes pártnak legyen egy zsidó tagozata. Mi is volt ez?
Tényleg nem lehet mást mondani, ez egy kétségbeesett próbálkozás volt. Szálasi a kortársaihoz képest meglehetősen nagyvonalúan gondolkodott a nemzetiségi kérdésről, és széles autonómiát tervezett adni a nemzetiségi magyar állampolgároknak, hogy az anyanyelvüket használhassák és ápolhassák a saját kultúrájukat. Erre a lehetőségre próbáltak rájátszani az ekkor már nem vallási, hanem faji alapon nyilvántartott magyar zsidóság vezetői. Azok, akik még az országban voltak egyáltalán. Azt gondolták, talán ők is alakíthatnának egy ilyen nemzetiségi entitást, és akkor így be tudnának illeszkedni ebbe a hungarista pártállamba. Szálasi válasza erre értelemszerűen az volt, hogy Magyarországon hosszú távon úgysincsen helye a zsidóságnak, ezért ezt ők ne erőltessék. Szálasi leginkább a cionistákkal értett egyet annyiban, hogy ők is azt akarták, hogy a zsidóság elmenjen Magyarországról, és saját államot alapítson. Szálasi és a cionisták között azért volt „némi” különbség: Szálasi kötelezte volna a zsidóságot a kivándorlásra, és azt akarta, hogy vagyonuk nélkül menjenek el.
Amikor felgyorsult a szélsőjobb radikalizálódása, 1936-ban a nemzetiszocialista eszméket valló pártok között is volt, amelyik bekerült a parlamentbe. Azt, hogy 38-ban meghozták az első zsidóellenes törvényt, milyen külső-belső tényezők befolyásolták?
Európában a ’30-as évek közepétől számos helyen hoztak a zsidóságot korlátozó törvényeket, mégpedig az 1935-ben meghozott nürnbergi törvények mintájára. Itt főleg közép-európai országokról van szó. És nem csak a német megszállás idején, hanem már előbb. Lengyelországban vagy Romániában jóval hamarabb hoztak zsidókorlátozó intézkedéseket, saját akaratukból, nem pedig német elvárásra. A ’30-as évek elején Magyarországon is megjelentek azok a mozgalmak, amelyek a nácikat másolták, átvették a propagandájukat. Ezek közül a jelképükről nyilasnak, nyilaskeresztesnek nevezett mozgalom egyre népszerűbb lett. 1938-1939-re a legerősebb ellenzéki mozgalommá vált Magyarországon, jelentős tömegbázissal rendelkezett. Az 1939. évi országgyűlési választáson pedig a legjelentősebb ellenzéki politikai erővé léptek elő a parlamentben is. A nyilas mozgalom vesszőparipája, amit a propagandájuk állandóan hangoztatott: a zsidóság kárára akarták az ország szegényeinek a helyzetét javítani. Elsősorban a zsidóság kárára – tegyük hozzá –, de a földosztáshoz az egyházi hitbizományokat, illetve az arisztokrácia birtokait is elvették volna. Ezt persze kevésbé hangsúlyozták, mert az már alkotmányellenes uszítás lett volna, amiért börtön és a párt betiltása járt. De a zsidósággal kapcsolatos uszítás többé-kevésbé elfogadható volt, bár rendszeresen indítottak ellenük pereket „hitfelekezet elleni izgatás” vádjával, de ezekért enyhe büntetéseket kaptak a szerzők, illetve szerkesztők. Szálasi volt az első, akit jelentősebb időre szóló, letöltendő börtönnel büntettek felforgató tevékenységért: ő három évet kapott, amiből kettőt (1938-tól 1940 őszéig) le is ült a szegedi Csillagbörtönben.
A nyilasok antiszemita ígéreteivel a kormány versenyre kelt, hogy ne veszítse el a szavazóit.
Ennek a versenynek lett az eredménye az egyre radikálisabb zsidóellenes törvények születése. A kormánypártnak ugyanis egyre többet kellett ígérnie, mert a szélsőjobb a zsidók teljes kivándoroltatását tervezte, így a zsidók minden vagyonára rá akarták tenni a kezüket, amit aztán fel akartak használni állami célokra, illetve szétosztásra. Így a kormány a zsidókérdéssel egy olyan csúszós lejtőre került, hogy egyre többet és többet kell ígérnie. Tehát ígéretverseny volt a szélsőjobb és a kormánypárt között, azért, hogy utóbbi ne veszítse el a szavazóit.
