Nehezen süt ki a nap

2015. 04. 15. 20:09

Tavaly október végén jelent meg tíz év szünet után a hiperkarma harmadik albuma, Konyharegény címen. A zenekar frontemberével, BÉRCZESI RÓBERTTEL a nagyváradi, Moszkva Kávézóban tartott lemezbemutató koncert előtt Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.

 

 

Azon kevesek közé tartozol, akiktől nem közhelyes megkérdezni: hogy vagy?

 

Mint talán többen tudják, másfél évvel ezelőtt volt egy nagy vízválasztó az életemben. 2013. december 29-én bekerültem a pszichiátriára, akkor hagytam fel végleg a drogozással. Sokáig komoly gyógyszerekkel nyugtattak, és az után is több mint egy évig kezelés alatt álltam. Az utóbbi három-négy hónapban viszont nem szedek semmit, jóllehet a tízévnyi drogozás nem múlt el nyomtalanul.

Vannak depressziós időszakaim, valószínűleg a kémiai folyamatokat az agyamban annyira átállították a dizájner drogok, hogy nem tud könnyen kisütni a nap a fejemben.

 

Azért visszaemlékezve az első videó-interjúra, amit talán az Index készített veled, most sokkal nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak tűnsz. Ott sok tervet megfogalmaztál, azokhoz hogy viszonyulsz most, sikerült őket megvalósítani?

 

Az említett interjú tavaly május 2-án készült, egy hónappal azután, hogy kiengedtek a kórházból. Akkor még nagy dózisban kaptam gyógyszereket, és ittam is rájuk, szóval még benne voltam, ha nem is a sűrűjében.
Az elképzelések közül sok mindent sikerült megvalósítani. Október végén megjelent a harmadik nagylemezünk, a Konyharegény, illetve elkezdtünk koncertezni. Amit hiányolok az életemből, az a napi szintű dalírás. Mintha a drogokkal együtt kiégett volna belőlem ez a dolog, egész egyszerűen nem érzem az ihletett állapotot, aminek persze az is lehet az oka, hogy időközben kijózanodtam. Szóval hagyok magamnak még egy kis türelmi időt.

 

Ugyanaz az ember vagy, ugyanazzal a tehetséggel. Mi hiányzik?

 

Azt hiszem, talán a munkakedv. Kerülgetem a gitárt, aztán amikor kézbe veszem, lefagyok. Szerintem az lehet a gond, hogy annó a gitározást nagyon egybekötöttem magamban a drogozással. Ha bepörögtem otthon egyedül, nem az volt, hogy elmentem bulizni, meg csajozni, hanem otthon ültem, s napokon keresztül egy vagy két témát alakítgattam. Most valahogy hiányzik belőlem a szorgalom, ami pedig már a drogozás előtt is sajátom volt. Ha hazamentem az iskolából pénteken, addig nem tudtam elmenni szórakozni, amíg a hétfői leckét meg nem tanultam. Ezt valahogy kiölte belőlem a drog, hogy véglegesen-e, azt még nem tudom. A kábulatban töltött tíz év nem múlik el nyomtalanul, ez teljesen világos számomra.

 

A lemezen szereplő számok tudtommal még az „előző életedben” születtek.

 

A második lemezünket 2003-ban jelentettük meg, a Konyharegény számai az ezt követő tíz évben születtek, tehát még a rehabilitáció előtt. A gitártémákat, szólamokat, szólókat nagyon pontosan kidolgoztam, csak azt kellett eldönteni, melyik szöveg melyik dallamra fog passzolni.

 

Mielőtt jöttem veled találkozni, végighallgattam az egész albumot, és azt éreztem, hiába származnak ezek a számok a drogos időszakból, valahogy az eredmény mégis kiműveltebb.

 

Örülok, hogy ezt mondod. A koncerteken szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy az új számokat pont annyira jól fogadja a közönség, mint az emblematikus régieket, ilyen szempontból viszont nem lógnak ki a sorból.

 

Sokat koncerteztek?

