Nem tud létrejönni diskurzus szinte semmiről

2016. 06. 29. 14:08

Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, a magyar színjátszás egyik érdekes alkotója. Felvállalja, hogy nem mindenki szereti az előadásait. Úgy véli, a színházban nincs helye az illemnek, a tabuknak, nem működhetnek a klisék. Amikor a társadalommal kapcsolatban fogalmaz kérdéseket a színházban, elsősorban önmagát kérdőjelezi meg, mert könnyebb másokra mutogatni, mint önmagunkkal szembenézni. „Az élő színházban hiszek, amely kapcsolatot teremt a színpad és nézőtér között.” Simon Judit Temesvárott készített interjújának második része.

 

Urban András rendező, a szabadkai Kosztolányi Színház igazgatója

 

Mintha fordítva jelenne meg előadásaiban az, amit naponta tapasztalunk magunk körül. A Magyarban megjelenik egy plakát, ami úgy szól, hogy „Ha nem mész Magyarországra, nem kell tisztelned a kultúrájukat”. Az Antikrisztus rövid történetében Jézus szavai, hogy azért jöttem a világra, hogy a békét és szeretetet hozzam, az előadásban úgy hangzanak, hogy: azért jöttem a világra, hogy a harcot és háborút…

 

Azért ebben a Jézus történetben nem vagyok biztos. Sehol nem mondja Jézus a szeretetet és békét. Ez az Újszövetségen belül is nagyon furcsán megfogalmazott tézis, de ebben nem vagyok akkora szakértő, hogy belemenjek. Ezek parafrázisok, idézetek, nem én fordítottam meg a szövegeket. Hit kérdése, mit, hogy vetítünk rá valamire, mit tartunk fontosnak. Olyan ez, mint az Európa kérdés. Szarajevóban dolgoztam, és mindig Európáról beszéltünk. Most az átmeneti országokban is egyre kritikusabb a hozzáállás Európához, nyilván fáj az embereknek, hogy még nem tartoznak oda. Rájövök, hogy nekünk Európa úgy fogalmazódik meg, mint egy utópisztikus tartalom, európainak kezdünk nevezni mindent, amire vágyunk, amiről azt gondoljuk, hogy jó az ember számára. A valóság előbb-utóbb rádöbbent arra, hogy nem az alapján lesz valami európai, mert mi azt gondoljuk, sőt nem minden, ami európai, föltétlenül pozitívum. Most mindenki arról kezdett beszélni, hogy esik szét, vagy nem esik szét Európa, de nem is ez a kérdés. Európa oly módon fogja megfogalmazni magát, amiről mi azt gondoljuk, hogy nem is európai. Miközben ezt is jelenti az európai. Olyan tartalmakat is jelent, ami nem mindig pozitív számunkra. Ezt gondolom a vallásról is. Folyamatosan olyan pozitív tartalmakat olvasunk, mondunk hozzá, mintha szükségszerűen csak ezt jelentené. Holott nem feltétlenül erről van szó, a gyakorlatban meg semmiképpen.

 

Előadásai elég sötét képet festenek a társadalomról. Ennyire rosszul állunk?  

 

Erre tényleg csak rosszakat tudok mondani. Néha vannak az életemnek pillanatai, amikor azt mondom, nem is így van. Aztán hamar ráébredek a valóságra. Sokszor annyira félelmetesnek tűnik, ami körülvesz minket, hogy racionálisan és logikusan semmilyen pozitív következtetésre nem tudok jutni arról, hogyan fog ez végződni. Időnként azzal vigasztalom magam, hogy máskor is volt ilyen, és mégis lett valahogy.

Jelenet az Újvidéken bemutatott Bánk bánból

 

Mitől fél?

 

Az erőszaktól, a háborúktól félek, azoktól a helyzetektől, amikor kiszolgáltatottá válik az ember, és közben tudom, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Az én történeteim nem arról szólnak, hogy én folyamatosan arra akarom emlékeztetni az embereket, hogy jön a világvége, vagy másvalami, de elég sok baj van, és szerintem ezekkel a kérdésekkel kevesen tudnak dűlőre jutni, és azt mondani, majd jobb lesz. Egy időben különböző társulatokat kérdezgettem, tartanak-e attól, hogy háború lesz, és a többség mindig igennek válaszolt. Félelmetes volt. Amikor felteszem a kérdést, nekem is úgy tűnik, hogy lehetséges. Pillanatnyilag úgy gondolom, hogy nem, és máshogy fog megoldódni az európai helyzet, de borotvaélen táncol. Ukrajna sincs olyan messze, de amikor ott történtek a dolgok, mindenki azzal nyugtatta magát, hogy messze van. Gyerekkoromban, amikor a közel-keleti konfliktusokról esett szó, mindig azt mondtuk, az a világ másik részén van, távol tőlünk. Ez ma már nem így van. Hiába nyugtatjuk magunkat. A párizsi és a belgiumi események pont olyan helyzetben történtek, amikor az emberek mosolyogtak az utcán. A személyes biztonságnak is vége, ha úgy vesszük. Lehet erre azt mondani, hogy mindig is így volt, de ami történik, egy adott reakciót feltételez a társadalom részéről, amelyikkel ez történik. És a reakció nem biztos, hogy olyan lesz, amit mi jóként tudunk elfogadni, vagy pozitívnak látni, és nem biztos, hogy európai lesz.