Ami Szálasit illeti, Horthyék kudarcba fulladt átállási kísérlete után átvette a hatalmat, ennek ellenére úgy tudom, nem személyesen ő rendelte el a deportálást követő további atrocitásokat, inkább önkényeskedő emberei követték el azokat?
A Szálasi-időszak zsidópolitikáját mára talán tisztábban látja a kutatás, mint néhány évvel korábban. Szálasinak a zsidósággal kapcsolatos hosszútávú céljai egyértelműek: ki akarta vándoroltatni őket a vagyonuk nélkül. De – és itt van egy fontos „de” – Szálasi úgy gondolta, a zsidó munkaerőt majd a háború utáni helyreállítási munkálatokban még igénybe kellene venni. Ezért számára fontos volt, hogy a zsidóság, mint munkaerő megőrződjön a háború utánra. Hogy mennyire nem a zsidók maguk számítottak neki, azt jól mutatja, hogy még azt is elképzelhetőnek tartotta, a szovjet fogságba esett magyar katonákért elcseréli a magyar zsidókat. Ő ugyanis szentül hitte, hogy a kommunisták tényleg mind zsidók, ezért Sztálin majd örül a magyar zsidóságnak. Ez nyilván minden alapot nélkülöző elmélkedés volt Szálasi részéről, de abba betekintést nyújt, mennyire dogmatikusan és a valóságtól elrugaszkodva gondolkodott a világról. A lényeg mégis az, hogy Szálasi egyelőre nem akart megszabadulni a még Magyarországon lévő zsidóságtól. Ezért, amikor a németek kezdeményezik a deportálások újraindítását, akkor ebbe vonakodik beleegyezni, mert nem akarja pazarolni az ország újjáépítésére alkalmas munkaerőt. Akkor teszi ezt meg, amikor ígéretet kap arra, hogy a magyar zsidókat csak „kölcsön” kérik a németek, és a háború után visszaadják őket. Szálasi naivitásának újabb jele, hogy ezt elhitte. Ebből azt is láthatjuk, hogy Szálasi keveset tudott arról, hogy mi történik az európai zsidósággal. Gyakorlatilag egyike volt azon kevés magyar politikusoknak, akik nem tudtak a holokausztról. Ez azért lehetett, mert 1944 őszéig olyan ellenzéki politikus volt, aki nem fért hozzá a hivatalos állami szervek titkos külügyminisztériumi és diplomáciai híreihez, amit pedig hallhatott erről, azt az ellenséges propaganda koholmányának tekintette. Szálasit élete végéig nem tudták meggyőzni arról, hogy a németek ennyire barbár cselekedetet hajtottak volna végre.
De a Szálasi kor végnapjaiban fokozódtak a zsidóság elleni kegyetlenkedések…
Ami a zsidóellenes atrocitásokat illeti: ezek valóban nem a kormány kezdeményezésére történtek. 1944 októberének közepén olyan helyzet alakult ki, hogy ha valakinek nyilas karszalag volt a karján, szinte bármit megtehetett. Ha fegyvere is volt, akkor ölhetett vele, akár rendőrt is! A Szálasi kormány ehhez kezdetben elnézően viszonyult, mivel úgy gondolták, a hosszú ideig elnyomott mozgalmuk tagjainak „hagyni kell, hogy kiengedjék a gőzt”. Szálasinak kényelmetlenné vált egy idő után a fegyveres pártszolgálatosok önbíráskodása. Ekkor már nem sokat tudott tenni a kormány, hiszen november-decemberben elkezdték evakuálni a fővárost, a kormányhatalom kiköltözött az ország szélére.
Budapest körül 1944 karácsonyára záródott be a szovjet ostromgyűrű. Ekkortól senki és semmi nem parancsolhatott annak, akinek fegyvere volt Budapesten. A fegyveres nyilasok teljhatalommal rendelkeztek olyanok felett, akiket gyűlöltek, mert a nyilas propaganda szerint ők okolhatóak minden szenvedésért, a háborúért, a szovjetekért.’44 őszén-telén azok, akik nyilas pártszalaggal rendelkeztek, hatalmat kaptak mindenki fölött, különösen a régóta gyűlölt zsidóság fölött, akiket az antiszemita propaganda nyomán nem is vettek emberszámba. Ez a magyarázata annak, hogy hétköznapi emberek, családapák és fiatal suhancok tömegesen váltak gyilkosokká.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