 

A hiperkarmával átlag heti egy vagy két koncertünk van. Emellett fel szoktam lépni egy szál gitárral, Én meg az Ének címszó alatt. Olyankor is játszom hiperkarma-számokat, illetve Biorobot-számokat, ami egy külön projektem Nemes Andrással, népdalokat, versfeldolgozásokat, szóval az elég széles palettán mozog.

 

Milyen érzés újra fellépni?

 

Amikor be voltam drogozva, csak csapkodtam a gitárt, illetve nem érdekelt, hogy éneklés közben hamis vagyok-e, ebből azért lettek elég komoly fiaskók. A vége fele sokszor annyira siettem, hogy a zenekar tagjai megkérték adott helyen a hangosítót, hogy ne adjon túl sok hangot a gitáromra. Amikor úgy mentem koncertre, hogy előtte három napig nem ettem, nem aludtam, elég légies hangulatba bírtam keveredni, viszont komolyan meg is kellett szenvednem egy-egy koncertért. Most sokkal könnyebb.

 

Komoly szünetekkel, de valamitől tizenöt év után is együtt van a zenekar. Mi az, ami összetartja a hiperkarmát?

 

Ez elég egyszerű: szeretjük egymást és a zenénket.

 

Erről eszembe jutott, hogy több interjúban is előszeretettel használtad a szeretés szót a szeretet helyett. Mi ennek az oka?

 

A szeretet egy fogalom, a szeretés viszont cselekvés, nekem fontosabb.

 

Sokat filozofálsz?

 

Gyerekkorom óta minden gondolatomat elemzem, mintha egy narrátor szólna a fejemben. Azt hiszem, már ilyen maradok, életkortól és zenétől is függetlenül.

 

Ha jól emlékszem, egy időben elkezdtél járni a Hit Gyülekezetébe. Az a vonal megmaradt az életedben? Persze, nem tudom, akarsz-e erről beszélni, mert ez igazából abszolút magánügy.

 

Mivel a rehabilitáció alatt kényszergyógykezelést kaptam, így nem igazán engedtek ki onnan. Egyszer eljött hozzám Pajor Tamás, aki ott az egyik vezető, és kikért, hogy elvihessen egy gyűlésre. A nagy élmény az volt az egészben, hogy kiszabadultam a pszichiátriáról és láthattam megint a várost. A gyűlés is szimpatikus volt, biztos nagyon sok embernek segít, és nagyon jó, hogy ők ott együtt vannak, de az egy pillanatig sem merült bennem, hogy szeretnék bármilyen felekezethez tartozni. Megvan a saját hitem, és az nekem elég.

 

A korábbi terveid között sok minden más is szerepelt az eddig említetteken kívül: akartál zenélni gyerekeknek, talán ebbe bele is fogtál, volt szó színdarabírásról, a Baltazár színháznak, filmről… Hogy állsz ezekkel?

 

A színdarabról, és a filmről letettem, hiszen ezek önálló művészeti ágak, és nem biztos, hogy mennek nekem. A gyerekeknek zenéléssel az van, hogy a napokban is fel fogok lépni egy óvodában, játszom vagy húsz percet, tehát az ilyen szinten van, de leginkább tényleg megint dalokat szeretnék írni, hiszen ezt csinálom húsz éve. Vannak témáim, dallamaim, dalszövegeim, ezeket kéne összeraknom.

 

Zenélésen kívüli tervek?

 

A családommal nagyon jó a kapcsolatom, életemben először, merthogy gyerekkoromban sem volt problémamentes. Most már ott tartok, hogy naponta felhívom a nagymamámat, anyukámat, öcsémmel is sűrűn beszélek. A menyasszonyommal közös megegyezéssel szakítottunk, úgyhogy egyedül vagyok 3-4 hónapja.

Ha már közhelyesen kezdtem, így is zárom: hogy képzeled az életed tíz év múlva?

 

Most már nem szeretnék nagy szavakat használni. Dalokat szeretnék akkor is írni, akár más előadóknak is, szeretném, ha lenne hiperkarma, eljárnánk koncertezni.

Jó esetben még van párezer napom, pár évtized, azokat szeretném békességben eltölteni, és tolni a rock and rollt a srácokkal.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!