 

Ön szerint milyen lesz?

 

Nem tudom.

 

Milyennek mutatná a színpadon?

 

Próbálok erről beszélni az előadásaimban. Amikor Orwell-lel foglalkoztam, akkor is voltak megjegyzések, hogy esztétikai szempontból eltér attól, amit leír, de nem is nézhet úgy ki, szükséges a stilizáció, hiszen most a technológia világában élünk és minden idők óta, most vagyunk a legkontrollálhatóbbak. Félelmetesnek tűnik a volt Jugoszlávia, a Balkán, Kelet-Európa, Közép-Európa, e régióban a nemzeti, nacionalista jobboldali gondolkodás expanziója, amit rendkívül veszélyesnek tartok. Az ellenőrzöttség, a mit szabad és mit nem szabad az ellenkező oldalról is megjelenhet. Éppen az emberi szabadságért küzdő, vagy önmagát úgy beállító ellenzék részéről is megjelenik az ellenőrzöttség, ami által ugyanoda jut el, mint a jobboldali. És ez félelmetes.

 

Mindketten határon túli magyarok vagyunk. Szerbiából, abból a városból, ahol ön él, hogyan látszik az anyaország?

 

Mostanában nagyon sokat mozgok, nem Szabadkáról figyelem ezt a történetet. Keverednek bennem az érzelmek. Keveset járok Magyarországra, mostanában így alakult az életem, noha nem az én döntésem volt. Az utóbbi időben lehetetlen a politikai polarizálódás. Köszönés és ismerkedés után, a harmadik pillanatban a másik próbálja megtudni, milyen a politikai opciód, a bal- vagy a jobboldalhoz tartozol. Közben az ember látja, hogy a jobb és baloldaliság nem is létezik. Az elvileg liberális oldalon nem látok baloldali eszmeiséget, csak annyit látok, hogy ellenzékben van, de ez nem elég. A liberális oldal megsértődik, a másikkal meg nehéz kommunikálni.

Engem sem a konzervatív művészet, sem a konzervatív magatartás nem különösebben érdekel, nem tűnik izgalmasnak. Borzasztó látni, hogy nem tud létrejönni diskurzus szinte semmiről, mert az emberek az alapján kommunikálnak, hogy miképpen felel meg a számukra választott politikai ideológiának. Bizonyos kérdésekkel, akár a határon túliság kérdésével egyik oldal nem foglalkozik, mert úgy érzi, abban az esetben a másik szekerét tolná. Mindig elfeledkezünk arról, ahogy ennek a nemtörődömségnek ott lesz az áldozata, ott lesz valamilyen igazság, vagy igazságosság, ami elvész, csak azért, hogy a mi politikai harcunkon belül amaz domináljon.

Részlet az idei TESZT-en is előadott Magyarból

 

A nemzeti oldal foglalkozik a határon túlikkal.

 

Ha így is van, az nem jelenti azt, hogy az életről alkotott gondolatainkat annak a politikai opciónak megfelelővé kellene tenni. A másik oldal meg nem foglalkozik velünk, mert úgy érzi, ezt a nemzeti oldal teszi ezt. Ez nem csak velünk kapcsolatban van így, hanem bármely más kérdésben is. Többször voltam olyan helyzetben, hogy interjút kértek tőlem a kerítés kapcsán, mert tudják, hogy magyar vagyok, magyarként artikulálom magamat, bárhol vagyok. Én úgy éreztem ezt a kérdést, mint felszólítást: itt van egy piros mikrofon, most szidhatod Orbánt. Ez engem nem érdekelt. Lehet, másnak jól jött volna, de ez a része nem érdekel a dolognak. Ezzel a szitkozódással jellemezzem magamat? Ráadásul olyan országban, mint például Horvátország, ahonnan a Drakula bemutatója előtt nem tudunk hazamenni, mert hét napja megindult arra a menekültáradat Szerbia felől és már zárva voltak a határátkelők, már összeveszett a két ország és fenyegették egymást. Nem lehetett átjönni a határon négy napig. És akkor ott megkérdeznek, milyen szörnyű a kerítés. Ezt a típusú képmutatást nem szeretem. Az, hogy fél Európa azt gondolja, amit emezek kimondanak, ez rettenetes. És rettenetes az is, hogy ennyire hazug a közélet. Mindenütt. De ez a politika.

 

Nem szereti a politikát?

 

Én csak azt gondolom, hogy a parlamentáris demokráciában úgy alakult, hogy a politikus olyan fajta pozíciót kap, vagy olyanba jut, ahol megkérdőjelezhető felelősséggel dönt olyan dolgokról a többségre hivatkozva, amihez mondjuk nem is ért. Nálunk, de Magyarországon és a többi tranzícióban levő országban is csak úgy lehet pozícióhoz, vagy valamilyen komolyabb feladathoz jutni, ha közel állsz a párthoz. Ez nem szakmaiságot vagy emberi tulajdonságokat feltételez, hanem párttagságot, párthűséget. Utcai nyelven fogalmaztam, de végül is ez a helyzet.

 

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!